Piszkos Fred, aki öl a szeretetével

Újabb Rejtő-rajongó akadt horogra, ezúttal, a Rádió 1 egri ügyvezetője mesél a Rejtő Jenő-hősökhöz való vonzódásáról. Weil Zoltán is arra a meghökkentő körülményre hívta föl a figyelmet, hogy P. Howard hőseiben mennyire rendben van a hazafiság.

Amikor Piszkos Fred vízbe ugrik, a cápák is csüggedten elfordultak tőle. - Tudjuk róla, hogy lelke mélyén egy igazi brit hazafi - jegyzi meg Weil Zoltán.

Hasonló következtetésre jutott nemrég a Hamdenben (USA) élő Györgyey Ferenc Aladár is, aki arról számolt be, hogy a recski kényszermunka-táborban, ahol Faludy György költővel és sokadmagával töltött öt évet, hogyan tudták  túlélési esélyeiket Rejtő Jenő szövegeinek segítségével javíani.

Az én Rejtőm-sorozatban, mely a Ringier Kiadó Rejtő Jenő-könyvsorozatához kapcsolódik, megszólaltattunk két ismert magyar színészt is. Hollósi Frigyes gimnazista korában futott össze az első P. Howardokkal, de akkor még nem gondolta, hogy egyszer majd főszereplője lehet a Vesztegzár a Grand Hotelban című örökbecsű színpadi változatának.

Cserna Antal, az ismert tévés szappanopera-hős Pác Tivaldot, a Néma revolverek városa főhősét alakította. - Pác minden komolyabb rablás után lebukott - mondta Cserna -, ő mestere a szakmának, egészen addig, amíg végre nem hajtja.

- A Rejtő-hősök hazafisága nem a nemzetiségükhöz, hanem az önként vállalt szerepükhöz - mondja Weil Zoltán, a Rejtő-rajongó rádiós. - A légionista mindig Franciaországhoz hű, hiába svéd, magyar, dán, vagy angol. A legnagyobb csavargó is szívesen harcol Franciaországért vagy Angliáért, amikor a gyarmatokon kell küzdenie.

Weil Zoltánnal Kácsor Zsolt készített rövid beszélgetést.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.