Az írás munka, a könyvkiadás üzlet, amelynek egyik terméke maga az író. Ó, mennyire utálom, ha a politikát, a politikust is terméknek tekintik! Az viszont tetszik, ha a kiadó befektet a szerzőjébe, egyáltalán: ha sajátjaként számol vele, akinek gondozni kell az életművét, amiből ő, a cég és a közönség is profitál.
Nemrég jelent meg a Magvetőnél Esterházy Péter – Szüts Miklós akvarelljeihez írt – A bűnös és Kertész Imrének 1991–2001-es feljegyzéseit tartalmazó kötete, A néző. Az a két könyv is felfogható a nagy művek közötti szünet mellékmunkájának, amelyet hálásan fogad az olvasó, közben meg izgul kicsit, idolja nehogy lejjebb adja. Erősödhessék a tudata, hogy csakis a valaha volt legnagyobbakhoz mérhető tehetségek kortársaként éli hétköznapi életét.
És nincs miért izgulni. A konkurens Jelenkor kiadó Nádas Péter kötetkéjével éppen olyan minőségi élvezethez juttatja az olvasót. Még az interneten már megjelent szövegek tálalására is ügyel, az illusztrációkkal együtt a könyv maga is műalkotássá válik. Az már más kérdés, hogy Forgách András a szöveghez utólag hozzáillesztett illusztrációi nem vetekedhetnek Szüts remekeivel.
A mű szerkezete rafinált, Nádas egy meg nem nevezett délnémet városban tölti az időt, és az ottan tapasztaltakról a gondolatait mintha egy év alatt érlelné teljessé, havonta egy részletet adva készíti folytatásos regényét a helyről és legfontosabb épületéről, a katolikusnak épült, de szinte változatlan formájában protestánssá (pontosabban: lutheránussá) vált Szent Mihály-templomról. Elrejtőzik itt a világ elől, csak szemlélődik és gyönyörködik, de nyilván nem járhat másként, mint Babits Mihály, aki így ír 1932-es, esztergomi Verses naplójában: „egy kis hegyen búvok el én, de búhatnék vad preríken, vagy rejtek völgyek ölén: / nincs föld a világtól zárva. Rámkopog, megcibál, / utánam nyujtja hideg kezét egy szomszéd éghatár”.
Babitshoz beszűrődik a valóság (háború), nem menekülhet, pedig békét keres. Nádas boldogan pancsikoló gyógyfürdőzőket lát, ez a fajta boldogság azonban idegen tőle. Nyugodt, kissé arisztokratikus elkülönülésében intellektuális elemzéssel jut előre. A történelmi összefüggések felismertetése mellett a szereplők olykor ironikus ábrázolása utal csak a mi valóságunkra. Nem kell parabolaként értelmezni, élvezettel el lehet merülni a színes-szellemes, érdekes történelmi adalékokat nyújtó esszében, de nem biztos, hogy a mai olvasó megelégszik ezzel.
