galéria megtekintése

Shakespeare 450: A legélesebb bárd

2 komment

Varjasi Farkas Csaba

Annyi legenda és rejtély veszi körül, hogy talán ő az egyetlen, akinél a következő mondat nem sántít: ma lenne 450 éves. És le is tagadhatna négyszázat. A nagy ravasz Shakespeare William itt él velünk.

"Shakespeare dús vadászmezeje minden hibbant elmének" – írja James Joyce a sokat idézett és keveset olvasott Ulyssesben, kritikusan reflektálva az erzsébet-kori drámaíró tizenkilencedik századi reneszánsza nyomán burjánzó fékevesztett és agyament elemzésekre, magyarázatokra, elméletekre.

28 829 egyedi szó, melyeknek majdnem a fele (pontosan 12 493) kizárólag egyszer fordul elő

A vázlatos életrajz, az idő homálya, a kéziratok teljes hiánya – mindössze hat hiteles aláírása maradt fenn – a felvilágosodás klasszicista szigorával és a viktoriánus erkölccsel felvizezve iszapos televénye lett a misztikus találgatásoknak: talán nem is ő írta; talán nem is élt.

 

Sokan ma is kétlik, hogy egy agyból fakad ennyi mennyei mondat, lehengerlő sztori, elmés idézet és költői kép. Bután hangzik, de ma lenne négyszázötven éves, ha nem lett volna halandó, mint végzetesen jellemhibás hősei. Négy évszázada birkózunk vele, interpretáljuk, adaptáljuk, újrafordítjuk.

Shakespeare verseinek első összegyűjtött kiadása 1640-ből
Shakespeare verseinek első összegyűjtött kiadása 1640-ből
Shannon Stapleton / Reuters

Nemcsak mi, magyarok: megfordult az angolok fejében is, hogy a bárd archaizáló nyelvezetét leporolják kissé, hátha megértik a gimnazisták. Egyelőre szentségtörésnek tűnik, de talán eljön annak is az ideje. Már az is szép teljesítmény, hogy egy az egyben átvészelt közel fél évezredet, ma is játsszák, olvassák, tematikus idézetkönyvecskékbe gyűjtik, néha Hollywood kannibalizálja kedvére – semmi nem árt neki.

Shakespeare nem adja könnyen magát, de ha valaki ráérez a nyitjára, vagy épp képtelen felfogni a zsenialitás felfoghatatlan szépségét, elméje hamar gyengéden megszállott vagy erősen hibbant körökbe csavarodik.

Thomas C. Mendenhall 1901-ben publikált tudományos kísérletében például grafikonokkal cáfolta Shakespeare szerzőiségét, miután megszámolta és lajstromba szedte az összes színmű, királydráma és komédia minden egyes szavát és mondatát a betűk száma és előfordulása szerint. Képzeljük el, ahogy a tudós ujja szenvtelenül siklik át a "Lenni vagy nem lenni" vagy a "Fújj, szél, szakadj meg, fújj, dühöngj!" monológokon. Teljes becsavarodás.

Lear király szerepében Klaus Maria Brandauer a bécsi Burgtheater 2013 decemberi bemutatójában
Lear király szerepében Klaus Maria Brandauer a bécsi Burgtheater 2013 decemberi bemutatójában
Heinz-Peter Bader / Reuters

A gyengédebb megszállottság első élő példáját Szilassy tanár úron tapasztaltam, aki a Debreceni Egyetemen – akkoriban még KLTE – vállig érő ritkuló hajjal – a'la Shakespeare – és mindig kapatosan – a'la Viszockij – elképesztő szenvedéllyel próbálta kibogozni Lear vak elfogultságának tragikumát, Hamlet idegesítő, túlintellektualizált tökölésének valódi okát, a szonettek mézes lírája mögött húzódó fájdalmat.

Akkoriban a lengyel emigráns Jan Kott könyve volt a norma: Shakespeare igazából a kortársunk, aki történelmi zúzódásainkat csiszolja fényes gyémánttá. Most utólag képzelem, hányszor megrághattak minden sort egy Macbeth vagy III. Richárd húzása közben a hazai repertoár színházakban, nincs-e benne valami lázító, rendszerkritikus a sorok között.

Innen nézve fogalmunk sem volt, hogy mit jelent Shakespeare az angoloknak, mit mesélnek nekik cirkalmas nyelven a történelmi parabolák és cserfes vígjátékok, a féltékeny félreértések hálójában vergődő tragikus szerelmesek melodrámái.

