galéria megtekintése

Ronda és szabad

5 komment


Révész Sándor

„Mi a franc az a Zebegény?! Királyrétet akarom!” – ezzel nyúztam apámat, amikor kiderült, hogy nem Királyrétre kaptuk a beutalót. Ha ­nyár, megyünk a kisvasúttal Királyrétre, ez volt a világ rendje, amit Zebegény fölborított.

A proletárdiktatúra jóval sűrűbben üdültette a nép számára államosított úri lakokban a kádereket, mint a proletárokat, de azért a káder sem üdülhetett mindig ott, ahol akart, ha csak olyan kisebbfajta káder volt, mint apám.

A zebegényi szabadstrand 1983-ban
A zebegényi szabadstrand 1983-ban
Bánhalmi János / Népszabadság/archív

Nem volt könnyű Zebegénynek fölérnie Királyréthez, de sikerült neki. Amikor már tudtam, mi a franc a Zebegény, nem nyafogtam, ha ott kellett nyaralni. A nyaralásban legjobban a menüválasztást szerettem, aztán a kirándulást meg az úszást. Menüválasztás, Börzsöny és úszóvíz Zebegényben is volt, maga a Duna.

 

Zebegény régen is szép volt, ma is az, csak a szabadstrandja volt ronda, és ma is az. Szép volt és maradt a Kós Károlyék temploma, a domboldalra kapaszkodó utcácskák a temetőig és a Szőnyi-házig fel, a nagy kastélyig és a Napsugár-házakig le. A Duna-part is szép volt és maradt, ahol tilos a vízbe menni, a hajóállomás fölött, a kis szigettel szemben.

Egész Zebegényből csak az a kis parti sáv a csúf, ahol a Duna magába engedi a belevágyókat. Régen is sivár volt, ma is az. Gyerekkoromban, úgy emlékszem, nem volt ott a világon semmi, csak egy tábla meg a vízben a bóják jelezték, hogy az ott strand.

Ma már van kenukölcsönző, ingyenes napágy, egy-két pad, de a lényeg ugyanaz.

Zebegény csak ott ronda, ahol nem számít.

Fölemeled a fejed, és ott vannak előtted a Pilis szépséges dombjai a túlparton. Átszaladsz sáron, kavicson, némi gyanús habocskán, és akkor már csak a Duna van veled, és más nem is számít. Nem is értem én itt ezt a nyájat a kép közepén. Tipegnek, topognak, alig a vízben, ahelyett, hogy használnák azt a jó nagy folyót rendesen, amit lehet ellenálló harcosként és hedonista lustaságként használni. Neki lehet menni sodrással szemben, és hősiesen eljutni, ameddig tart a szufla. Aztán meg könnyedén együtt lehet tempózni a sodrással, a strand végétől visszaszaladni, és sodródni megint.

Királyréten is, Zebegényben is grófi kastélyokat laktunk le. Zebegényben a Dőry család eklektikus lakát, mely jövőre lesz százéves. „Egyszerűen rettenetes volt. Tipikus szocialista szétbarmolás. Valami otthon működött benne régen, és az egész olyan volt belül, mint valami lepukkant kórház, fehérre és zöldre lakkozott falak, vacak elválasztó műanyagok, amikkel felszabdalták azokat a régi szép tágas termeket, belül a nyoma se érződött, hogy kastélyba léptem.” Ezt olvassuk az internetről gyűjtött vélemények között a www.kastelyok-utazas.­hu-n. Abból az időből, amikor a Dőry-kastély már nem volt a régi és még nem volt a még régibb. Akkor épp nem volt semmi, és amikor egy épület semmi, akkor persze hogy rettenetes. Régen a szétbarmolt kastélyban, amely akkor tényleg nem hatott kastélynak, hatalmas élet volt.

Ma már a kastély újra kastély és marhára exkluzív. A Sauska család fektetett bele sokat a sok pénzéből. Szépen, igényesen felújították, az épület köré elit kerttervező céggel angolparkot keríttettek. Ahol régen focizni és kuglizni lehetett, ott most teniszezni lehet. Hogy milyenek most odabent az újra megtágult terek – hát azt kívülről nem látni. Belülre pedig csak az exkluzív vendégkör jut, amikor jut. A kastélylakók alighanem régen is, miként ma, a kastély medencéjében merültek el. Én ilyen merülési lehetőségre nem emlékszem, fix, hogy emlékeznék, ha lett volna. Nyilván a medence is a szocialista szétbarmolásban vesztette el működőképességet. A mi medencénk a szabadstrand volt. A funkcionális kapcsolat a kastély és a szabadstrand között történelmileg ideiglenesnek bizonyult.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.