Az írás a Népszabadság
2015. 05. 15. számában
jelent meg.
Két egykori nemzeti színházi igazgató beszélget a Jordán Tamás vezette szombathelyi színházban. Itt rendez most Makrancos Katát Alföldi Róbert. Régóta ismerik egymást, de két éve lettek barátok. Már-már zavarba ejtő, milyen szuperlatívuszokban beszélnek egymásról.
MAGAZIN: Néztem a Port.hu-n, mi lehetett az a szerep, amit mindketten játszottak.
JORDÁN TAMÁS: Te tudod?
ALFÖLDI RÓBERT: Nem én.
MAGAZIN: Annyit segítek: Csehov.
ALFÖLDI RÓBERT: Akkor Trigorin a Sirályból.
JORDÁN TAMÁS: Fiatal voltál hozzá.
ALFÖLDI RÓBERT: Mert az egy fiatal szerep. Negyvenéves voltam egyébként.
JORDÁN TAMÁS: Mi 1990-ben mutattuk be Kaposváron, tehát 47 éves voltam, öreg hozzá.
ALFÖLDI RÓBERT: Azt is láttam.
 |
| Fotó: Mészáros Zsolt / Népszabadság |
MAGAZIN: Először rendez Alföldi Szombathelyen. Régóta fűzi?
JORDÁN TAMÁS: Azóta, hogy együtt játszunk Az utolsó óra című kétszemélyes darabban a Rózsavölgyi Szalonban. Tehát két éve. Azóta barátok lettünk, sokat találkozunk. Robi mindig elfelejti, de 1990-ben, egy filmforgatáson találkoztunk először. Jó kapcsolatunk volt, bár nem dolgoztunk többet együtt. A tévében forgatott velem egyórás portréműsort. És arra is emlékszem, hogy példátlanul simán zajlott a Nemzeti igazgatói átadás-átvétele.
ALFÖLDI RÓBERT: Mikor elkezdtük próbálni a Freudról szóló Az utolsó órát, rácsodálkoztunk, mennyire hasonlóan gondolkodunk. Úgy vagyok Tamással, mintha 30 éve barátok lennénk.
Született: 1943. január 15-én, Budapesten. Színész-rendező. Alapító-direktora a Merlin és a Weöres Sándor Színháznak. 2003–2008 között a Nemzeti Színház igazgatója volt. Kossuth-díjas.
MAGAZIN: Mi az a tulajdonság, amit a másikból irigyelnek?
JORDÁN TAMÁS: Lenyűgöz, milyen pontosan tudja,mit szeretne látni a színpadon, mit lehet a szerepből kihozni. Kivételes képességű rendezőkkel dolgoztam együtt, de megkockáztatom, Alföldi tudja a legtöbbet a szakmáról.
ALFÖLDI RÓBERT: Csomó mindent irigylek benne: az emberszeretetét, a jelen idejűséget, a tudását arról, mit jelent az, hogy szöveg. Lenyűgöz a mániája, a közösségszervezés. Nem ismerem magamban ezt a fajta lelkesedést, a mindent elsöprő nyitottságot.
MAGAZIN: Érzi-e Jordán Tamás magában azt a szakmai szabadságot, amelyet Alföldi Róbert magáénak tud?
JORDÁN TAMÁS: Kicsit kerülő úton válaszolok erre. Az alapja a következő: nem színészként, hanem mérnökként végeztem, oldalágon léptem a pályára.
Ezért kialakult bennem, hogy a színházon belül érdekel, ki hogyan viszonyul a munkájához. Mekkora űrt tölt be a világegyetemben. Legyen díszítő vagy gépkocsiszerelő. Mindig lenyűgöz, ha ezt a viszonyt tökéletesnek látom.
Már többször beszélgettünk Robival arról, lehetnék bármi. Ha huszonévesen halbiológiával kerülök kapcsolatba, a halak máshogy élnének, mint most.
MAGAZIN: Mennyire követték egymás Nemzeti Színházát?
JORDÁN TAMÁS Én egyáltalán nem, mert nem értem rá. A kedvemet már a startnál elvették a Nemzetitől azok, akik eszmeileg, érzelmileg közel álltak hozzám. Úgy nekem estek, alig bírtam feltápászkodni. Volt olyan újságíró, aki háromszor írta le, hogy abban az épületben nem lehet jó előadást csinálni. Hiába válaszoltam neki, hogy egy kép akkor is Rembrandt-festmény, ha alumíniumkeretben van, ragaszkodott az elvéhez. Majd nem győzött jókat írni Robi előadásairól. Nem szégyelli magát utólag?!
ALFÖLDI RÓBERT: Én figyeltem Tamásét, de Kaposváron is követtem a pályáját. Nekem a Nemzet Színésze cím nélkül is Jordán az egyik legnagyobb élő színész. Így is lehet a fájdalmat megélni, mint Tamás.
Ez előbbre visz, mintha fájdalmunkat nehéztüzérséggel próbáljuk visszaverni.
MAGAZIN: Ön hogy élte meg a támadásokat?
