– Mióta készül rá?
– Megírásának kezdőpontját egy 1990-es tótkomlósi interjúmban tudom megjelölni. Beszélgetőtársam egy fényképalbumot lapozott, amelybe az általa ’43-ban, Ukrajnában készített fényképek voltak beragasztva. Akkor még történeti szociográfia volt a műfajom, azóta megírtam öt prózakötetet, ezekben is esett szó fotókról és fotográfusokról, közben pedig leforgattuk az Arctalan árnyak című dokumentumfilmünket egy szintén tótkomlósi fényképészcsaládról, amelynek ugyancsak köze lett aztán ehhez a regényhez. De csupán 2008 után érett meg arra a helyzet, hogy visszatérjek eredeti ötletemhez. Nemcsak a témához, hanem a szöveg és kép közös nyelvéhez.
– A Népszabadság könyvkritikusa is azon töpreng, vajon ez egy fényképekkel dúsított regény, vagy inkább fényképek köré kerekített fikció.
– Szándékom szerint ezt nem lehet eldönteni, és ebben a kérdésben az sem mérvadó, hogy milyen módon készült valójában a könyv. Ez egy tényregény, a tényszerűségét igazoló, eredeti, hiteles fotókkal. Másrészt kitalált történetű széppróza, hozzá való fiktív – illetve fiktív szerepbe állított –képekkel. Bármelyiket állíthatnám, a lényeget illetően indifferens. Sőt, hiába is létezett ilyen vagy olyan szándék, ha a dolgok másképp alakultak.
|
Nem sejthettem, hogy mi lesz mára aktuális, mik lesznek az újabb kormányzati meglepetések és múltértelmezési tébolyok
Reviczky Zsolt |
– Várjunk csak. A történet volt előbb, vagy a regénybe bekerülő fényképek, amelyek a történet vázát is adják?
– A fényképek bizonyos tekintetben persze, hogy hamarabb voltak meg, mivel hat-hét-nyolc évtizede készültek. Feltéve, hogy tényleg olyan régiek, amilyennek látszanak. Habár itt most az volna mérvadó, hogy én mikor és hogyan jutottam hozzájuk. Mondjuk azt, hogy bizonyos szövegek és képek ugyanúgy megvoltak kezdettől fogva, mások pedig egyformán hiányoztak éveken át, ezért tartott hat évig – más értelemben 24 évig –, amíg meglett az egész. Meg amíg ki tudtam kísérletezni ezt az egyszerre kétnyelvű formát, amelyben a szöveg mást jelent a képpel, mint nélküle, és megfordítva.
– Számos szereplő visszatér a korábbi regényekből, a Természetes fény így afféle összegzésnek is olvasható. Ennek is szánta?
– Igen, az igaz, hogy fölvillan egykét korábbi figurám. Például hozzá illő szerepben Milota György, aki az elején elkalauzolja elbeszélőnket a kulcsszereplőkhöz, a főhősöm pedig később mint szemtanú meséli el Jadviga idősebb fiának, Marcinak a hadifogolyvonaton bekövetkezett halálát. De ilyesféle szereplőátvándorlások korábbi regényeimben is előfordultak.
– Ahogy visszatér egy korábbi helyszín, Tótkomlós is.
– A régebbi szereplők felbukkanásánál hangsúlyosabbnak tartom figuráim falujának, a most már T.-nek nevezett településnek mint újra megjelenő helyszínnek a jelentőségét. Ez most még inkább érdekelt, mint eddig, miközben hőseink Lipcsétől Harkovig keresztül-kasul bejárják ezt a rettenetes Közép- és Kelet-Európát. Az időtengely tekintetében pedig már megint a II. világháború áll az elbeszélés közepében, nyilván ez sem véletlen, e vonatkozásban nem tudtam nyugvópontra jutni. De ez sem olyan összefoglalóan szándékos, mint ahogy az előbbi kérdést érti. Amiként a fényképészek és a fotók ismétlődő megjelenését sem direkt forszírozom, csak így alakult valahogy. Talán hogy tényleg bevonulhassanak végre a képek a regénybe. De hát más értelemben persze hogy szándékosminden, amesterség tudatosan van művelve, nincs mit tagadni ezen.
