„C-pozíció, két óra tizenöt perc. A nap sugarai éppen hogy túlhaladtak a merőlegesen a Boulevard du Montparnasse-on lévő épületekhez képest, ami ezen a napon két órakor történt meg. Az ötfokos szögű árnyék, ami Max Jacob kalapja felett látható az épületen, 2 óra 15 perc körüli időpontra enged következtetni. Max Jacob a Boulevard Raspailon és a Boulevard du Montparnasse-on közlekedő villamosok sínje közötti járdaszigeten áll. A válla mögött jobbra a Hazard bejárata látható. Ortiz és Picasso – utóbbinak nem egyforma hosszúak a nadrágszárai – úgy néznek ki, mintha arra várnának, hogy elmenjen a Gare Montparnasse–Bastille vonalon közlekedő villamos. Az út túloldalán éppen előttük helyezkedik el a virágosbódé”.

Egyetlen fényképfelvétel leírása ez, jól láthatóan egy precíz, műszaki vénával megáldott szerző tollából. Kilétét se fedje jótékony homály: az 1927-ben Monacóban született, Svédországban nevelkedett, később pedig az Amerikai Egyesült Államokban letelepedett Billy Klüver elektromérnök szavai ezek, aki felkutatta és rekonstruálta Jean Cocteau egyetlen délután készített, mára történelmi és művészeti jelentőségűvé vált fotóit. Az ismert költő, novellista, filmrendező ugyanis nem puszta szemlélődőként kattintgatott 1916. augusztus 12-én délután fél egy és fél öt között Párizs népszerű negyedében, a Vavin metrómegálló környékén. Nem kutyákat, cicákat, helyi úrilányokat vagy épp mondén kokottokat fotózott, s nem is a francia építészet remekeit örökítette meg. Egyfajta dokumentaristaként egy barátság kezdetének képeit rögzítette, miként ugyanis Klüver szisztematikus kutatómunkájából kiderült: ezen a délutánon találkozott először a francia költő az akkor még pályája elején járó, később világhírűvé lett festővel, Pablo Picassóval.

1916. augusztus 12., Párizs – Egy nap Picassóval Jean Cocteau felvétele

 Huszonkilenc fénykép maradt ránk erről az egyetlen délutánról, amelynek apropója egy közös munka volt. Ekkor kérte fel ugyanis Cocteau Picassót, hogy tervezze meg az Eric Satie által megzenésített Parádé című balett kubista jelmezeit és díszleteit, s délutánjukat az édesanyjától kölcsönkért fényképezőgéppel megörökítette. A darab később botrányba fulladt, de mint ilyen, meghozta a sikert és az áttörést az akkor még leginkább csak az avantgárd körökben ismert festőnek is.

A fotókat „Egy nap Picassóval” címmel a világon elsőként Magyarországon, azon belül is Egerben, a Kepes Intézetben állították ki a festő néhány, a Saltimbanque sorozatához tartozó eredeti grafikájával, egy korabeli fényképezőgéppel, s azokkal a mértani számításokkal, grafikákkal és diagramokkal egyetemben, amelyet Klüver készített, hogy pontosan meghatározza, melyik fotó milyen időpontban keletkezett.

Az egri helyszín nem véletlen. Billy Klüver – miként azt Orosz Márton, a tárlat kurátora a megnyitón elmondta – 1966-ban hozta létre munkatársával és két művésszel az Experiments in Art and Technology (Kísérletek a művészettel és a technológiával) csoportot, amelynek igazgatótanácsába később meghívta Kepes Györgyöt. Mindketten a tudomány és a művészet határterületeivel foglalkoztak, s a korszerű technológiát ötvözték a vizuális kifejezésmódokkal.

A június közepéig látható tárlat nem csupán a századelő bohém francia művészvilágának izgalmas képeit villantja fel, de egy kevésbé ismert oldaláról mutatja meg a huszadik század egyik legnagyobb festőjének arcát is. Picassót ugyanis rendszerint a műtermében, képei előtt pózolva örökítették meg a különböző felvételeken, itt azonban intimebb, „civil” minőségében látható. – Ezek a legkorábbi olyan fényképek, amelyeken Picassót nevetni láttam – írta Billy Klüver, s hozzátette: a sorozatban szintén látható Amadeo Modiglianiról pedig tudomása szerint ez az egyetlen olyan felvétel, ahol az olasz származású festő és szobrászművész mosolyra húzza a száját.