Pécsen szerdán kezdődik a tánc

Október 1-5. között rendezik meg a VIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót a Pécsi Nemzeti Színházban.

2014-ben is minden produkció először látható Pécsett. A nyitó esten fellép a Győri Balett a Rózsaszínházzal, a Pécsi Balett a Boleróval, a Magyar Nemzeti Balett pedig a budapesti premier után pár nappal Pécsett debütál a Trójai játékok női változatával, melyet Európában először ők mutattak be.

Hazánk egyik legújabb balettegyüttese, a Kecskemét City Balett, és a Budapest Táncszínház legfrissebb produkcióit láthatják egy este a modern tánc rajongói október 2-án. Ugyancsak csütörtökön, este 10 órakor lép fel először a Pécsi Nemzeti Színházban a Hodworks a Pirkad c. előadással. Október 3-án a Magyar Állami Népi Együttesé a nagyszínpad: a különlegesen látványos Szarvaséneket mutatják be Pécsett.

A hazai kortárs táncművészet két legelismertebb együttese talán először áll színpadra egy este október 4-én, szombaton: a Bozsik Yvette Társulat és a Frenák Pál Társulat két legendás előadás felújításával érkezik. Vasárnap a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zárja az ötnapos programot a Monarchia - népek tánczai c. nagyszabású produkciójával - írja a szinhaz.hu



Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.