galéria megtekintése

Rembrandt fénykörében

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 30. számában
jelent meg.


Csordás Lajos
Népszabadság

Rembrandt volt a legfényesebb festőcsillag Hollandia földjén az arany évszázadnak emlegetett 1600-as években. Rajta kívül azonban még legalább ötezer festő, köztük 25 nő (!) forgatta az ecsetet ez időben Németalföld a spanyol iga alól felszabadult északi részén. Közülük mintegy száz alkotó száznyolcvan művével találkozhat péntektől a látogató a budapesti Szépművészeti Múzeumban.

Az idei év sztártárlata a Szépművészeti jeles holland gyűjteményére alapul, a mintegy ötszáz darabos kollekció a világ negyedik legnagyobb ilyen jellegű anyaga. Korábban több darabját is Rembrandt van Rijn munkájának tartották. Lyka Károly vagy Czobor Ágnes hatvanas évekbeli könyveiben még jó néhány alkotás Rembrandtként szerepel közülük, a korszerű anyagvizsgálatok és az újabb kutatások azonban mára egytől egyig megcáfolták e képek esetében a mester szerzőségét. A Rembrandt-kutatás egyébként alaposan leszűkítette a régebben mintegy hétszáz darabosra becsült oeuvre-t, ma kétszázötven-háromszáz művet tulajdonítanak a festőnek. Ebből húsz most vendégeskedik nálunk.

A loboncos hajú Rembrandt 23 éves volt 1629-ben
A loboncos hajú Rembrandt 23 éves volt 1629-ben
Reviczky Zsolt

Főleg portrék. Köztük is jelentős súlyt képviselnek az önarcképek. A rajzokat is beleértve Rembrandt több mint hetven önarcképet festett élete folyamán. Itt van például a kiállításon az egyik legkorábbi autoportréja 23 éves korából, 1629-ből. Még jelentős lobonc koronázza fejét, arca árnyékban is marad a kazalszerű hajzat alatt. Egy későbbi, egész alakos portrén keleti öltözetben tűnik fel. Bolondja volt egyébként az egzotikus tárgyaknak, öregkori csődbe jutását is részben ezek féktelen vásárlása, gyűjtése okozta. A kiállítás fő képén, az 1640-ben, harmincnégy éves korában készült portrén azonban még pályája csúcsán látható, tizianói pózban, régies öltözetben, barettel a fején. A baret egyébként más önarcképein is feltűnik – például azon az Uffizi Képtárban őrzött időskori képén, amely szintén itt van most Budapesten –, éppen e Rembrandt portrék nyomán lett ez a sapkatípus egészen máig a festőmesterség egyik attribútuma.

 

Az önarcképeken kívül számos más portré is érkezett a mestertől, aki zsenije volt az arcon tükröződő lelkiállapotok megjelenítésének. Itt van például az a Minerva című hölgyportré, amelyet egykor a híres magyar műgyűjtő, Nemes Marcell birtokolt, ma pedig egy New York-i magángyűjtemény része. Látható két portré a művész fiáról Tituszról is, mégpedig azzal a „durva festésmóddal”, amely Rembrandtot jellemezte még abban az időben is, amikor ez már kiment a divatból. A portrékon kívül bibliai jeleneteket láthatunk tőle: például azt a Sírbatétel című vázlatot, amely egykor hálószobájának falát díszítette.

Rembrandt fénykörében megjelennek tanítványai, kollégái is. Például a szintén leideni származású Jan Lievens, Gerard Dou, Gerbrandt van Eeckhout, Christoph Paudiss vagy az a Carel Fabritius, aki Rembrandtnak tanítványa, az arany évszázad másik festőcsillagának, a rejtélyes delfti mesternek, Vermeernek pedig feltételezhetően a mestere volt.

A kiállítás másik fénypontja három Vermeer-kép: az Asztronómus a Louvre-ból, a Geográfus Frankfurtból, a Katolikus hit allegóriája New Yorkból érkezett. Meg kell becsülni a látványukat, mert csupán 37 kép ismert tőle. A közvetlen utódok éppúgy elfeledték őt, ahogy egy időre Rembrandtot is.

Vermeer-kép megfelelő környezetben: az Asztronómus
Vermeer-kép megfelelő környezetben: az Asztronómus
Reviczky Zsolt

A holland arany évszázadban az elnyert szabadság (mely az 1609-ben, majd az 1648-ban kötött békével köszöntött be) együtt járt a polgárság meggazdagodásával és a művészet kivirágzásával. Még a legszegényebb otthonokba is jutott festmény. A festők ontották a polgári és a paraszti élet bensőséges pillanatait, a holland táj szépségét tükröző képeket. A protestáns országban a puritanizmus dicsérete ellenére virágzott a vallásos festészet, a bibliai jelenetek képi megidézése, a csendélet műfaja, a gazdagabb polgárok és a testületek portrékat, sőt társas portrékat rendeltek önmagukról.

Mindezeket a témaköröket a kiállítás hét szekcióban mutatja be Ember Ildikó és Tátrai Júlia rendezésében, négyéves szervezőmunka eredményeként. Bár Rembrandt olyan világhírű műveit, mint a Doktor Tulp anatómiája vagy az Éjjeli őrjárat nem lehetett Budapestre hozni, de hasonló tematikájú, jó színvonalú alkotásokkal sikerült pótolni őket, és a korabeli holland élet remek körképét adni. Mindezt sok meglepetéssel is fűszerezik, például a holland szabadságharc legnagyobb admirálisának, Ruyternek két képmásával. Kevesen tudják: a flottaparancsnok magyar nemzeti hős is, 1676-ban 22 magyar protestáns prédikátort szabadított ki a nápolyi gályarabságból.

Rivális tárlat Londonban

Az őszi évad képzőművészeti szenzációja a brit fővárosban vitathatatlanul a Rembrandt 1650 utáni, kései munkáiból válogatott tárlat a National Galleryben. A 2015. január közepéig nyitva tartó, biztos kasszasiker kiállítás csak a világ egyik legjelentősebb alkotójának műveit tartalmazza: negyven olajfestményt, húsz rajzot és harminc metszetet. A németalföldi géniusz a show kezdetén csak 42 éves volt, mégis az első teremben látható négy megindító portréról egy csalódott, megfáradt, összetört férfi tekint le a látogatóra. A Trafalgar téri múzeum saját gyűjteményének kincsein kívül – mint az Önarckép 63 éves korában – olyan bravúros kölcsönvásznakkal csalogatja a közönséget, mint a stockholmi Nationalmuseumból ritkán távozó, az amszterdami polgárok által korábban elutasított Claudius Civilis összeesküvése vagy a hágai Mauritshuisból most fájdalmasan hiányzó Önarckép. Az alapos magyarázatokkal is szolgáló termek a Rembrandtot 1669-es halála előtt foglalkoztató témákat járják körül, mint az önvizsgálat, a technikai kísérletek vagy a fény használata. (R. H. Veronika, London)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.