Réthelyi a washingtoni nagykövettel üzent a L.A. Operának

A kultúráért felelős államtitkárság – a kormány erre vonatkozó határozatával összhangban – azon dolgozik, hogy Erkel Ferenc Bánk Bán című operáját a mű jelentőségéhez méltó körülmények között lehessen bemutatni az Egyesült Államokban.

"Egyetértünk a Los Angeles-i opera vezetőségének azzal a véleményével, hogy a bemutatóról szóló elképzelés bejelentése óta eltelt idő nem volt elegendő ahhoz, hogy megszülessen az a keret, amelyben művészileg és pénzügyileg is biztosított legyen az erre szánt közpénzek rendeltetésszerű felhasználása" - olvasható a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának sajtóközleményében.

A minisztérium egyúttal üdvözöli a Los Angeles-i opera azon bejelentését, hogy továbbra is nyitottak a Bánk Bán valamelyik következő évadban történő bemutatására és a kulturális kormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy az összes körülmény tisztázását követően az előadás megfelelő minőségben megvalósuljon.

Ennek érdekében Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kezdeményezésére a washingtoni magyar nagykövetség munkatársa július 15-én, pénteken felvette a kapcsolatot a Los Angeles-i operával. Christopher Koelsch, a Los Angeles-i Opera ügyvezető igazgatója hétfőn hívta vissza a nagykövetség munkatársát, aki ekkor megerősítette Christopher Koelschnek a magyar kormány egyértelmű elkötelezettségét az előadás megvalósulása mellett.

A képen: Sólyom Nagy Sándor (b) Petúr bán szerepében és Molnár András (j) Bánk bán szerepében
Budapest, 2002. március 11. Erkel Ferenc: Bánk bán című operáját mutatja be március 17-én a Magyar Állami Operaház. A világítás Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr munkája, az előadást Káel Csaba rendezte. A képen: Sólyom Nagy Sándor (b) Petúr bán szerepében és Molnár András (j) Bánk bán szerepében. MTI Fotó: Rózsahegyi Tibor

Bár a Bánk bán novemberben Los Angelesben tervezett előadásai meghiúsúlni látszanak, Amerika nem marad magyar operaelőadások nélkül. A Budapesti Fesztiválzenekar augusztus 4-én és 6-án Mozart Don Giovanniját adja elő a New York-i Lincoln Centerben az amerikai metropolis Mostly Mozart Fesztiválján - derül ki Körner Tamás igazgató közleményéből.

A produkciót – amelyet másfél éve a budapesti közönség is láthatott-hallhatott már – óriási érdeklődés előzi meg: a New York Times szokatlan módon már két héttel az előadások előtt nagy cikkben foglalkozott a magyar zenekar fellépésével, amelyet a fesztivál kiemelkedő eseményének tart. Fischer Iván nemcsak karmesterként, de rendezőként is jegyzi az előadásokat, amelyen nemzetközi sztárénekes gárda lép fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.