- Miért a nyíltlevél-formát választotta?
- Nem jutott eszembe más forma, én viszont kíváncsi vagyok arra, nem érzi-e kínosnak Orbán Viktor, hogy ilyen mondatok repülnek az éterbe egy Keresztény Színházi Fesztiválon, ahol mindennek éppen az elfogadásról, a megengedésről kellene szólnia.
- Mire számít, mit mondana a miniszterelnök?
- Fogalmam sincs, de talán elnézést kérne. És elmesélné, hogy ő mennyire szeret színházba járni. Azt is hozzátenné: nem gondolja, hogy egyenlőségjelet tehetünk a magyar színház és az értelmezhetetlen kijelentés közé. Egyáltalán nem az érintettségem, a sértettségem miatt írtam a levelet – sértett amúgy sem vagyok –, hanem mert szeretem a szakmámat. Rendíthetetlenül hiszek benne, rendkívül fontosnak tartom, különösen most. Ezért úgy éreztem, kötelességem megvédeni. Ugyanakkor, mivel értelmezhetetlen ez a „lobbizósdi", beljebb lennénk, ha neveket sorolna Kerényi. Akkor kiderülne, kivel vannak problémái.
- Észrevette, hogy az előző nyílt levelét – igaz, azt Kerényinek küldte, ugyancsak homofób megnyilatkozása miatt – pont egy éve írta? Köthető bármihez az évente megjelenő kinyilatkoztatás?
- Nem hiszek az összeesküvés-elméletben. Kerényi Imrével egy éve egy nyilvános vitában beszéltem erről. El is hangzott az érve: „eddig nekünk volt, most nektek jön a hét szűk esztendő". Megkaptam a választ arra, mi és miért történik ma a magyar színházi életben. Azért az ember ezt nehezen fogadja el. Mint ahogy a volt évfolyamtársam reakciója, levele sem értelmezhető. Úgy védi Kerényit, mintha szidtam vagy bántottam volna őt. Amúgy is hiányzik belőlem az ártó szándék. Ez a levél arra a kényszerképzetre reagál, hogy mindenki, aki nem ezt a kurzust támogatja, nem elkötelezett Fidesz-szavazó, az csak baloldali, kommunista és – szitokszóként használva a szót – liberális lehet. Ráadásul én biztosan főpolgármester akarok lenni. Ezt a hülyeséget vajon honnan veszi? A jelen közállapotok elég szomorú igazsága az, hogy elfogadhatatlan, ha másként gondolkodsz, mint ők. Nem fér el, hogy Kulka János magánember ír egy levelet a miniszterelnökének. Olyan szűkek lettek a tudatok, hogy erre csak ilyen válasz jöhet: te a baloldal szekerét tolod! Ugyan már, ki tolja a baloldal szekerét? És micsoda frusztrációt rejt azt gondolni, hogy én valakiknek a nevében írtam a nyílt levelet! Nem lennék elég felnőtt ahhoz, hogy a magam nevében írjam? Miért keres mindenki mögöttes szándékot? Ahogy maga is azt kérdezi, mi lehet Kerényi nyilatkozata mögött.
"Itt már rég nem beszélhetünk bal- vagy jobboldalról."
- Mert úgy gondolja, semmi?
- Nézze, valószínűleg nincs ebben semmi tendenciózusság. A színházi fesztiválon nyilván jól érezte magát, és azt gondolta, ezt megint megengedheti magának, valamiért az a fixa ideája, hogy a „buzilobbi" ellen kell felvennie a harcot. És ez újra kiszaladt a száján.
- Érzi a hét szűk esztendőt?
- Valóban el lehet lehetetleníteni színházakat, függetleneket, elzárni mindenféle csapot, megtagadni pénzeket. A színház nekem nem a pénzről szól, hiszen iszonyatosan kevésből is csodás előadásokat lehet létrehozni. Sosem volt rá okom, hogy ilyent mondjak, hogy hét szűk esztendő. Iszonyúan szégyellném, ha kimondanám, pláne, ha így is gondolnám.
- Érzékel bármilyen lobbit a szakmájában?
