„Az nem menekült, aki válogat az országok között”

Miért volt fontos szcenírozni?

- A béke napja ősbemutató lesz Magyarországon. A Daphne ezzel szemben többször ment koncertformában. Ahányszor hallgattam, kevésnek éreztem. A képi megvalósítás már remekül bevált A hallgatag asszonynál is, amelyet Anger Ferenc rendezett.

Mi érdekli ezekben a kevésbé ismert Strauss-operákban?

- Straussnak el kellett szenvednie a műfaji beskatulyázást. Az operai oeuvre-je lényegesen nagyobb spektrumú, mint ami alapján a magyar operaközönség megítéli őt. Az operaházban az életmű egy része műsoron van, köztük Strauss fő műve, Az árnyék nélküli asszony, természetesen a Salome, az Elektra és A rózsalovag is. Az Ariadné Naxosban legutóbbi premierje ambivalens érzéseket váltott ki belőlem. Az Arabellát is elővették, én lettem volna a karmestere, de visszaadtam az operaház vezetőségének totojázása miatt.

„Örök dilemma: ki a bátrabb ember, aki itt marad, vagy aki elmegy” Teknős Miklós / Népszabadság

Pedig azt nyilatkozta, nem is szereti az Arabellát. Akkor miért akarta elvállalni?

- Elvállaltam volna, de ettől függetlenül úgy érzem, ez a mű kínos mélypont Strauss munkásságában. A librettista, Hofmannsthal halála lehetetlenné tette a komponálás során történő folyamatos konzultációt. Strauss éppen emiatt fordult aztán Stefan Zweig felé, aki – ismerjük el – nagyobb író Hofmannsthalnál. Őt viszont Hitlerék betiltották.

Nem egyértelműen pozitív Strauss megítélése, többek szerint behódolt a náci hatalomnak.

- Strausst rengetegen támadták azért, mert elfogadta a birodalmi zenei kamara (Reichsmusikkammer) elnöki posztját.

Azt mondják, jóban volt Goebbelsszel, ami elég hihetetlen, mert nyilvánosan többször lemitugrászozta. Az az érzésem, a rezsimnek nagyobb szüksége volt rá, mint fordítva.

A béke napja egyértelmű békeüzenet volt, és ha nem járok messze az igazságtól, egyenesen Hitlernek adresszálta. Egy háborúra készülő Németországban ilyen művet megírni talán több, mint művészi tett. Különben is, örök dilemma, ki a bátrabb ember, aki ott marad, és megpróbál valamit tenni, vagy aki elmegy.

Aktualitása miatt vette elő a darabot?

- Ahogy említettem, nem, de szomorú aktualitást ad A béke napjának a mai helyzet is. Vonulnak az emberek, mint a darabban, ahol a parancsnok félreérthető szavai erős dramaturgiai fogássá válnak. „Majd délben fogtok kapni egy égi jelet, ami olyan hatalmas lesz, hogy mindenhonnan látszani fog.” Nagy boldogan mennek az emberek, csodás jelre várva. Miközben csak a vár felrobbantásáról van szó. S már ott is vagyunk napjaink valóságánál, az öngyilkos merényleteknél, amik indokoltak, ha a katonai becsület védelmében követik el. De teljesen értelmetlen, ha arról szól: minél több ember meghaljon.

Tart tőle, hogy ez megtörténhet?

- Most zajlik Németországban az Oktoberfest, és lesz ilyen egy-két év múlva is.

Ezzel azt mondja, az Oktoberfesten letámadják a terroristák Németországot?

- Nem én mondtam a terroristát, és pillanatnyilag nem is tartok semmitől.

Osztja a kormány véleményét a terrorizmusról?

- Nem igazán érdekel, hogy propagandisztikus célokkal ki mit mond. A világot féltem.

A menekültektől?

- Legújabb kori népvándorlásnak mondanám. Az nem menekült, aki válogat az országok között, inkább az, aki ha elment arról a földről, ahol üldözik, szabadnak érzi magát.

Fél, hogy elveszik a munkáját a bevándorlók, a népvándorlók?

- Micsoda kérdés? Én semmitől nem félek. Visszatérve a Strauss-művekhez: A béke napjának előadásával azt akarom deklarálni, az emberiség alaptermészetéből a béke adódik. Minden megoldható békés úton, ha akarjuk.

A politika nagyon komoly tudomány, de a gyakorlata ocsmány, ellentéteket szít, háborúkat generál.

Aztán mossa kezeit, amikor bizonyos folyamatokat nem tud kezelni… Egyébként a mostanában vitézkedő pártocskák, de még a nemzetek sem lesznek több száz év múlva olyanok, mint most.

Ezt hogy érti?

- Ha előredobnánk magunkat néhány ezer évvel, azt látnánk, nem lesznek se fehér, se sárga, se barna bőrű emberek, csak keverékek. A globalizáció révén színesedik a világ, és ez természetes folyamat.

Ugyanakkor iszonyatosan sok könny, vér, emberi érzés lesz majd ennek áldozata.

Nem gondoltam harminc-egynéhány éve, mikor ezt először mondtam, hogy a természetes globalizáció első fázisa ilyen hamar bekövetkezik. Régóta állítom, hogy nemzetközivé, jobban mondva nemzetek felettivé leszünk, ám ezt sem erőltetni, sem megállítani nem lehet – én is mondom, hogy „nem lájkolom a szelfidet”, de közben borsódzik a hátam, és alig várom, hogy visszamenekülhessek Petőfihez. És a zenéhez. Azt is mondhatnám: a saját békémhez.