Rókatündér és nyúlmaszk

TIHANYI ANNA: Én az ötvenes évekhez ugrom mindig vissza. Neked van valami vonzódásod a hetvenes évekhez?

UJJ MÉSZÁROS KÁROLY: Akkor voltam kisgyerek. A Columbón nőttem fel, ezért szeretem a barna háttér előtt barna ruhában lévő embereket, az akkori tárgyakat. Az ötvenes évek sci-fi évtized volt, szakadék volt a valóság és a között, amiket pont a fényképeken nézegetünk. Például Marseille-ben a csatornarendszer még iszonyú kezdetleges volt, ugyanakkor a korabeli filmek a sztárokkal és a francia glamour nem ezt mutatja.

TIHANYI ANNA: Az tetszik, hogy meg lehet kapargatni, és egész más dolgokat találsz alatta.

UJJ MÉSZÁROS KÁROLY: Te digitális gépet használsz, vagy filmre dolgozol?

TIHANYI ANNA: Most digitálist, de filmre kezdtem el. Nagyon ragaszkodtam hozzá, aztán jött a klasszikus probléma, nincs pénz az előhívásra, költséghatékonyabb, ha digitálisan dolgozom. Most tervezek visszatérni a filmhez. Középformátumra szeretnék dolgozni. Ráadásul már annyira megrendezett dolgokat csinálok, hogy minden ki van találva, tehát nem feltétlenül kellene sok filmet használni.

UJJ MÉSZÁROS KÁROLY: Nagy büdzséjű projektek?

TIHANYI ANNA: Inkább nagy büdzsé kellene hozzá, de szerintem ismered belülről ezt a dolgot. Olyanok a képeim, mintha filmet készítenék. Kaptam a díjat, amivel 5000 dollár jár, ennek egy része már elment, de kitaláltam, hogy szeretnék díszletet csinálni.

UJJ MÉSZÁROS KÁROLY: A filmnél is mindig így van. Van egy pici valami, és ha már azt megcsináljuk, akkor ezt miért nem, és dagad, dagad az egész. Az ember mindent akar. Sok olyan kisfilmet készítettem, amihez alig volt büdzsé. Amerikában volt egy internetes verseny, mindig, ha továbbjutottál, kaptál pénzt, abból kellett a következő fordulóra megcsinálni a filmet. Kb. 300 dollárt adtak, e mellé persze sok szívességet kellett kérni, és ministábbal forgattunk icipici filmeket. Nekem az volt a filmes iskolám.

Fotó: Mirkó István / Népszabadság

MAGAZIN: Ha már megvan a költségvetés, mi jön? Hogy készülnek fel a munkára?

TIHANYI ANNA: Filmeket nézek. Ha dolgozok valamin, akkor pszichológiai dolgokat is olvasok.

UJJ MÉSZÁROS KÁROLY: Én is olvasok pszichológiai könyveket, például Yalomtól a Szerelemhóhért. Ebben kisebb novellákba szedte az eseteit. Brutálisan katartikus egy-egy novella. Az utolsó furcsa képekről szól, amiket az egyik páciens álmodik. David Lynch egy az egyben. Ebből a könyvből szeretnék majd színházban megcsinálni egy-egy estet. Már fel is vettem Yalommal a kapcsolatot.

TIHANYI ANNA: Alessandro Baricco Cityjének részletekbe menően szürreál világát és a belső történeteket szeretem. Ebben a könyvében írja, mennyire szerette a Tom és Jerryben, amikor bemegy a kamera az egérlukba, és látszik, hogy bent fekszik Jerry, a falon meg a nagypapája képe. Imádom ezeket az icipici, miniatűr dolgokat.

UJJ MÉSZÁROS KÁROLY: Kiskoromban én mindig egy krémesházban akartam lakni. Mindig úgy ettem a krémest, hogy csináltam rá egy ajtót, amíg tudtam, mélyítettem a barlangot, aztán összeesett. Csináltam rá ablakokat is. A krémesház azért jó, mert mindig haraphatsz egy bútorból. De arra is gondoltam, jó lenne nyáron hideg dinnyeházban lakni.

TIHANYI ANNA: Igen, ilyen nekem Baricco. És közben van benne valami fájdalom.

UJJ MÉSZÁROS KÁROLY: Ebben is van, mindig összedőlt a ház.

TIHANYI ANNA: Krémesház, ez tetszik. Lehet, ellopom.

UJJ MÉSZÁROS KÁROLY: Nyugodtan. Én is kölcsönkértem egy-két dolgot a Lizába. Van egy karakter, aki szekrényekben bujkál. Azt barátom, Maros András novellájából kértem kölcsön. Egyébként én is szerettem szekrényekbe bujkálni kiskoromban. Mikor kész voltunk a forgatókönyvvel, rájöttem, hogy az összes hülye karakter valamilyen szinten én vagyok: a haspók, az, aki minden nőt meg akar hódítani, sőt a szűz, nyomorult szívbeteg is.

