Pasolini-gyilkosság: újra terítéken

Kiderülhet, hogy ártatlan embert vádoltak meg, majd ítéltek el közel tíz év börtönfogságra Pier Paolo Pasolini olasz rendező 1975-ös meggyilkolásáért.
A nyomozók egy olyan nyomra bukkantak nemrégiben, amely bizonyíthatja a vádlott, Giuseppe Pelosi állítását – miszerint nem ő, hanem két másik személy ölte meg a világhírű rendezőt.

Pelosit 1975. november 2-án tartóztatták le, Pasolini halálának éjszakáján – ám akkor még csak azért, mert a forgalommal szemben haladt autójával. Másnap reggel a rendőrök rábukkantak Pasolini holttestére, nem sokkal később pedig arra is fény derült, hogy a Pelosi által vezetett autó a rendező tulajdona.

A férfi egyébként is büntetett előéletű volt, autólopás és prostitúció miatt többször tartóztatták már le, illetve tudni lehetett hogy a rendezővel töltötte az estét. Mindezek ellenére Pelosi a tárgyalások során váltig állította, hogy nem ő, hanem két másik szicíliai férfi verte halálra a művészt, miközben őt lefogták.

Végül 1979-ben Pelosit elítélték, miután beismerte a gyilkosságot. Az esetre azonban azóta is megoldatlan ügyként tekint az olasz sajtó, hiszen miután Pelosit feltételesen szabadon engedték, egy 2005-ös vele készített interjúban újfent azt állította, nem ő Pasolini gyilkosa. A nyomozók 2010-ben a rendező unokatestvérének kérésére vették elő újra az ügyet, így találták rá a bizonyítékok közt egy ismeretlen DNS-re Pasolini ruháin - írja a librarius.hu.

Marco Tulio Giordana 1995-ben filmen is feldolgozta az történetet, Pasolini: egy olasz merénylet címmel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.