„Még gyerekkoromban megutáltam a hatalom minden formáját”

– Látok én ebben valami szimbolikusat. Mármint, hogy eddig a pincében voltak, most viszont a legfelső polcon. Megváltozott a saját sikeréhez való viszonya?

– Már rég össze akartam rakni őket, csak halogattam ezt is, meg a polcépítést is, mint mindent, hogy majd akkor, ha kész lesz az új könyv. És most hogy már kész lett, muszáj volt rendbe tenni ezt is. Ráadásul a pince is beázott, ki kellett menteni a fontosabb dolgokat.. Eddig is örültem ezeknek a könyveknek, csak nem volt hozzájuk polc. De most már legalább nem annyira üres a dolgozószobám.

– Inspiráló vagy nyomasztó egy ekkora siker? Mintha több náció olvasója leskelődne be folyton az ablakon.

– Könnyebb volt így elviselni ezt a kilenc évet, ami A fehér király óta eltelt. Minden apró meg nagyobb öröm segített egy kicsit a mondatokkal való amúgy elég reménytelen harcban. Ül az ember a fotelben és küzd életre halálra, és akkor jó érzés ha jön a postás és hozza a könyv katalán kiadását.

– Nehezen álltak össze a tárcák regénnyé?

– Én fordítva látom: eleve regényen dolgoztam, és ki-ki csíptem belőle egy tárcányi szöveget.

– A fehér királyban egy kamasz fiúcska mesél a román diktatúráról, ebben viszont egy kislány a román rendszerváltás utáni időkről. Ennyire fontos a gyermekek szemszögéből nézni ezt a kort?

– Három különböző gyerekhangot hallottam meg, amikor elkezdtem A fehér királyon dolgozni, aztán gyorsan rájöttem, hogy ebből három, cselekményben nem csak térben és hangban összefüggő regény lesz, egy laza trilógia. A Máglya a második, ami elkészült. És azt hiszem, ez nem egészen a román diktatúra, majdnem az, de minden mégsem stimmel.

– Ezt hogyan kell értenünk?

– Ez a tér és idő az én fiktív Erdélyem tere és ideje, nem egészen ott van és nem egészen akkor.

– Vagyis a diktatúra csupán ürügy?

– Nem tudok és nem akarok történelmi hitelességre törekedni. Annál nagyobb a fantáziám.

– Hát itt most szükség is volt erre, hiszen egy kislány bőrébe bújt, ráadásul egy olyan időszakot elevenít fel, amelyet már Magyarországon élt meg.

– Szerencsére A fehér király se az én történetem volt, és az első regényem, A pusztítás könyve se. Belülről azokat is ugyanilyen nehéz volt átélni és meglátni. Mindig olyan érzés, mintha átkukucskálnék egy kulcslyukon egy másik világba. Egyik szereplőmmel sem vagyok azonos, de írás közben mindegyikükkel eggyé kellett válnom. Innen nézve pedig nem sokat számított, hogy Emma történetesen egy kamaszlány. És hát van itt egy Nagymama is, az ő szemén át is látnom kellett ezt a világot.

– A regény hátterének felépítésében mire támaszkodott a fantázián kívül?

– Azt hiszem, valahol, ha nagyon áttételesen is, de benne van a saját családom története, a zsidó nagymamám és az antiszemita dédnagymamám körüli titkok, a szüleim viharos élete a diktatúra alatt, a kivándorlás személyes traumája, apám elvesztésének gyásza, és a saját, az első nagy szerelemmel erősen összefonódó rendszerváltás élményem. Ezekből jött létre valahogy ez a világ, aminek a közepén a kamaszodó Emma próbálja megtudni saját magáról, hogy kicsoda is valójában.

Valuska Gábor / Fotó

– Miért húzódott el ilyen hosszan a harmadik regény megjelenése? Mi volt a legfőbb akadály?

– Elkövettem az a hibát, hogy több szövegen dolgoztam párhuzamosan. Egyszerre írtam ezt, a trilógia harmadik darabját és még két kötetnyi novellát. De most szép sorban minden elkészül.

– Vagyis jövőre újabb kötet érkezik a boltokba?

– Ez nyilván kiadói döntés, de készen van például egy kötetnyi novella, ebben minden írás a zenéhez kapcsolódik így vagy úgy.

– És mi körvonalazódik a trilógia befejező darabjából?

– Abból is elég sokat közöltem már korábban Mesék a palotából munkacímen. Annyi változott, hogy az a regény két szálra bomlott, és az egyik a mából indul, vagyis húsz évvel a forradalom után kezdődik, egy úgynevezett fekete objektumban, vagyis egy titkos börtönben, ami történetesen éppen kőhajításnyira van az egykori diktátori palotától.

– Távol tartja magát a közélettől, viszont otthonos a mindennapi tevékenységekben. Remek hasábburgonya receptet olvastam a honlapján. Politika helyett gasztronómia?

– A gasztronómia csak szórakozás. A politika mélyen foglalkoztat, éppen csak nehezen veszek benne részt, nem írok könnyen, nem tudok gyorsan reagálni az eseményekre. És amúgy se vagyok elégedett a politika minőségével, ritkán látok érdemi vitát vagy párbeszédet, elvi kérdéseket se nagyon. Sokszor érzem azt, hogy a politika itt nem szól másról, csak a hatalomról és a hatalom akarásáról. Én meg még a gyerekkoromban örök életemre megutáltam a hatalom minden formáját.

– Elgondolkodott már azon, hogy mi lett volna magából, ha otthon marad, és a diktatúra tovább él?

– Sebésznek készültem. Úgy képzeltem, az a munka adott volna valamennyi belső szabadságot.

– Az írás szóba se jött volna?

– De biztosan. Az orvosok gyakran írnak, apám példáján is ezt láttam. Ő fogorvos meg szájsebész volt, és novellákat közölt mellette. De a regényét sose írta meg. Orvosként talán kevésbé lettem volna kiszolgáltatva a hatalomnak. Persze könnyen lehet, hogy ez is csak egy illúzió.