Szokatlan volt a sok estélyi ruhás, öltönyös ember péntek este a Művészetek Palotájában - na nem a helyszín, hanem az esemény miatt. Ákos koncerten ugyanis nem épp ez a megszokott viselet, de hát ezen az estén az énekes és zenekara sem a megszokott módon öltözött fel: mindannyian szmokingot viseltek, és a közönséget is arra kérték, csatlakozzanak önironikus akciójukhoz az alkalmi öltözet viselésével.

Nemcsak ez volt szokatlan a több mint háromórás koncerten, hiszen már a koncepció is eltért egy átlagos Ákos-koncertétől: elsősorban a líraibb dalok közül válogattak, amelyeket alaposan áthangszereltek. A Végre például tangoharmonikával és kongával szólalt meg, több dalt szinte csak a szöveg kezdetekor lehetett felismerni. És mégis mindegyikük remek volt. Ismét kiderült, hogy ezek a dalok jól hangszerelhetőek, sőt, élőben az igaziak: az eredeti verziók gyakran elektronikával, effektekkel megtűzdelt, kissé steril hangzása helyett ilyenkor valóban élnek, és nemcsak a szöveg, de a zene is nyomot hagy a hallgatókban. Persze ez nem újdonság, néhány éve az akusztikus hangszerekre átírt dalokat tartalmazó dupla korong, az Andante talán Ákos addigi legsikeresebb lemeze és turnéja lett. Sikerben a hírek szerint ez a turné sem maradt el tőle, országszerte teltház előtt zajlott.

A sikerhez persze nemcsak jó dalok, de jó zenészek is kellenek. Ákos és a zenekar között ráadásul teljes az összhang,  fél mozdulatokból is értik egymást. A dalok közti anekdoták egyikéből pedig kiderült, hogy aktívan részt is vesznek a zene írásában, a dalok áthangszerelésében.

Egy baj azért volt a koncerttel: hiába elsősorban líraibb, lassúbb szerzeményekből állt, az időről időre felcsendülő lendületesebb dalokat képtelenség volt ülve végighallgatni, egyszerűen nem erre lettek kitalálva. Estélyi ruhák ide vagy oda, a közönség is érezte ezt, és a koncert vége felé egyre kevésbé bírt magával. Amikor a ráadásban felcsendült az Ikon, majd az Ölelj meg újra, először csak magasra emelt kezekkel csápoltak néhányan, majd az Ilyenek voltunkra már állva tombolt a fél terem. A Valami véget ért és az Induljon a banzáj! egy-egy részletével, dallamával megfűszerezett Búcsúdal alatt pedig már mindenki talpon volt, énekelt és tapsolt.

Valószínűleg ritkán látnak ilyet a Művészetek Palotájában.