galéria megtekintése

Pálfi György versenyben

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 04. számában
jelent meg.


Csákvári Géza
Népszabadság

Magyar invázió Karlovy Varyban: Három „magyar” film is lesz a július 4-én kezdődő 49. A kategóriás nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában.

Pálfi György Szabadesés című, dél-koreai finanszírozású filmje a Kristály Glóbuszért indul a fő versenyben, Zomborácz Virág Utóélet és Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című első játékfilmjei az egykori keleti blokk műveit felvonultató East of the West versenyprogramban mutatkozik be – jelentették be Prágában a szervezők.

Pálfi György rendező és Bordán Irén a Szabadesés forgatásán
Pálfi György rendező és Bordán Irén a Szabadesés forgatásán

Pálfi György – aki a Nem vagyok a barátod című legutóbbi művével szintén Karlovy Varyban mutatkozott be – legújabb játékfilmje, a Szabadesés a dél-koreai Jeonjou International Film Festival (itt volt a mű világpremierje május elején) finanszírozásában készült: mintegy százezer dollárt ajánlottak fel januárban azzal a feltétellel, hogy március végéig el kell készülnie a műnek.

 

Az ennek megfelelő gyorsasággal leforgatott Szabadesésben egymás alatti hét emeleten elhelyezkedő lakások és különös lakóik nem mindennapi történeteit ismerhetjük meg, amelynek a keretét egy szürreális zuhanás adja.

Főszereplője Molnár Piroska, szerepel benne Tenki Réka, Trill Zsolt, Nagy Zsolt, Bordán Irén, Jordán Tamás, Hegedűs D. Géza és Benedek Miklós is.

Zomborácz Virág Utóélet című filmterve 2011-ben európai uniós díjat nyert, a Media European Talent Prize-t. A Magyar Nemzeti Filmalap 190 millió forintos gyártási támogatásával készült Utóéletben a mindentől szorongó Mózes (Kristóf Márton) képtelen megfelelni lelkész apja (Gálffi László) elvárásainak.

Az apa váratlanul szívrohamot kap és meghal, ám szellemként továbbra sem tágít Mózes mellől.

A fiú kétségbeesetten próbál megszabadulni a kísértettől, és ebben segítségére lesz egy spiritiszta autószerelő (Anger Zsolt), valamint a lelkész asszisztense (Petrik Andrea). A Szabadesés és az Utóélet ősszel kerül a magyar mozikba.

Reisz Gábor rendező-forgatókönyvíró-zeneszerző VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című egyetemi vizsgamunkája a ma Budapestjén játszódó rendhagyó, gyakran szürreális, az alkotók leírása szerint „Így jöttem-film” főszereplője Ferenczik Áron színész-rendező.

További szerepekben Takács Katalin, Kovács Zsolt, Makránczi Zalán és számos amatőr látható majd. A film egy 29 éves, szerelmi bánatban szenvedő friss diplomás fiúról szól, akinek birtokába jut egy repülőjegy, ő pedig ahelyett, hogy belevágna a pályakezdők életébe,

úgy dönt, hogy a lehetőséget megragadva külföldre költözik. A minimális pénzből – kevesebb mint ötmillió forint – készült film költségvetéséből hárommillió a filmalap egyetemi vizsgafilmeknek megítélt támogatásából való.

Közép-európai A kategória

A Karlovy Vary-i filmfesztivál komoly tradíciókkal rendelkezik, a szocializmusban a keleti blokk egyik legfontosabb mozgóképes rendezvénye volt a moszkvai mellett. Az 1946 óta megrendezett cseh mustra Közép-Európában sokáig az egyetlen A kategóriás fesztivál volt (2009 óta a varsói is annak számít). A tavalyi Kristály Glóbuszt Szász János filmje, A nagy füzet nyerte.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.