A bécsi Szecesszió Házának bejárata felett olvasható az a mondat, amelyet annak idején a szecesszió mottójának tekintettek: Der Zeit ihre Kunst, der Kunst ihre Freiheit, azaz körülbelül: Legyen meg minden korszaknak a művészete, a művészetnek pedig a szabadsága. Ezt a jelmondatot csavarta ki kissé Paul Horn osztrák képzőművész, aki a Liszt Ferenc téri Knoll Galériában látható kiállításának azt a címet adta: „Őrült művészetet a mának – Szabadidőt a művészetnek”.

Kanna, acél, pumpa és szobanövény Paul Horn Szobakútjában Fotó: Sandra Fockenberger

A kiállítás eredőjét tehát a szecesszió környékén kell keresni. A szecesszió annak idején egyfajta lázadásként indult, aztán polgári divat lett belőle. Paul Horn ironikus parafrázisát adja a szecesszió művészeti gondolatainak. A Knoll Galériában rendezett kiállításán talált, feleslegessé vált termékekből készített alkotások láthatók. Két csillár például, az egyik elegáns kristálycsillárt idéz, alaposabb szemrevételezés után kiderül: különféle méretű biciklikerekekre aggatott féldecis üvegekből és nagyítólencsékből áll.

Odébb egy másik, mintha színes és drága velencei csillár lenne, amúgy meg összegyűrt pillepalackokból készítette a művész. Fityisz a hatalmi és jóléti szimbólumnak. Egy festményszerű faliképről kiderül, hogy maradék textilszalagokból, zsinórokból, kötelekből, anyagcsíkokból szőtte össze Horn, a mű esztétikájában az absztrakt festményekhez hasonlít, ám értéket nem hordoz. A kényes elegancia tehát ebben az esetben is orron van pöckölve, miképpen két fura masinája esetében is. A szebbik, a Szobakút című egy bonyolultnak tűnő szerkezet, alul afféle kutyapulóverbe öltöztetett víztartállyal, amelyből egy gép, bonyolult, kusza csőrendszeren keresztül vizet keringtet (tisztít) egyebek mellett élő növényeket is táplálva.

Végül szót kell ejtenünk Paul Horn legkülönösebb művéről, arról a 12 perces filmről, amelyen egy kéz emberi arcokkal játszik: mozdulataival mintha kényeztetné, valójában kínozza azokat. Festékkel, liszttel, tojással, mindenféle ragacsokkal keni be, celluxszal,madzagokkal kötözi szorosra őket, nejlonzacskót húz az egyik fejre, és a zacskót vízzel tölti meg, a kínzás egyre durvább, a játék mind ijesztőbb. Akárha Hajas Tibor valamelyik 1970-es évekből származó performanszát látnánk, amely után elgondolkodtunk életről, halálról, a művészet határairól, és arról: tényleg kell-e az őrült művészet a mának?

PAUL HORN: ŐRÜLT MŰVÉSZETET A MÁNAK

SZABADIDŐT A MŰVÉSZETNEK Knoll Galéria Nyitva: július 31-ig