galéria megtekintése

Puzsér Róbert újra a 90.9 Jazzy Rádióban - Interjú Daróczi-Végh Péter főszerkesztővel (X)

A 90.9 Jazzy egyértelműen Budapest egyik legkülönlegesebb rádiója, a kulturális és gazdasági információkon túl nem titkolt célja, hogy a jazzt közelebb hozza az hallgatókhoz. Emellett természetesen játszanak más stílusú zenét is, de mindegyiknek köze van a jazzhez, a Jazzyhez. Ezt a 90.9 Jazzyt régóta hallgatók tudják, ezzel együtt a vérfrissítés a sokszínűség megőrzése érdekében időről időre szükséges. Erről beszélgettünk Daróczi-Végh Péter főszerkesztővel.

Úgy hallottuk, a 90.9 Jazzy tervez, illetve már részben véghez is vitt egy változást az őszi kínálatában. Hogy jött az ötlet, mi mentén történtek a változtatások?

A nyári hónapokban végeztünk egy igen alapos és átfogó rádiós kutatást, melynek során a saját hallgatóinkat és olyanokat is kérdeztünk, akik akár a mi hallgatóink közé is tartozhatnának. Ez a kutatás nem csak a rádió ismertségének mérésére, de a műsorok, műsorvezetők, sőt a zenék rangsorolására is kiterjedt. Ezt időről időre megtesszük, mert az a célunk, hogy olyan rádió legyünk, ami szerethető, és amiből a hallgatók a zene mellett a számukra fontos információkat is megtudhatják. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi hónapokban egy elég komoly átalakulás zajlott, zajlik a budapesti rádiós piacon, erre nekünk is illett a magunk módján reagálni.

Milyen változásokra számíthat, aki mostanában a 90.9 Jazzyre kapcsol?

 

A változásnak alapvetően két fő eleme van, az egyik markánsan érezhető, míg a másik inkább amolyan csendestárs. A markáns elemek közül egyértelműen kiemelendő a korábban rövid ideig futó Önkényes Mérvadó visszatérése Puzsér Róberttel és Horváth Oszkárral. Közel másfél évvel a műsor 2015 tavaszi utolsó adása után, még mindig kaptunk Robiékat hiányoló levelet. Eldöntöttük tehát, hogy ezt mindenképpen folytatjuk, ha pedig már folytatjuk, akkor miért ne tegyük meg két órában? Ennek hatására átalakult a délutáni és esti kínálatunk is, a korábbi 3 órás Happy Hours szeptembertől 1 órás, érdekes, színes és mozgalmas magazinműsorrá alakul, aminek a Jazzy Weekendből már jól ismert Repkényi Dóri a háziasszonya. Az esti, sokféle tematikát felvonultató műsorok pedig átkerültek a hétvégékre, amikor egyébként újra hallható lesz az amerikai smooth jazz egyik koronázatlan királyának, Dave Koznak a műsora is.

Daróczi-Végh Péter
Fotó: Egyed Melinda / simplyamore

Hogyan támogatja mindezt a "csendestárs"?

A változások másik eleme, az őszi Jazzyt meghatározó momentuma a rádió zenei finomítása. A nyári kutatásunkban a hallgatók zenei prefenciáiról is képet kaptunk és ennek megfelelően fogjuk - a fokozatosság elvét betartva - alakítani a megszólaló zenéket. A Jazzyt a kezdetek óta alapvetően meghatározó jazz, soul, swing stílusok természetesen a továbbiakban is főszerepet kapnak, azonban az eddigieknél sokkal nagyobb hangsúlyt kívánunk fektetni a magyar zenére. A 90.9 Jazzy által felvállalt zenei stílusokban büszkén mondhatjuk, hogy világhírű, világszinten ismert és elismert zenészeket találunk, nekik a jövőben az eddigieknél nagyobb nagyobb szerepet szánunk. Tehát az ősz során egyre több és több magyar zenét és zenészt ismerhetnek meg, akik minket választanak.

Mire számítanak a változásokat követően?

Arra, hogy a 90.9 Jazzyt még többen fogják hallgatni, még több ember fogja az 1-es helyre beprogramozni az autórádióján és az otthoni hifi berendezésén. Bízunk benne, hogy a hétköznapok két meghatározó programja, a Millásreggeli és a délutáni Önkényes Mérvadó továbbra is, illetve újra napról-napra várt társa lesz a hallgatóinknak. Ezen túlmenően szeretnénk a jövőben is bebizonyítani, hogy a jazz nem ördögtől való, hanem lehet könnyen fogyasztható és szórakoztató zene is, főleg ha hozzáadjuk a Jazzy-életérzést.

www.jazzy.hu

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.