galéria megtekintése

Pompa a szemétből

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 23. számában
jelent meg.


Sándor Tünde
Népszabadság

A nagymama komor fotelje pöttyös huzatban vagy az egykori munkásőrklub szemétre vetett székei fényes bársonyülőkével, egy megsárgult dohányzóasztal szépre pácolva, és megannyi újraélesztett régi bútor, amelyek új tulajdonosaiknak kincset érnek, felújítóiknak meg kenyeret adnak. A Remodel Stúdióban hátrányos helyzetű fiatalok alkotnak dizájnbútort a lomokból.

Új fogalmakkal ismerkedünk: társadalmi márka. A szegedi Remodel minden értelemben az, mert miközben munkahelyet teremtett és piacképes szakmát ad fiatalemberek kezébe, újrahasznosítja azokat a kiselejtezett bútorokat, amelyekhez hasonlóktól a lomtalanításokon szabadulnak meg egykori tulajdonosaik. A bútorasztalos- és kárpitosképzésben részt vevő ifjak az első darabokat tavaly Varsányi Anna dizájner, jelmez- és díszlettervező útmutatásai alapján öltöztették új köntösbe.

 

A pesti és a bécsi dizájnvásáron, a WAMP-on is nagy sikerrel debütált, a Construma szakkiállítás Otthon Design részlegének látogatói számára sem ismeretlen Remodel bútorok ötlete egy irodaberendezés tervezése közben született meg. A Remodel Stúdiót működtető Tudásklaszter Nonprofit Kft. ügyvezetője, Kis Mónika nem tagadja: a bútorfelújítás egyelőre nem termel profitot, mert az inaséveiket töltő fiatalok egyelőre jóval hosszabb időt töltenek el a munkálatokkal, mint amennyi egy piaci vállalkozásban rendelkezésükre állna. Ezzel azonban semmi baj sincs, az öt mesterjelölt most tanul bele a szakma fortélyaiba, és a szakma iránti alázattal fognak neki a nem sikerült daraboknak újra és újra, amíg csak hibátlanul el nem készül a felújítás-kárpitozás.

Az eredeti koncepció szerint mindenki két szakmát tanul, a bútorasztalost és kárpitost, de a specializálódás máris elkezdődött, ki miben ügyesebb.

A különleges és egyedi dizájnnal megújuló bútorok alapanyagául elsősorban nem antik darabok, hanem a huszadik század tömegtermékei, azon belül is az időtállónak bizonyult, hajdan kedvelt és ismert fazonú ülőbútorok és asztalok szolgálnak zömmel. A felújításra szoruló holmik némelyikénél a renoválás gyakorlatilag nem jelent egyebet, mint hogy minden részüket cserélni kell. Ennek eredménye azonban az, hogy a Remodel Stúdióból kikerülő kész holmik még újabb évtizedekig szolgálják leendő tulajdonosaikat.

A mintakollekció egésze vidám, játékos, könnyed fazonú, a nagy gonddal válogatott bútorhuzatok jellemzően drága, jó minőségű kelmék. Ennek ellenére a kész holmik ára jóval szolidabb, mint a nagyobb szériában, nem kézi munkával készülő dizájnbútoroké. A márkaépítésbe ez is bele van kalkulálva, az alig egy éve üzemelő műhelyből kikerülő darabokat egyelőre meg kell hogy ismerjék a lakberendezők. Bár a műhely Szegeden található, a szállítást meg tudják oldani bármelyik hazai településre. A Remodel kollekciója már több mint százdarabos, amiben a foteltől a fésülködőasztalig sok minden beletartozik, a legnépszerűbb mégis a fotel, nem véletlenül – e tekintélyes megjelenésű bútor az adott tér egészének karakterét meghatározza.

A retro és art deco stílusjegyű bútorok jelentik a Remodel két főcsapását, és vannak a klasszikus stílusirányzat modern elemekkel kevert képviselői – és ez így körülbelül le is fedi a kereslet magját. Az újraszínezett, felújított bútorok a Remodel Stúdióból kikerülve új életre kelnek, megmenekülésüket részben megőrzött és kidomborított eredeti stílusjegyeik mellett többnyire annak is köszönhetik, hogy érdemes velük dolgozni, ugyanis masszívan, jó minőségben készültek el hajdan. Többségében 1940–1960 között gyártott bútorokról van szó.

A munkahelyteremtő műhelyben piacismereteket, tárgyalási technikát is tanuló fiatalok előbb-utóbb egy-egy lakberendező partnerei lesznek majd, hiszen tudásuk különleges, és magában foglalja majd mindazt, amire az egyedi portfólióra vágyó művészek igényt tartanak. Emellett a stúdió idővel önálló, önfenntartó vállalkozássá nőheti ki magát, amire a Remodel társadalmi márkanév alatt forgalmazott termékek esetében reális esély van, tekintettel a műhely különleges értékeire, no meg a legfontosabbra, a bútorok merész dizájnjára.

(Fotók: Remodel Stúdió)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.