galéria megtekintése

Oscarra is esélyes a legújabb magyar sikerfilm

4 komment


Bárkay Tamás

Kis Hajni filmjét jelölte az amerikai filmakadémia a négy évtizedes múltú  elismerésre. A magyar mozi akár a nagy Oscarért is versenybe szállhat.

Az idén márciusban, a filmhéten bemutatott, majd a Friss Hús fesztiválon is szereplő tizenhat perces, Szép alak című, Kiss Hajni rendezte film a legjobb idegen nyelvű narratív filmek kategóriájában versenyez hat művel, egy-egy cseh, lengyel, horvát, norvég, továbbá két német hallgató alkotásával (különös, hogy mind a hét film európai).

Kis Hajni beleélni még nem merte magát, de titokban gondol a nagy ­Oscar-jelölésre
Kis Hajni beleélni még nem merte magát, de titokban gondol a nagy ­Oscar-jelölésre

A diák-Oscarra mindösszesen 1749 film pályázott, ebből 39 került be a versenymezőnybe. Magyar film csak kétszer szerepelt a finalisták között a díj megalapítása óta: az 1991-es nyertes, Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt... című dokumentumfilmje és Fésős András Az eltűnt mozi című filmműve, amely azonban nem jutott tovább a jelölésnél.

 

A díjakat szeptemberben adják át Los Angelesben. Ha minden a várakozásaink szerint alakul, a Szép alak a 2017-es nagy Oscarért is ringbe szállhat: a hivatkozott kategóriá­ban nemcsak első, hanem második és harmadik díjat is osztanak, és ezek bármelyike elég a jelöléshez.

Szép alak

Forgatókönyv: Kis Hajni és Daoud Dániel.

Operatőr: Nyoszoli Ákos.

Zene: Pongor András.

Vágó: Gorácz Vanda.

Hangmérnök: Stark Ervin.

Látvány: Nyitray Anna.

Gyártásve­zető: Farkas Ádám

A rendező, Kis Hajni lapunk érdeklődésére elárulta: nagy meglepetésként érte a jelölés híre. A művét fesztiváloztató Osváth Gábor és a Színház- és Filmművészeti Egyetem nyomon követte, milyen stáció­kat jár meg a filmje a filmakadémián, de csak nemrég árulták el neki, hogy áll a Szép alak: nem akarták, hogy stresszeljen. Remélte, hogy a film egy nagyobb, nemzet­közi fesztiválon debütál majd, de erre az eredményre nem számított – mesélte.

Érdeklődésünkre, hogy az alkotótársak mellett kinek mondana köszönetet, ha végül ő futna be győztesnek, közölte, hogy erre nem szívesen válaszol, mert fél, hogy kihagyna valaki nagyon fontosat. A rivális alkotásokat sajnos nem látta. Felvetésünkre, hogy akár a nagy Oscart is elnyerheti majd, azt válaszolta, hogy ebbe pláne nem merte magát beleélni. De persze átfutott a fején – súgta meg.

Névjegy

Kis Hajni Orosházán született 1990-ben, de ­néhány napos kora óta Budapesten él. A Hunfalvy János Gimnáziumban érettségizett, egy évig járt az Újszínház Stú­dió­­já­ba. A Színház- és Filmművészeti Egyetemet az idén végzi el, Miklauzicz Bence és Salamon András az osztályfőnöke. A ­PPKE-n filmelméletet és filozófiát tanult.

A film egy iskolai karaktergyakorlatból született. A történet fikció, ahogy a szereplői is, akiket több létező figurából gyúrt össze. A különös szerelmi történet egy gimnáziumi takarítónő és egy diáklány esetét meséli el, a HVG filmes elismerését, a kisfilmes kategóriá­ban elnyerhető Arany Toldi Díjat már elvitte. A lap akkor ekképp méltatta:

„Felesleges komolykodás, vontatottság, döcögő párbeszédek helyett valami olyan sugárzik Kis Hajni filmjéből, ami sokszor fájóan hiányzik a magyar filmekből. Egyrészt nincs túlírva a történet, hiszen egy végtelenül egyszerű szerelmi sztoriról van szó, másrészt egy olyan főszereplőt követhetünk végig, aki már az első másodpercektől kíváncsiságot ébreszt a nézőben. A kliséket pedig könnyedén, humorral kerüli ki a Szép alak, ami azért elég üdítő jelenség a sokszor nyomasztó kisfilmes termésben.” 

De nem ez a fiatal művészt ért első elismerés: Kis Hajni elsőévesen készített vizsgamunkája, az idősotthoni környezetben játszódó 2. em. című dokumentumfilm a píseki (Dél-Csehország) diákfilm-fesztivál fődíjasaként és különdíjasaként végzett tavaly. Ott 43 film közül válogatott a zsűri.

Diák-Oscar

A diák-Oscar-díjat (Student Academy Awards) 1973 óta adja át az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia, ezzel támogatva a fiatalokat filmkészítői pályafutásukban. Évente több száz amerikai egyetem és főiskola diákjait jelölik animációs, dokumentum-, játék- és kísérleti film kategóriában. A korábbi díjazottak eddig 49 Oscar-jelölést gyűjtöttek be. Olyan elismert filmkészítők vannak köztük, mint Spike Lee, Trey Parker (South Park), Bob Saget, a későbbi Oscar-díjas John Lasseter (Toy Story, Verdák) és Robert Zemeckis (Forest Gump, Vissza a jövőbe, Kötéltánc). 1981 óta külföldiek is jelentkezhetnek idegen nyelvű film kategóriában. Az idei évtől módosultak a szabályok: a külföldi filmeket is felosztották: animációs, dokumentum- és játékfilm kategóriákra. Előbbiekben arany díjat adnak át, utóbbiban aranyat, ezüstöt és bronzot. A 43. diák-Oscar-díjátadót szeptember 22-én a Samuel Goldwyn Theaterben rendezik Beverly Hillsben. (Cs. E.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.