Amikor ő volt az elnök,még egy óriásszervezet működött 3600 dolgozóval, és mindenki azt hitte – én is –, hogy az intézményt a közszolgálati tartalom  bármelyik újonnan induló kereskedelmi televíziónál erősebbnek tarthatja meg. Ő volt az utolsó Valaki a tévéelnökök sorában, akit nemcsak úgy odaejtőernyőztek az aktuális kirúgások vagy politikai irányváltás levezénylésére, hanem aki korábban valódi műsorok kitalálásával, szerkesztésével és egy legendás csapat tagjaként szerezte meg ehhez a rangot.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság/Archív

Ablak, Péntek délután, Napzárta, Másfél millió lépés Magyarországon – ezek olyan műsorok voltak, amelyekre gondolva nem kell paragrafusokat keresgélnem, hogy megtudhassam, mit is kellene azon a sokat emlegetett közszolgálatiságon érteni. A tévézés nem maradandó műfaj, egy-egy jó műsor is képes elfáradni néhány év alatt, de mi, későbbiek, nemcsak a szerencsésebb csillagzatokat irigyelhettük, hanem azokat a híres és összetartó szerkesztői közösségeket is, amelyek újságírói mintákat adtak tovább.

Peták István megszállottan dolgozott a közszolgálati televíziózásért, a regionális és nemzetiségi műsorokért. És a „Valaki”-ságához az is hozzátartozott, hogy híres természetjáró volt, megküzdött mindenért, ami ehhez kapcsolódott, legyen az új turistaút a Mátrában vagy a dobogókői turistaház felújítása, egy forrás, egy fa vagy a szeretett Mátraalmásának megszépítése. 75 évet élt.