Őrült nők századszor

Március 12-én századik alkalommal látható az Alföldi Róbert-rendzte Őrült Nők Ketrece. Az ünnepi alkalommal sok meglepetés várja a közönséget az Átriumban. Az esti előadás előtt, fél 7-től kerül sor a produkciónak elsősorban a vidéki vendégjátékok – Pécs, Szeged, Szombathely – folyamán készített fényképeiből rendezett kiállítás megnyitójára.
Az Alföldi Róbert-rendezte Őrült Nők Ketrecét eddig több mint 36 ezer néző látta, a címadó mulató ötször vidéki helyszínen nyitott meg: két-két alkalommal Pécsen és Szegeden, egyszer pedig Szombathelyen. Az ünnepi alkalommal az esti előadás előtt az eddigi előadások fényképeiből nyílik kiállítás.

A kulisszák mögé is bepillantást engedő tárlatot, amelyen többek közt lapunk munkatársa, Reviczky Zsolt, Mészáros Csaba, Dudás Ernő, Puska Judit és Dávid Albert Dániel képeit tekintheti meg a közönség, Hevér Gábor színművész és rendhagyó módon az előadás egyik törzsnézője, aki eddig tízszer látta a produkciót, Havasi Antonietta nyitja meg.

Ezen a napon kerül napvilágra egy, Az Őrült Nők Ketrece bemutatását és az első száz előadás játszását dokumentáló, korlátozott példányszámban megjelenő kiadvány is, és a nézők ezúttal, meglepetésként a produkcióhoz kapcsolódó emléktárgyakat is beszerezhetnek.Majd az előadás után speciális „szelfi" készül a tervek szerint, olyan fotó, amelyen a közreműködő művészek és a közönség tagjai egyetlen képen mindannyian megörökíthetők.

Ezen a napon az előadás alkotói megemlékeznek a zenekar tagjáról, Varga Gábor Kakas trombitaművészről is, aki február 26-án, 52 esztendős korában váratlanul elhunyt. A kitűnő muzsikus kezdetektől tagja volt Az Őrült Nők Ketrece zenekarának, negyven előadásban fújta a trombitát. A századik előadáson a zenekar kivételesen nem öt-, hanem héttagú lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.