galéria megtekintése

Egy jó poénért meghalnának a színpadon

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 03. számában
jelent meg.


Csákvári Géza
Népszabadság

A Monty Python a humor Beatlese. Nem bosszantja, hogy sokan ma is az önök poénjaiból élnek? – kérdeztem néhány évvel ezelőtt Terry Gilliamtől, aki a lehető leghiggadtabb eleganciával vágta erre rá: „Nem, hiszen én is sokat lopok másoktól".

„A kreativitást tulajdonképpen mesteri lopásként tudnám definiálni. Persze akkor vagy a legjobb, ha ezt nem veszi észre senki”. Szóval, ha valaki a minőségi és leleplezhetetlen humort szereti, akkor most kell, hogy lépjen: a legendás formációt (Graham Chapman nélkül, aki 1989-ben elhunyt) most láthatja élőben a londoni O2 Arénában.

A túlélők
Luke MacGregor / Reuters

Méghozzá utoljára, mert a Reunion névre keresztelt turné tíz előadása után a csapat végleg feloszlik – legalábbis tavaly így nyilatkoztak a tagok. Igaz, korábban azt is mondták, hogy sosem állnak újra össze Chapman nélkül, meg amúgy is öreg trotlik már.

 

Nem mellékesen: Eric Idle azt nyilatkozta most, hogy olyan drága a Reunion-turné biztosítása, hogy szinte megérné, hogy az egyikük meghaljon a színpadon.

A Monty Python Repülő Cirkusza a televíziózás történetének talán leghíresebb műsora. Több is, mint egy műsor: turnék, négy mozifilm, számos album és könyv kötődik a produkcióhoz. Hogy még mindig a figyelem középpontjában van, elsősorban a folyamatos ismétléseknek és a DVD-megjelenésnek köszönhető.

Amikor először sugározták, 1969 és 1974 között, sokkal nehezebb volt hozzáférni a sorozathoz.

Ami a Monty Python tartósságát és a csapat iránti eufóriát illeti, minden bizonnyal a humoruk időállósága a siker kulcsa. Ahogy Michael Palin fogalmazott korábban lapunknak, a legkézenfekvőbb magyarázat, hogy egyszerűen feldobja, boldoggá teszi az embert.Hozzátéve: nem szükséges ismerni a kort, mert a poénok még ma is ülnek, köszönhetően a fizikális és a verbális komédia elegyének. Bár néhány részlet nagyon brit, a humor szürrealitása egyetemessé teszi az alkotást.

A Montyk kiegyensúlyozottsága is erősség: minden tag munkája egyenrangú összetevője volt a show-nak, csak az őrült amerikai, Terry Gilliam (aki időközben felvette a brit állampolgárságot és visszaadta az amerikait) animációi a kakukktojások, amelyekben a filmes sokszor ismert alkotásokból ollózott ki részleteket, és előszeretettel használt viktoriánus illusztrációkat, metszeteket és fényképeket is.

A Monty Python egyik védjegye, a főcímet összetaposó láb Cupidóé, egy olasz reneszánsz festő, Bronzino képéről való (Vénusz, Cupido és az Idő). A Gilliam-féle „szürreális mozgó kollázs” megelőzte a korát, a mai napig senki sem múlta felül.

Akinek nem sikerül most kijutnia Londonba, annak jó hír, hogy a Picturehouse Entertainment mozis verziót is készít a turnéból, amely mintegy 450 angol moziban és 1500 egyéb vetítőben is látható lesz világszerte.

Magyarország sem maradhat ki: a Galla Miklós magyar szövegével feliratozott változatot augusztus 7-én, 9-én és 15-én Budapesten a Cinema City Aréna, WestEnd, Allee és MOM Park mozik, vidéken pedig a Cinema City Debrecen, Győr, Kaposvár, Miskolc, Nyíregyháza, Szeged, Székesfehérvár és Pécs multiplex mozik mutatják be.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.