Ez ment évekig. Nem unta volna meg, de amikor behívták katonának, a polgári szolgálatot választotta. Nem kellett neki a fegyver, ápolta inkább évekig az öregeket. Etetés, WC, fürdetés, sétáltatás: szép munka és mélységes mély depresszió. Amikor abbahagyhatta ezt, nem is értette, hol van. Moziba járt, falta két pofára a töltött tejcsokoládét, ez volt az élete. És akkor az Isten elküldte neki az igazi nőt. A lány fiatal volt, öntudatos, szép, nagyon buta, és egy akkora, határ menti faluból jött, ahol hatfősök voltak az általános iskolai osztályok.
A gimnáziumot is elkezdte valahol, de fél év után visszaköltözött a telepre, és termelte tovább családi vállalkozásban a fővárosi nagybani piacokra a sárga bélű görögdinnyét. Szépek voltak a dinnyék. Dagadtak a fóliaházakban számolatlanul. Forgatták lassan iszonyú testüket a fekete földön. És aztán nyáron szüret. Rettentő mennyiségű pénz. Megélnek belőle egy évig. Ez lett az ajánlat. Önálló birodalmat indítottak. Sarki épület, több hold dinnye, gépek, tervek, kölcsönök, a romániai vendégmunkásokat régi buszokkal hordták át nekik a határon.
Egész héten dolgozol, mint az állat. Hétvégén pedig bemenekülsz a városba. Mert a telepen nincsen már semmi. Szerda este van. Veszel a vegyesboltban egy Autó-Motor Sportot meg egy nagyobb jégkrémet, aztán kimész a játszótérre, ott sincsen senki, beülsz a hintába, és elringatod magad. Ringasz, hintázol, ringasz. Templom, bolt, orvos, gyógyszertár, községháza. Az iskola már bezárt. Nehéz nem inni. De ha nem tudsz, ekkor se megy. Évekig tartott ez a vállalkozás. Minden sikerült. Vastag csövön dőlt befelé a rengeteg lé.
Mindenre tellett, nem volt határ. Traktorok, sportkocsik, gyereket a legjobb iskolába. Ez volt a családi elképzelés. Hanem aztán hirtelen összezárult körülöttük az olló. Leverték az áraikat. Keleten hiába kell állandóan fűteni, olcsóbb munkaerő. Délen meg hiába drága, soha nem kell fűteni. A Nyugatot pedig ez az egész nem érdekli. Összeomlott hát egy pillanat alatt a familiáris birodalom. Felszámoltak mindent, eladták az egész cuccot, beköltöztek a városba. Aztán egy szűk esztendő alatt felzabálták egymást. Állati ordítás a fő utcai bérleményben. Közben a sétálókat nézed. Mindennek vége, mindketten tudjátok, de azért még eltart egy ideig.
Még fél év némaság. És csak aztán az osztozkodás a maradék semmin. Mehetsz vissza, haza a szülőkhöz. A gyerek váltva. Hol itt, hol ott. A szép férfi vett magának a részéből egy üres telket. Víz, villany, gáz meg egy régi lakókocsi: azt mondja, összesen ennyi választja őt el a hajléktalanoktól. Meg a szülei. Ha pedig ők majd meghalnak, a fiukat összesen ez az üres földterület várja. Ül a telken, a csupasz bikafejet nézi, ami a mező közepén rohad. Talán munkába kellene állnia. Szeret dolgozni, de ennyiért nem fog. Nem adja el a napjait meg az erejét a minimálbérért.
Olyan aztán nincsen. Alkalmak vannak, közmunkák, munkanélküli-segély és fékezhetetlenül növekvő harag. Néma düh, bármikor kitör. Néha sofőr. Kamion, fagylaltok, gyógyszer. Unalomig bejárni egy nem is létező, délkeleti megyét. Könnyű balesetek, nehéz büntetések, akkor abbahagyja. Ül, néz, tombol, ha az otthoniak megharagítják, szétveri a hosszúra nyúlt mamahotelt. Negyvennyolc éves. A tiszti kaszinóban ebédel. Néha belemenekül a művészetekbe, mint az utcai emberek. A városi tájat fényképezi, az épített környezetet, aztán meghúzza a látványhatárokat élesre valami titkos technikával.
Választ, nagyít, kiállít, beszáll a kereskedelembe. Van némi forgalom, némi pénz, némi hírnév: talán ez a jelen, talán ez a jövő. És amikor az unalomtól meg a határolt keretektől már dörömböl a koponyájában az őrület, beülnek a haverjával a Volkswagen-mikrobuszba, és feldübörögnek Münchenbe, Nürnbergbe, Regensburgba. Nincs ott semmi. A német is milyen. Vagy büntet, vagy jutalmaz, a mocskos rohadék. De ha kiállsz a Szent Péter-katedrális elé, a Duna legrégibb hídjára, a XII. századi Kőhídra vagy a Kepler-emlékház elé, hamar összekalapozod azt a félmilliót.
Nem kell eladnod semmit. Csinálnod kell valamit. Van náluk ötszáz festékszóró, azzal alkotnak. Színes festmények, gyors szárítás, piacképes avantgárd, alacsony ár, alapnémet, alapangol. A németek állnak, néznek, vizsgálnak. Tetszik nekik. Könnyebb így hazamenniük a rühös főnöküktől a rühös asszonyukhoz, megfizetik a teljesítményedet. A szép férfi mosolyog. A haverja szklerózis multiplexes, néhány éve van hátra, de valahogyan addig is el kell tartania a három gyerekét. Reggeli az Aldiban. Délután munka. Aztán meg alvás a kinti haveroknál. Ennyi az élet. Így telik. Nevet. Regensburgi koldusok.
Azt mondja, biciklivel jött, van a hátizsákban most is néhány saját kép. Nem kér: nagyúrian felajánl. Van-e szándék. Szép kép. Tetszik nekem. Fizetek. Ratisbona, Steinerne Brücke, 1146.
