Starr-parádé: a másik élő Beatle a Sportarénában
Miközben a nagy vetélytársnak kikiáltott Rolling Stones már 1967-ben Varsóban játszott, addig a hajdani Beatles együttes tagjai évtizedekkel a feloszlást követően, csak annak lebontása után merészkedtek a Vasfüggönyön túlra. Legalábbis koncert ürügyén. Hiszen Paul McCartney éppenséggel pont Budapesten, 2003. május 15-én lépett föl először az egykori szocialista blokk területén, viszont Ringo Starr 1972-ben egyetlen éjszaka erejéig már tiszteletét tette a magyar fővárosban. Ez utóbbi esemény apropóját az adta, hogy éppen itt forgatott Richard Burton, aki felesége 40. születésnapját nálunk, vagyis a Duna Intercontinentalban, illusztris vendégek társaságában ünnepelte meg.
E hét kedden azonban már nem a nemrég elhunyt Liz Taylor, hanem Ringo Starr saját személye jelentette az újabb látogatás ürügyét. Nevezetesen az, hogy a Beatles egykori dobosa másfél évtized után ismét Európában turnézik, és ezúttal Budapest is fölkerült a helyszínek közé. Bandája, a szellemes elnevezésű All Starr Band 1989 óta létezik, mégpedig kimondottan turnézenekarként: azaz stúdióalbumot nem adnak ki, fellépéseik színe-javát megörökítő koncertlemezeket ellenben annál inkább.
Az összetétel gyakran változik, ez a mostani a tizenegyedik formáció, tagjai – Ringón kívül – Wally Palmar, Rick Derringer, Edgar Winter, Gary Wright, Richard Page és Gregg Bissonette. A magyar közönség számára talán nem annyira ismert nevek, noha Ringo minden koncerten, így Budapesten is kijelentette, hogy ebből a csapatból mindenki a saját jogán sztár, illetve a színpadon csakis sztárok állnak – amihez nevetve hozzátette, hogy közülük persze ő a legnagyobb…
Nyolc esztendővel ezelőtt a másik még élő Beatle, Paul McCartney forró hangulatú koncertet tartott ugyanitt, az akkor zsúfolásig megtelt Budapest Sportarénában. A mostani esemény sokkal családiasabbra sikeredett. Az érkezőket a bejáratnál egy ÁTÜLTETÉS feliratú tábla és hoszteszek fogadták, akik elmagyarázták, hogy a jegyen föltüntetettel szemben hová kell ülniük.
A módosításnak az volt az oka, hogy a gyér érdeklődés miatt az aréna egyik felét hosszában teljesen lezárták, a színpadot pedig elfordították kilencven fokkal és behúzták a küzdőtérre. Legalább mindenki jól látott. Nem kenyerem a becslés, de ahogy a lassan csordogáló közönséget saccoltam, talán elértük egy átlagos magyar NB-1-es mérkőzés nézőszámát. Nyilvánvalóan csak a hard-core Beatles-rajongók jöttek el (ők se mind), öregek és fiatalok vegyesen, sőt meglehetősen sok külföldi szót lehetett hallani – talán némely turisták úgy gondolhatták, hogy ha már ők is és Ringo is Budapesten vannak, semmi akadálya a találkozásnak.
Előzenekar nem volt, a show negyedórával a meghirdetett időpont után kezdődött, és két órával később véget ért. Nem Ringo Starr-, hanem All Starr Band-koncert volt, ami azt jelentette, hogy a zenekar minden tagja alaposan kivette belőle a részét – a legendás Beatle (aki hol a színpad elején táncolva, hol a dobok mögött énekelt) időnként nem is volt a színpadon. A legnagyobb lelkesedést természetesen az eredetileg is Ringo szólóénekével lemezre vett régi Beatles-dalok váltották ki (Honey Don’t, I Wanna Be Your Man, Yellow Submarine, Boys, Act Naturally, With A Little Help From My Friends). Ezektől alig maradtak le Starr szólóslágerei (It Don’t Come Easy, Choose Love, The Other Side Of Liverpool, Peace Dream, Back Off Boogaloo, Photograph), és a közönség dicséretére legyen mondva, hogy a többi bandatag saját nótáit is kellő ovációval fogadta, habár ezekben a percekben az ülőhelyeken azért láttam pár bóbiskoló arcot.
Ráadás se volt – ha csak a néhai nagy zenésztárs, John Lennon világhírű dalának (Give Peace A Chance) a végén elénekelt refrénjét nem tekintjük annak. Végtére is rendben volt minden. Ringo és sztárjai azt hozták, amit várhattunk tőlük: egy kellemesen profi, jó hangulatú koncertet. Mi pedig elkönyvelhettük, hogy vendégül láthattuk a két élő Beatle közül a másikat is, ezt a kedves, szeretetre méltó, közvetlen és jó humorú fickót (alig hisszük el, hogy hetvenegy éves), aki a dobok mögött ülve ugyanúgy rázza a fejét, mint amikor még John, Paul és George állt előtte a színpadon.
