galéria megtekintése

Rófusznak hiányzik a rajzfilm

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 25. számában
jelent meg.


Ungár Tamás
Népszabadság

Leonardo Utolsó vacsoráját szeretné rajzfilmre vinni Rófusz Ferenc. A légy című művével 1981-ben Oscar-díjat nyert rendező erről is beszélt az I. Pécsi Animáció Konferencián. Előadása után először erről a tervéről kérdeztük.

Az Utolsó vacsoráról úgy hírlik, eddig azért nem rendezhette meg, mert vallási témájú. Mi igaz ebből?

- 1978-ban adtam be ennek a filmnek a tervezetét, de elutasították. Gondolom azért, mert akkor nálunk még nem lehetett vallási témájú rajzfilmet forgatni. Később már nem viaskodtam az ötletért, de most újra fontosnak érzem. Úgy képzelem a filmet, hogy megelevenednek a Leonardo-kép apostolai, és egy általam kitalált sztorit játszanak el, korhű szövegekkel.

A konferencián megemlítette, hogy hiányoznak önnek a filmstúdiók, és hogy egész olcsón újra létre lehetne hozni ezeket az alkotó közösségeket.

 

- Mostanra csak Kecskeméten maradt animációs stúdió, és azt látom, hogy a teamek szétszórva, elszigetelten teszik a dolgukat. Az én csapatomnak a tagjai is szinte mind otthon dolgoznak. Az egyik kolléga Egerszalókon, a másik Izraelben, s a kapcsolatot Skype-on tartjuk. El kellene érni, hogy az animációs csapatok egy helyen dolgozzanak.

Az lenne talán a legjobb, ha egy-egy kerület vagy nagyváros önkormányzata a sok üres ingatlanja közül az egyiket pályázattal meghirdetné animációs filmeket készítő teameknek. Az önkormányzat nem adna mást, mint egy 400-500 négyzetméteres épületet, és állná a rezsijét. Ott a rajzfilmesek elkészítenék munkáikat, s mivel több közösség egymás mellett élne, folyamatosan kommunikálhatnának egymással, és hatnának egymásra. Ennyi áldozatot érdemes lenne vállalnia a fővárosi kerületeknek és a nagyvárosoknak, hisz utóbb a náluk elkészített filmekre okkal lehetnének büszkék.

Rófusz Ferenc: Nincs megfelelő képzés az új technikákhoz
Rófusz Ferenc: Nincs megfelelő képzés az új technikákhoz
M. Schmidt János / Archív

Százéves a magyar animáció, de ön sajnálkozott, hogy a hagyományos rajzfilmkészítésre már nincs igény a világban. Készülnek még filmjelenetek papíron és ceruzával?

- Elvétve. Győzött a számítógép és a 3D. Ebbe bele kell nyugodni. Mindeközben Magyarországon, ha a régi technológiával akarok rajzfilmet készíteni, fél óra alatt össze tudok szedni 20 animátort. Ha 3D-vel, akkor alig találok hozzá szakembert. Az új technikát nem tanítják. Akik mégis tudják, azok egymástól vagy külföldön tanulják. Egyik hazai oktatási intézmény se vállalja ezt a feladatot, mert drága hozzá az infrastruktúra és a szoftverek.

Kapcsolódó írásunk: Az oroszlán feje már megvan

Az animációs képzést Magyarországon a Pannónia Filmstúdió indította el még a nyolcvanas évek elején az Iparművészeti Főiskolával közösen. Az elméleti órákat a főiskolán, a gyakorlati képzést a stúdióban tartották. Noha a stúdió időközben megszűnt, a képzési forma a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (Mome) a mai napig működik. A rajzfilmesek jelenéről és kilátásairól itt olvashatnak bővebben.

Bár az Oscar után külföldön építette karrierjét, a szavaiból az is kiderült, hogy régen a rajzfilmesek háttere stabilabb volt nálunk, mint most.

- A régi rendszerben megkérdezték, hogy a tervezett filmemben tulajdonképpen kicsoda a légy, és ki kergeti, aztán, ha megmondtam és megvédtem az elképzelésem, a pénzt biztosan megkaptam a filmre. Most senki sem kérdezi, mit jelképez a légy, a pénzt viszont egy filmre nagyon nehéz összeszedni.

RÓFUSZ FERENC

A 69 éves Kossuth- és Oscar-díjas rajzfilmrendező 1968-ban kezdett dolgozni a Pannónia Filmstúdióban. A légy című filmjéért 1981-ben kapta meg az amerikai Filmakadémia díját. 1984-től Németországban, majd Kanadában élt, 2001-ben települt haza.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.