Sándor Mária színpadra kerül

A Krétakör nem színház. A héten bejelentett Princess Margriet-díj adta az utolsó löketet, hogy különválasszam a Krétakör Alapítvány társadalmi tevékenységét a saját művészetemtől. Szeretnék a rendezésből megélni, de az általam alapított civil szervezetnek A harag napja lesz az utolsó színházi előadása, amelynek adminisztrációs feladataival foglalkozott. Az előadások mostantól Schilling Árpád és Barátai név alatt futnak majd, a financiális részt nemzetközi és hazai partnerek, valamint közösségi finanszírozás segítségével oldjuk meg.

Miért fontos a különválás?

Szeretném, ha a Krétakör Alapítványnak csakis társadalmi missziója lenne. Folytassa eddigi tevékenységét, segítse a tehetséggondozást, az esélyteremtést, a szolidaritás erősítését. Az emberiesség ma Magyarországon kizárólag önkéntes alapon valósul meg, mint a menekülthelyzetben spontán alakult segítői hálózatok esetében. Idén nyáron vált világossá: felesleges a kormánytól szolidaritást várni. Az egzisztenciálisan rendezett embereknek együtt kell gondolkodniuk, cselekedniük.

Schilling előadása azt mutatja, nem szabad feladni a harcot Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

A harag napja Sándor Mária ápolónő történetéből indul ki. Ő a kórházak szakmai­atlan, embertelen állapotáról beszélt, és utcára hívta az ország nővéreit. Miért ezt vitte színre? Naponta történnek színpadért kiáltó események.

A magány ragadott meg. Sándor Mária mindent feláldozott a gyerekek jobb körülményeiért, az egészségügyi dolgozók helyzetének javításáért, a kollégáiért, az igazságért – és ahelyett, hogy egyre többen állnának ki mellette, inkább hátrálnak ki mögüle a kollégái, a szakma prominensei, a kormány és az ellenzék képviselői, a média és így tovább. Kisebb léptékben ezt én is átéltem, de jóval kevesebbet kockáztattam, mint ő. Bár Sándor Mária történetére nem hasonlít az előadás, a tanulsága megmarad: nem szabad feladni a harcot. Szétporlik a társadalom. Vegyük csak azt a magyar kamionsofőrt, aki szándékosan behajtott Calais-nál az út szélén haladó migránsok közé, és üvöltve ócsárolta őket. Vagy ott a menekülteket rugdosó operatőr. Már nemcsak elfordítjuk a tekintetünket, a halálát is kívánjuk a szerencsétlen sorsú embereknek. Az állam kitoloncolja a menekülteket, a hajléktalanokat, rabszolgamunkára kényszeríti a szegényeket, a lakosság meg csöndben tűri. Nekem is nehéz – ez a leggyakoribb magyarázat, amikor embertelenül viselkedünk.

Miért mondja, hogy szétporlik a társadalom? És a menekültekkel kapcsolatban említett civil segítők?

Visszakérdezek, mi maradt a Hallgatói Hálózat ellenállásából? Hova jutott a közösségi szolidaritás az MMA túlhatalma ügyében? Az internetadó miatt utcára vonultak az emberek, elérték céljukat, aztán hazamentek. Az internetnél rengeteg fontosabb ügy van ma Magyarországon, és még sincs kiállás. Nagy baj, hogy a gyávaságunkat megfontoltságnak hívjuk.

Változott a művészi megítélése, mióta aktívan politizál?

Olyanok is kíváncsiak rám, akik még nem látták egyetlen előadásom sem. De van, akit zavarnak a direkt megnyilvánulásaim.