Illusztris társaság.
De Szemzőt nem csupán a gondolataik foglalkoztatják, a személyiségük is. Magánvalóságuk, egykori pályatársaikhoz, ismerőseikhez fűződő viszonyuk, korabeli életterük. Ha Kafka áll művészete fókuszában, akkor Szemző Prágában, Berlinben keresi az író világát. Ha Kőrösi Csomáról szándékozik filmet forgatni, akkor a Himalájába utazik, hogy megismerje azt az univerzumot, amelybe Kőrösi Csoma csöppent annak idején. Kissé túlzóan azt is mondhatnánk: addig szálazza főhősei életét, amíg úrrá nem lesz rajta a kafkaság vagy a csomaság, vagy el nem uralkodik rajta Wittgenstein filozofikus énje.
Forgács Péter, médiaművész, álló- és mozgóképkészítő
„1978-tól voltam tagja a 180-as Csoportnak, később Szemző Tiborral már az együttestől függetlenül performanszokat csináltunk, melyekben – mint egy laboratóriumban – a mozgókép, a szöveg és a minimálzene összefüggéseivel dolgoztunk. Szemző önálló zenei vízióval rendelkező ember, aki különleges, érzékeny hangképeket épít fel. Kettőnk kollaborációjának kölcsönhatása segítségével húsz éven át számos közös munkát és egyfajta sajátos nyelvet hoztunk létre. Egy olyan dimenzióban tevékenykedtünk, amely Kelet-Európában viszonylag ritka volt ugyan, de azért nem izoláltan, légüres térben mozogtunk. Magyarországon ugyanis létezett egy avantgárd szubkultúra, amelybe éppúgy beletartozott a 180-as Csoport, mint a Balázs Béla Filmstúdió, és dolgozott számos műfajköztes avantgárd alkotó is, mint Erdély Miklós, Maurer Dóra vagy Bódy Gábor, akik hozzánk hasonlóan átlépték a műfaji határokat, ezzel új megvilágításba helyezték a művészetet. Számomra a Szemzővel való együttműködés a művészetben való létezésnek egy fantasztikus időszaka.”
A legapróbb részletekig feltérképezi az általa kiválasztott művészek, tudósok életét, munkásságát, a szerzett információkat, élményeket darabokra szedi, majd a maga sajátos módján újra összeépíti. A mélytengeri leletmentésből születik végül egy-egy olyan filmes/zenei/színpadi alkotás, amelyben azután tetten érhető a Szemző műveire jellemző személyesség, érintettség.
2
Szemző Tibor a magyar művészeti élet egyik legkülönösebb alkotója. Noha rangos külföldi kortárs művészeti események vendége, nálunk inkább avantgárd művészetének furcsasága tűnik fel. Valóban voltak/vannak fura művészeti megnyilvánulásai. Ha nagyon őszinték akarunk lenni, csak azok vannak neki. A hetvenes évek végétől performanszokban vett részt mások mellett Szirtes Jánossal, majd Forgács Péterrel, később feLugossy Lacával, ef Zámbó Öcsivel. Egyszer kajakban bégető bárányt emeltek a levegőbe, máskor narancsokat gurítottak – ahogy ő fogalmaz – gyönyörűen. Megesett, hogy frizsidert húztak nyársra vagy Forgáccsal adtak elő képekből, zenéből épített darabokat. Szerette ezt a szabad szellemű, művészeti csintalankodást.
De azért alapvetően mégiscsak zeneszerző, zenész. Elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola fuvola tanszakát, és megalapította a komolyzenében – néha dzsesszben is – utazó Szemző Kvartettet. Ebből nőtt ki később a főként minimálzenét és kortárs darabokat játszó 180-as Csoport. Amely nem csupán egy kortárs zenét játszó formáció volt, hanem az akkori fiatalok szabadság felé kacsintó pimaszsága, szembefordulása a tömegkultúrával. Másoknak talán a hasonlóan nagy zenei szabadsággal dolgozó Gordiusi Cˇomó nevű zenekarral kapcsolatban rémlik föl a neve, és nagyon sokan – talán legtöbben – azoknak a költői szépségű filmeknek zeneszerzőjeként tartják számon, amelyek alkotója Forgács Péter volt. Forgács Péter a múlt század elejéről-közepéről való, talált filmekből készített – mintegy új filmnyelvként – továbbgondolt Privát Magyarország-sorozatának és több hasonló (mintegy húsz) filmjének, installációjának zeneszerzőjeként Szemző nem is filmzenét komponált, hanem, ahogy ő szokta említeni: hangképeket.