– A számos, nem is mindig jelölt narrátor különféle nézőpontból meséli el a történetet, a harmincas, negyvenes évek eseményeit, a világháborút.
|
| Semmi végzetes nem jött a pont után - Reviczky Zsolt / Népszabadság |
– Mesélő szerepben szólalnak meg a főbb szereplőim, például Semetka István alhadnagy és a tisztiszolgája, Sógor Miska a frontról, a nővére, Mária otthonról vagy Weisz Kóbi fényképész és újságíró, aki virtuális képes riportokat küld a munkaszolgálatból. A kerettörténetben pedig nem csupán mesél, hanem szerepel is az, akit elbeszélőnkként emlegetünk mi, a többes szám első személyű, közelebbről meg nem határozott narrátorok.
– Ez mintha azt sugallaná, hogy nincs egyetlen történelmi igazság, egyetlen história, miközben manapság újra az egymondatos magyarázatok nyernek teret a közéletben, politikában.
– Nincs egyetlen história, sok párhuzamos történet létezik, de ha irodalmilag ki is követeli minden hang a magáét, emlékezetpolitikailag én mégsem relativizálnám szét a történelmi igazságot, hogy értse ki-ki tetszés szerint, ahogy akarja. Ebben az értelemben szándékosan hagyok – ha közvetlenül ki nem is mondok – olyan értelmezéseket, amelyek világosak a tekintetben, hogy mi a véleményem a két háború közötti szociális katasztrófáról, a manipulált választási rendszerről, majd a szélsőjobb választási sikeréről, a háborúba való belehajszolódásról, a harci cselekményekről vagy honfi társaink elpusztításának bűnéről és mindennek a felelősségéről. Pedig nem sejthettem, hogy ezekkel kapcsolatban mi lesz mára aktuális, mik lesznek az újabb kormányzati meglepetések és múltértelmezési tébolyok. Amelyek valóban egyre primitívebb hazugságokkal vannak megspékelve.
– Egy ilyen hatalmas regényt nem lehet bárhol olvasni. Szinte kiköveteli magának a helyet és az időt. Még fogni is csak két kézzel lehet. Mit tanácsol a leendő olvasóknak, milyen stratégiával vegyék be a könyvet?
– Például nem ijesztgetnék vele senkit. Mért ne lehetne bármikor és bárhol – ha másutt nem, a térdünkön tartva – olvasni? Ez is egy olvasmány elsősorban, én pedig elbeszélőimet és fényképészeimet arra igyekeztem rábírni, tegyék kíváncsivá az olvasót, és legyenek érdekfeszítők, hiszen még a háború évei sem hervasztóan egyszínű, hanem elképesztően és elborzasztóan gazdag világot jelentenek. A birtokbavételi stratégiát illetően pedig: érdemes elölről kezdve haladni, már csak azért is, mert a történet szép hagyományosan időrendben halad.
– És ha nem csak papíron létezne?
– Fantáziáltam már a Természetes fény digitális – és olykor akár hangoskönyves és mozgóképes – változatáról is, amelyben tetszés szerint lehetne kinagyítani a képeket, vagy rájuk kattintva lehetne bizonyos szövegeket behívni, és megfordítva. És már létezik Facebook-oldala is a regénynek, a címét kell beütni, ott tényleg szerepel sok háttérszöveg, -fotó és -videokép is.
– Mondják, ahogy kiteszi a pontot egy ilyen nagy utazás után, kicsit az író is befejezi az életét. Van élet a pont után?
– Tényleg szokták ezt mondani? Ilyesmit hál’ istennek nem éreztem. Miután decemberben befejeztem az írást, következett a szerkesztés Dávid Annával, a képek betördelése Szüts Miklóssal, és közben megbíztak egy izgalmas színházi munkával is, úgyhogy semmi végzetes nem jött a pont után.
