Azt is tudatta, hogy rendelkezésre áll három megalapozott értékbecslés, a szükséges pénzt pedig elkülönítették a Magyar Nemzeti Bank januárban létrehozott, műkincsek visszavásárlását célzó Értéktár programjában. Az egyetlen megoldandó nehézség az volt, hogy „kiderült”, nincs olyan jogszabály, amely lehetővé tenné a vásárlást.
Mindez azután „derült ki” tehát, hogy az MNB létrehozta 30 milliárd keretösszeggel az Értéktár programot egy olyan tevékenység végzésére, amelyet Kósa szerint nem tettek lehetővé a jogszabályok. Jogszabályi felhatalmazás nélkül rendelték meg az állami szervek az értékbecslést is. Így tárgyalt Halász János még kulturális államtitkárként kétszer is Kanadában a képek sorsáról, és a Szépművészeti Múzeum lapunknak küldött tájékoztatása szerint az ügyben már évek óta zajló tárgyalások szintén mindenféle jogszabályi háttér nélkül folytak.
Pedig idő lett volna a jogalkotásra: a kanadai galéria vezetője novemberben jelezte, nem adják még egyszer kölcsön a festményt, ha a Déri Múzeum meg akarja tartani, vételi ajánlatot kell tennie. Azért is jó lett volna bő fél év alatt lebonyolítani a szükséges rendeletmódosítást, mert a szállítás a szakértők szerint súlyosan veszélyezteti a sérülékeny műalkotás épségét.
A módosítás végül, pár nappal a kép elszállítása után megszületett, bár felettébb meglepőre sikerült. Azt írja elő, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter által kijelölt állami múzeumnak fel kell kérnie három független értékbecslőt a műkincsek értékének megállapítására, és a becsléseik átlagából születő összegnél többet semmiképpen sem fizethet értük az állam. A háromból két becslőnek magyarnak kell lennie, legfeljebb egy „a nemzetközi műkincskereskedelem területén tevékenykedő” szereplőt lehet „indokolt esetben” kiválasztani.
A tekintélyes nemzetközi cégek, aukciósházak értékbecsléseit a magyar állam nem veheti figyelembe. Ha ezek ellentmondanak az általa, tehát a reménybeli vevő által megrendelt, magyar számításokon alapuló áraknak, akkor nem fogunk tudni műkincset vásárolni. Mintha ezt mutatná a trilógia esete is: noha az egyetlen dolog, ami Kósa szerint hiányzott, vagyis a jogszabály, már régen megvan, mégsem történt hónapok óta előrelépés.
A miniszter mindenesetre az Értéktár program tanácsadó testületében is helyet foglaló Baán László vezette Szépművészeti Múzeumot kérte fel, hogy végeztesse el az értékbecsléseket. Ha hihetünk Kósának, akkor immár másodszor mérték föl a képeket. Hogy az általa hivatkozott, régebbi becslésekkel mi történt, nem tudni. Az újabb szak értői vélemények augusztusra megszülettek ugyan, de a puszta létükön túl semmit sem szabad elárulni róluk. A minisztérium ebben a kérdésben éppen úgy, mint az összes többiben, saját intézményéhez, a Szépművészetihez irányított minket, a múzeum a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz.
|
A trilógia még egészben. Az átlagból születő összegnél többet semmiképpen sem fizethet értük az állam
Czeglédi Zsolt / MTI |
Ott végül világossá tették, nem tudhatjuk meg, mire jutottak az értékbecslők, mert ez veszélyeztetné az állam alkupozícióit. Egészen addig nem adnak ki semmilyen információt, amíg nem sikerül a képeket visszavásárolni. Hogy ez mikor lesz, „jelenleg nem állapítható meg” a minisztérium szerint. Addig pedig rejtélyes okból még annak is titokban kell maradnia, kik készítették a becsléseket, milyen szempontok alapján választották ki őket. Kénytelenek vagyunk tehát lényegében az idők végezetéig elhinni a kormánynak, hogy tényleg folynak valamiféle tárgyalások a képek megszerzéséért, ellenőrizni semmit sem áll módunkban.
Ebben a hitben azonban erősen megingathat Pákh Imre: ő arról számolt be lapunknak, hogy a trilógiának az ő birtokában lévő, jelenleg még a Déri Múzeumban látható darabjáról senki még csak nem is tárgyalt vele a Krisztus Pilátus előtt elszállítása és Kósa ezt követő, magabiztos bejelentése óta. Vételi ajánlatot végképp nem tettek neki. Vagyis a folyamatban lévő tárgyalások, amelyek miatt semmit nem tudhatunk semmiről, valójában, úgy tűnik, nincsenek folyamatban.
Képenként tízmillió dollár
Lapunk birtokába jutott a Baán László által az egyik legkomolyabb nemzetközi cégtől, a Fine Art Asset Managementtől rendelt, a Golgotára vonatkozó értékbecslés, amely tízmillió dollárra, mintegy két és fél milliárd forintra becsüli a festmény értékét, nagyjából összhangban a Pákh rendelkezésére álló további három, tekintélyes forrásokból származó becsléssel, amelyek két és fél és hárommilliárd forint közé teszik. Vagyis ezekből kiindulva nem lenne lehetetlen megegyezni. Azt azonban, hogy ezt a sokadik értékbecslést Baán kinek a megbízásából, milyen célra rendelte, szintén nem tudhattuk meg: ez is veszélyeztethetné az ügy sikeres lezárását.
A kulturális államtitkárságtól hiába vártunk bármire választ, ők a jelek szerint Halász János kudarcából okulva illetéktelennek nyilvánították magukat a kérdésben. A fejlesztési minisztérium válaszában szemet szúrt, hogy „a festmények hazakerüléséről” beszélnek, miközben csak a Krisztus Pilátus előttöt szállították el egyelőre. A tájékozatlanságnak ez a foka azt a sejtést erősíti, hogy ez a tárca sem fejt ki különösebb erőfeszítéseket az ügyben.