Szereplői egyedi hangon, belső ellentmondásaiktól vezérelve rohannak a vesztükbe vagy okozzák mások vesztét

Peter Brook  szikár megközelítését csak hírből ismertük. A Royal Shakespeare Company Lear vendégjátéka a Vígben olyan volt, mint egy gyomorra mért erős ütés. Üres terekbe hasító fények, pátoszmentesen csengő, mégis veretes párbeszédek, a keresetlen naturalizmus és a színpadi absztrakció amalgámja, csontvelőig ható, kegyetlen lelki mélység és katarzis. Hazarohanni és lefújni a port a vastag W. Sh. Összesről, beleolvasni, hogy kiderüljön, hogy tényleg az van odaírva és úgy, és ha úgy mondják, akkor azt jelenti. Félelmetesen.

Huszadik századi kortárs

Egyébként maguk az angolok is csak foszlányokban sejtik, hogy mekkora zseni az avoni hattyújuk. Pedig több tucat szállóigévé kövesedett kifejezést piszkáltak ki maguknak a darabjaiból az évszázadok alatt.

Mindenütt értik: Dél-koreai társulat a Szentivánéji álom című művet adja elő Ausztráliában
Mindenütt értik: Dél-koreai társulat a Szentivánéji álom című művet adja elő Ausztráliában
Will Burgess / Reuters

Több mint másfél ezer új szót alkotott, igéket főnevesítve, főneveket melléknévvé hajlítva, összetett szavakat kovácsolva metaforikus házasítással. Pazar szókincse lebilincseli a szószámláló statisztikusokat és fejvakarásra kényszeríti a harcedzett műfordítókat.

Egyáltalán, mint emberi teljesítmény, ámulatba ejtő az egész aprólékosan cizellált szózuhatag, amit a negyvenhárom neki tulajdonított irodalmi mű tartalmaz. Összesen 884 421 szót számláltak meg a nyelvtudorok, csak a színdarabokban kis híján 35 ezer dialóg hangzik el 1 223 szereplő szájából. És a híres szókincs, amit az átlag angol egy életen át képtelen felülmúlni: 28 829 egyedi szó, melyeknek majdnem a fele (pontosan 12 493) kizárólag egyszer fordul elő. Teljes agymenés. Szó, szó, szó.

A lényeg mégsem ez – a rút, szépséges és silány szó – hanem a szavakba göngyölt emberi lélek – rút, szépséges és silány – gyötrelmes bezárkózása és kitárulkozása. Folyamatos koccanások, a roncsolt hiúság, ignorált szeretet, barbár irigység, éber kíváncsiság, kéjsóvár kapzsiság, féltő imádat kavalkádja. Tömény dráma.

Hamlet három személyre - Schilling Árpád (Krétakör) rendezésében Nagy Zsolt, Rába Roland és Gyabronka Péter gimnáziumi osztálytermekben adták elő a drámairodalom leghíresebb művét
Hamlet három személyre - Schilling Árpád (Krétakör) rendezésében Nagy Zsolt, Rába Roland és Gyabronka Péter gimnáziumi osztálytermekben adták elő a drámairodalom leghíresebb művét
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Pedig megrótták rendesen és levették a színlapról a tizennyolcadik században, amiért keveri a komédiát a tragédiával, magasról tesz a tér-idő-cselekmény hármas egységére és a klasszikus szabályokra. Csak a hiteles karakter érdekli, csak erre pazarolja a sok ezer invenciózus szófordulatot.

Éppen ezért lett újra felfedezett huszadik századi kortárs: szinte filmes narratív közvetlenséggel vág színről színre, miközben szereplői egyedi hangon, belső ellentmondásaiktól vezérelve rohannak a vesztükbe vagy okozzák mások vesztét, vagy szemlélő tanúi mások felemelkedésének és bukásának.

Minden mellékszereplő a maga kis drámájának a hiteles hőse. Ezt azóta is sokan próbálják utána csinálni.

Mély hódalattal adózva a bárdnak monstre regénye apró részleteiben, Joyce férkőzött talán legközelebb Shakespeare nyelvi, epikus, lírai és karakterábrázoló sűrűségéhez. Kettőjük párhuzamáról írja egy jeles amerikai irodalmár: ipari keménységű humanisták, akik minden egyes oldalt nekünk, okos, buta, tesze-tosza, igaz, ilyen-olyan embereknek szenteltek.

A reneszánsz nyelvi finomság örökre az angoloké. Nekünk maradnak a közelítőleg jól fordított frázisok és a szövevényes sztorik. Ez sem kevés. 450 év távlatában, Cseh Tamással és Bereményivel szólva, "e kies hazában mutass nekem egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William!"

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.