Schilling Árpád nem veszi át az oklevelet

Nyílt levelet intézett az Emberi Erőforrások Minisztériumához Schilling Árpád rendező, a Krétakör alapítója. A Szép Ernő Jutalom anyagi részét átadta az L. Ritók Nóra vezette Igazgyöngy Alapítványnak, az oklevélre hiába várt hónapokat, végül úgy döntött, nem veszi át a postán. Azt is megírta, hogy miért.
Mint Schilling Árpád, a Krétakör alapítója, nemzetközileg elismert rendező nyílt levelében megírta: „2015 szeptemberében nagy megtiszteltetés ért, mert a Szép Ernő Jutalom szakmai kuratóriuma Nádas Péter és Csukás István mellett engem is érdemesnek tartott a drámaíróknak járó elismerésre."

Az indoklás szerint az elismerés: „égető társadalmi kérdéseket felvető színpadi szövegeiért" járt.

A díjat hagyományosan szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján, Az ember tragédiája ősbemutatójára emlékezve adják át. De mivel tavaly egyik díjazott sem ért rá akkor, Nádas Péter és Csukás István egy hónapon belül átvették a díjaikat a minisztérium szervezte – visszafogottan – ünnepélyes keretek között. A minisztérium nem vette komolyan az ügyet, különben olyan időpontot keres, amely mindhármuknak alkalmas.

Schilling a jutalom anyagi részét az L. Ritók Nóra vezette Igazgyöngy Alapítvány javára ajánlotta. A díjjal kapcsolatos adminisztrációt szervező Emberi Erőforrások Minisztériuma decemberre utalta át a pénzt, L. Ritók Nóra visszajelzése szerint karácsony környékén.

Február közepéig senki nem kereste a díjjal kapcsolatban Schillinget, ezért kíváncsiságból betelefonált a minisztériumba. A munkatárs azzal indokolta a csúszást, hogy a jutalom körüli teendőkkel megbízott alkalmazott felmondott. Felajánlotta, hogy az oklevelet kiküldi postán.

Schilling azonban úgy döntött, nem veszi át ezt se postán, se máshogy, mert nincs rá szüksége. Úgy gondolja ugyanis, hogy az EMMI ezt az ügyet az első perctől nem vette komolyan. Különben fontossá tették volna az eseményt az ünnepelteknek és a közvéleménynek is. Schilling azt is megjegyezte: „Legközelebb gyakoroljanak nagyobb nyomást a kuratórium szakmai tagjaira, ha nem akarnak ehhez hasonló nyílt leveleket kapni."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.