Páratlan munka Irvine Welsh Ragasztó című regénye. Például azért, mert ennyire túlírt szöveggel fölöttébb ritkán randevúzunk. Ezt a pár száz fölösleges oldalt a szerző extraként még megkínálja egy igazán átlagos sztorival is.
Elvégre nincs abban semmi különleges, hogy elbeszéli valaki négy barát évtizedeken át tartó kapcsolatát. Ráadásul a leosztásért sem adnak eredetiség-nagydíjat, amennyiben a kvartettből ketten sikeresek lesznek, az egyik DJ-ként, a másik bokszolóból lett üzletemberként fut be. Aztán persze van tragikus sorsú srác, aki előbb ártatlanul, majd joggal kerül börtönbe, s végül öngyilkosságba menekül, mielőtt a HIV vírus végezne vele. Ahogyan az ilyen sablonműben lennie kell, lesz a mini happy end is, hiszen a pitiáner bűnözővé vált köpcös, tudatmódosítótól tudatmódosítóig tántorgó Terry menedéket talál a barátok egyikénél. Akkor jött el neki megint a kezdés ideje.
Tálcán kínálja itt magát a konklúzió, hogy a Trainspotting szerzője mamutunalmat kreált, de a tálcáról mindig túl egyszerű elvenni, amit kínálnak, egyebek mellett ezért tartoznak a fogadások a világ legüresebb rendezvényei közé. És hát most is gondatlanság lenne az előkészített konklúzióért odakapni. Merthogy azok, akiknek az alsó középosztály, egyáltalán: a közbeszédből kiirtott osztály, a közösségek különleges miliőjének értése nélkülözhetetlen a világról szerzett tudáshoz, biztosan a kötethez ragadnak.