TIHANYI ANNA: Ezek után pláne nagyon érdekel, mit mondasz a fotóimról.

UJJ MÉSZÁROS KÁROLY: Te is rájössz utólag, hogy ez mind te vagy?

TIHANYI ANNA: Nem, én általában előre tudom. Nagyrészt terápiás célzattal fotózok. Például a Berlin bhf. szereplője nagyjából mind női karakter vagy gyerek. Kaptam egy ösztöndíjat Berlinbe, a felkészüléskor belefutottam olyan magyar írók műveibe, akik kiszöktek vagy kimentek oda, és ez fordulópont volt az életükben. A fejemben léteztek képek arról, én mikor éreztem átmenetiséget az életemben, és ezt egyeztettem dialógszerűen az irodalommal. Kiemeltem félmondatokat, azokra építettem a képeket. Benne van a személyes szituációm és Berlin is. New Yorkban is terápiaként csináltam egy sorozatot, a Bunnylinket. Vettem egy gumi nyúlmaszkot, azzal készítettem portrékat.

UJJ MÉSZÁROS KÁROLY: Azoknak volt terápia, akik felvették, vagy neked?

TIHANYI ANNA: Nekem. Bár nem tudom, mi lett a többiekkel azóta, hogy fölvették a maszkot.

UJJ MÉSZÁROS KÁROLY: De miért? Ettől rókának érezted magad?

TIHANYI ANNA: New York nekem nagyon nehéz élmény volt. Áthatolhatatlan massza volt az egész. Akkor találtam ezt a maszkot, ami olyan, mint David Lynchnél, amikor vasalnak.

UJJ MÉSZÁROS KÁROLY: Nekem a film mindig ilyen terápiás dolog. Mikor erős érzelmi töltést ad, az mindig kitüntetett pillanat volt, ahogy összeértem én az érzelmeimmel. A film nézése közben az ember egy az érzelmeivel egy adott pillanatban.

TIHANYI ANNA: Nekem is ilyen a moziélmény, de én annyira nem tudok mozgóképben gondolkodni.

UJJ MÉSZÁROS KÁROLY: Pedig az sok kicsi állókép.

TIHANYI ANNA: Igen, ezért csinálok állóképet. Én az egész gimnáziumot mozikba lógtam el. Imádom a filmeket.

UJJ MÉSZÁROS KÁROLY: Én is a fotókat. Azért jó mozgásban nézni őket, hogy legyen kontextus, és kapjak egy történetet. Ha iszonyú erős képeket nézek egy kiállításon, egy idő után besokallok. Ugyanakkor egy film alatt rengeteg képet megnézhetek.

Fotó: Mirkó István / Népszabadság

MAGAZIN: Tihanyi Annának februárban nyílt kiállítása a Capa Központban, Ujj Mészáros Károlynak mozikban a filmje. Mi következik?

TIHANYI ANNA: Gondolkozom, most vagyok a kutatós, utánaolvasós részénél. Női téma, beállított képekkel. Szerepkérdések. Mikor két éve hazajöttem New Yorkból, sok csalódás ért. Rátaláltam a karaktergyilkosságok kifejezésre, megtetszett. Azt jelenti, hogy bizonyos karaktereinket, amik adott helyzetekben vagy viszonyrendszerekben léteznek, megsemmisítik. Tegyük föl, az az ember szerepe, hogy egy társaságban mindig ő a tyúkanyó, és ezt a szerepet kiforgatják, megsemmisítik. Azt kezdtem vizsgálgatni, hogy a 35 évem során mik azok a szerepeim, amiket megpróbáltam hátrahagyni, vagy rajtam kívül álló okok miatt meghaltak. Átformálódnak­-e a karakterek, le lehet­ e őket rakni, vagy az ember ezt továbbviszi? Közben szeretnék nőiséggel kapcsolatos témákat is feszegetni.

UJJ MÉSZÁROS KÁROLY: Ha lesz még lehetőségem, a filmet nagyon célzottan a magyar nézőknek akarom készíteni. A téma Nyáry Krisztián új könyvével van összhangban; kellenek hősök. Azt akarom, legyenek hősök, és ezt részemről máshogy nem tudom elérni, csak ha forgatok erről egy filmet. Sajnos a korosztályom elhitte, ha azt csinálja mindenki, mint a többiek, az nem gáz. Akiben lett volna vágy a változtatásra, cselekvésre, az is lelohadt. Néhány dolgot nem tudok magamnak megbocsátani, például a környezetvédelem nagyon fájt már az egyetemen, aztán mégiscsak megvettem az első autómat, lemorzsolódott bennem a tenni akarás. Sok ember meg van fertőződve jobbító szándékkal, amiből a közösség hatására kigyógyulnak. Mert elhiszik, hogy nem rajtuk, egy emberen múlik. Ezért aztán minden marad a régiben, és sétálunk a végzetünk felé.