Gőz László zenész, a Budapest Music Center vezetője
„Szemző Tibor az 1970-es évek közepétől rendkívül konzekvensen törekedett arra, hogy a szokványos zeneszerzői formavilágtól távolabb kerüljön, teljesen egyéni hangot dolgozzon ki. Kulturált, értelmiségi művész, aki nagy érzékenységgel tapogatta le a XX. századi művészetet, és talált rajta egy rést, egy olyan hangot, amelyik nem vész bele az általános morajlásba. Bár készít filmeket, színpadi műveket, installációkat, szerez zenét, művészetének lényege leginkább a filmzenéin keresztül érthető meg. Ahol legpontosabban találta meg azt a visszafogottságot, amikor a zene (a művészet) nem telepedik rá a környezetére, nem nyomja agyon, hanem csak finom eszközökkel érzékeli azt. Szemző világa olyan, mint egy akvarellfestmény. A BMC pedig azért ad lehetőséget arra, hogy bemutathassa sokszínűségét, mert ennek az intézménynek éppen az a feladata, hogy a szakmailag hiteles, újító szellemű zenészeket/művészeket megismertesse a közönséggel.”
Amúgy sem komponál szabályos zeneműveket, mert ő a hangokról a szokásostól eltérően gondolkodik. Azt mondja, a harmóniára nincs füle, noha pontosan tudja, hogy az európai műzene története a harmónia története. Ő ezzel szemben hangszíneket hall és tereket, a hangokat magasságban, mélységben, közelségben és távolságban képzeli el, és e szerint használja. Nagyon fontos zenei eszköze a beszélt nyelv, amely szinte minden szerzeményében felbukkan afféle zenei szólamként. Értjük? Nem értjük. Azért el tudjuk képzelni, mit jelenhet ez? Pontosan el tudjuk.
Szemző maga is készít furcsa, repetitív filmeket. És akkor még nem is beszéltünk Az élet vendége című, Kőrösi Csoma Sándor életét, munkásságát feldolgozó mozijáról, amelyben gyönyörű filmbetétek mellett Roskó Gábor rajzai vezetnek végig a főhős életén, és amelynek narrátora Törőcsik Mari volt. És biztosan akad, aki Kafkáról írt színpadi művét tartja legemlékezetesebb alkotásának.
3
De aki igazán ismeri Szemző Tibor munkásságát, az pontosan tudja, hogy az eddig említettek a könnyű esetek, mert műfajuk legalább meghatározható. Szemben Szemző legjellemzőbb előadásaival. – Az elmúlt évtizedek alatt benavigáltam magam egy nem létező területre, amely a különböző műfajok határán található – mondja. És legtöbb művéről valóban nehéz eldönteni, hogy az voltaképpen zenedarab, film, vagy performansz, mivel mindezek leggyakrabban együtt jelennek meg benne. Nem tagadja: az általa előállított, egymásba olvadó művészeti kevercs, a kategóriákban gondolkodó néző, hallgató számára nehezen dekódolható. De azt is mondja, hogy a világ valamennyi pillanata rendkívül összetett, és emiatt leegyszerűsítőnek érezné, ha csak hangokkal, képekkel vagy szövegekkel idézné azokat.
Törőcsik Mari, színművész
„A Csoma-film nekem egy kicsit nehezebb volt, mert ott nem színpadon vagy filmen játszom, hanem csak felolvasok valamit. De azt nagyon nehéz úgy csinálni, hogy eljusson a szöveg az emberek szívéig. Szemzőt nagyon szeretem, fantasztikus figura, valamit állandóan kitalál. Én pedig mindig mondom neki előadások előtt: Tibor, maga egy őrült, én legközelebb nem jövök. Aztán meg azt mondom neki: Tibor, maga egy őrült, ezért boldogan jövök legközelebb is. És tényleg jövök. Olyan ember, hogy mindig jövök! Most is ott leszek a Szemző-maratonon.
– Amit én csinálok, az mind zene. A muzsikát, a filmvetítést, a színházi elemeket és az emberi hangot mind zenei szervező elvek mentén kezelem, és úgy illesztem egymás mellé, hogy összeálljanak egységes egésszé.
Hogy is mondta Kafka? „A valóságot a maga saját, minél tágasabb sokféleségében ábrázolni: ennél nehezebb dolgot még csak elképzelni sem lehet.” Hogy miképpen ábrázolja Szemző Tibor a maga sokféleségében megmutatkozó valóságot, azt kiderül május 20-án a Budapest Music Centerben, ahol az úgynevezett Szemző-maraton keretében mutatja be sokszínű művészetét. Láthatjuk filmjeit, lesz Ottlik-bemutató, Kafka szövegeire készült zenemű, a Csoma-oratórium kamara változata Törőcsik Mari közreműködésével, és színre kerül a Wittgenstein Tractatus című mű, amelynek filmbetéteit Forgács Péter készítette. Szemző ezzel az eseménnyel összefoglalja, és egyben lezárja az elmúlt 30 évet. Részben, mert tavaly volt hatvanéves, részben, mert úgy gondolja, hogy a jelenkor forrongásainak eredményeképpen a világ most minden eddiginél jobban összezavarodott, és a jövőben már nem lehet úgy gondolkodni, mint eddig. Most lett igazán vége a XX. századnak, új korszak kezdődik. Mindent újra kell gondolnunk. Saját magunkat is.