ALFÖLDI RÓBERT: Rosszul, de nem lőttem nehéztüzérséggel. Furcsa lesz, amit mondok: nem ment igazán mélyre egy szúrás sem. Azért nem, mert közben annyi csodálatos élmény ért, mint kevés színházi alkotót.
 |
| Fotó: Mészáros Zsolt / Népszabadság |
MAGAZIN: Voltak a Vidnyánszky Attila vezette Nemzetiben?
ALFÖLDI RÓBERT: Nem a saját előadásukat láttam, hanem egy grúz Macbeth első részét, de nem tetszett, ezért eljöttem. Majd az Újvidéki Színháztól a tavalyi POSZT-díjnyertes, eléggé érdekes Opera Ultimát.
JORDÁN TAMÁS: Megmutatom a naptáram, ebben a hónapban 1-je és 31-e szabad. Rettentő sokat játszom. Hat unokám miatt meg tele vagyok bűntudattal, alig látom őket.
Nincs időm, ezt el kell fogadnom. Pedig szeretnék megnézni egy Vidnyánszky-előadást.
Meg a pécsi színházi találkozó kapcsán is jeleztem, hogy szeretnék találkozni a jelenkori színházi potentáttal.
MAGAZIN: A következő évadban egy évre elmegy külföldre. A politika, a rossz közérzet, vagy a tengernyi külföldi munka miatt? Felteszem, itthon kapott volna elég felkérést.
ALFÖLDI RÓBERT: Az évad elejét még itt töltöm, de lehet, hogy meglepi, nem kértek fel itthon túl sokan.
Na jó, nem panaszkodom, egy meghívást én egyeztettem félre, de így van.
A külföldi rendezések viszont olyan lehetőségek, amelyeket nem szabad kihagyni: a német Trier után Szöulba utazom, aztán visszamegyek Sankt Pöltenbe, majd Pozsonyba, és utána jön Avignon, Eötvös Péter új operája az Armel Fesztivál keretében. Ennek semmi köze a politikához.
Született: 1967. november 22-én, Kalocsán. Színész-rendező. 2006-tól két évig a Bárka Színház igazgatója volt, majd 2008 és 2013 között a Nemzeti Színházé. 1998–2002 között az egyik kereskedelmi tévé reggeli műsorát vezette. Jászai Mari-díjas.
MAGAZIN: És ön már rendezett külföldön?
JORDÁN TAMÁS: Nem, és már egyáltalán nem szeretnék rendezni.
ALFÖLDI RÓBERT: Nem szeret utazni!
JORDÁN TAMÁS: Nyaralni nem szeretek külföldön. Csodás élményeim vannak az Universitas színházas időszakról. A hatvanas években kirakatáruként bejártuk Európát.
A Karnyónéval megnyertük például a nancy-i fesztivált, utána az étteremben tapsoltak nekünk,
felálltak, megdobáltak minket kenyérgalacsinnal.
MAGAZIN: Nem utazik mostanában, de rengeteg emlékezetes verses estje volt. Alföldi Róbertnél nem emlékszem ilyenre.
ALFÖLDI RÓBERT: Azt szoktam mondani, ha baj van a színpadon, egyetlen lehetőséged a túlélésre a partnered tekintete. Meghalnék egyedül. És nem is hiszek ebben a műfajban. Nincs az az ember, akit ez másfél órán át érdekelne. Úgy persze senki sem tud szavalni, mint Tamás. Beülök cikizni az estjére, és folyik a könnyem... Mondtam is neki: elmehet a francba!
JORDÁN TAMÁS: Ha le akarja írni: Széllel szembe a címe az estemnek a Rózsavölgyiben. Nem számonkérés, de még nem látta.
MAGAZIN: Becsszóra, pótolom... Sosincs félelme az önálló esteken? Például, hogy elfelejti a szöveget.
JORDÁN TAMÁS: Nincs. Nem szoktam elfelejteni. Ha mégis, akkor kivágom magam. Pofátlanul folytatom ott, ahol eszembe jut, a közönség alig-alig tud verset kívülről.
 |
| Fotó: Mészáros Zsolt / Népszabadság |
MAGAZIN: Pénteken premier, a Makrancos Kata, avagy a hárpia megzabolázása a szombathelyi Weöres Sándor Színházban. Miért választották ezt a darabot azon kívül, hogy legyen egy jó szerepe a címszereplő Bánfalvi Eszternek?
JORDÁN TAMÁS: Nem én választottam, hanem Robi.
ALFÖLDI RÓBERT: Nagyon szépen lehet beszélni benne a pici hajszálvékony ereken szivárgó erőszakról. Arról, hogyan viszonyulunk ahhoz, aki máshogy gondolkodik a világról, máshogy öltözködik, eszik. Ha ilyet látunk, azonnal meg akarjuk változtatni, merő jó szándékból. Ez pedig ugyanolyan erőszak, mint bármi más.
JORDÁN TAMÁS: Mikor például elintézték, hogy ne Alföldi legyen a Nemzeti vezetője, egyedül ő nem tudta, hogy jót akartak neki.
ALFÖLDI RÓBERT: Annyira köszönöm!