- Az igazán jó színházat mindig érzékeny emberek csinálják. Soha nem foglalkoztam lobbikkal; rengeteget dolgoztam világ életemben, és az kötött le. Elfogadtam, hogy az egyik színházcsináló ilyen, a másik meg olyan. Nem is azt kritizáltam a levelemben, hogy kinek milyen a színházeszménye, hanem hogy harcot indít és uszít a társadalom egyik része ellen.
- Nem is tart attól, hogy ellehetetlenítik a közeget, amelyben dolgozik?
- Mit lehet még ellehetetleníteni rajta?
- Vannak ötleteim, de nem akarok tippeket adni.
- Akkor mit kell csinálni, óvatoskodni? Azon gondolkodni, mi lesz a Katonával, ha levelet írok a miniszterelnöknek?
- Ismerek olyan színészt, aki már megkapta az igazgatójától, hogy nyilatkozatával, kiállásával árt a színházának.
- Ha ez sem lenne, mi maradna?
- A félelem?
- De abban nem lehet élni.
- Volt korábban olyan, a színházat ért politikai megnyilvánulás, amelyre szívesen reagált volna a nyilvánosság előtt, de mégsem tette?
- Nem hiszem. 56 éves leszek, és eddig olyan boldogan, nyugodtan lehetett ezt a szakmát művelni. Annyi szép munkám volt az életben. Annyi fényes tehetségű emberrel, elkötelezett alkotóval dolgoztam. Ez az egész méltatlan a színházhoz. Egy szakmát nem lehet lerántani a sárba, lobbikat kreálni benne.
- Érzi a szakmában felgyülemlett sérelmet?
- Azt nem érzem, de azt igen, hogy olyan, mintha mérgesek lennének ránk. De nem értem, miért?
- Ki a „ránk"?
- Nem tudom pontosan definiálni. Bognár Zsolt is mérges, nem értem, miért. A legfurcsább tanulság tényleg az: nem lehet állampolgárként megnyilvánulni, csak valamelyik szekértábor lobbistájaként.
- Most próbálja Peter Schaffer darabját, az Amadeust. Ha belegondol, nem ugyanazt képviseli Salieri, mint a Bognár Zsoltok és a többi haragvó?
- Salieri korának egyik legnagyobb zeneszerzője volt. Az a pechje, hogy egy korban élt Mozarttal. Persze, annyira nem vagyok zeneértő, hogy megítélhessem a munkásságát, de abban azért lehet valami, hogy az operák nem az ő műveit játsszák. Tudomásom szerint, és Peter Shaffer is ezt állítja, korának mégiscsak sikeres, ünnepelt zeneszerzője volt.
"Miért kell ellenségnek tekinteni, aki kimondja a véleményét?"
- A reakciói sem hasonlítanak?
- Nem tudja ezt a helyzetet elfogadni, felismeri Mozart zsenijét, és ebbe tébolyodik bele. Mélyen hívő ember, aki úgy érzi, minden áldozatot meghozott azért, hogy a világ legjobb zeneszerzője legyen, mindent megtanult. És akkor miként lehet, hogy Isten, akit ő imád, óriási tehetséget adott egy ilyen lehetetlen alaknak, mint amilyen Mozart. Most, hogy mondja, azért az alapproblémák hasonlóak: nemzeti opera, német vagy olasz nyelven? Azaz külföldi vagy honi? Igen, ezek a problémák nem újkeletűek.
- Hangsúlyosabb lesz az előadásban, hogy a művészetbe beleszól a politika?
- Szerencsére ez benne van a darabban. De érdekes látni, mennyivel fontosabb volt akkor a kultúra. II. Józsefet is minősítette, kit tart maga mellett az udvarában, két ilyen fantasztikus zeneszerzőt. Kifejezetten büszke volt rájuk és támogatta őket, míg Salieri nem kezdte el a kis aknamunkáját Mozart ellen. Abban tényleg van valami, hogy az uralkodók mindig igyekeztek maguk mellé venni az igazi tehetségeket, kérkedni velük a világ előtt. Ők meg az életük minden állomásán elkísérték őt, születéseken, keresztelőn, ünnepségeken, állandóan dolgozniuk kellett. Sok munkájuk volt, de kegyben tartották őket. Megbecsülték őket.
- Van bármi az „udvari létben", amit szívesen venne?
- Talán egy színész más, nekünk mindig a rendezővel való viszony a legfontosabb. Szerencsére csak áttételesen állunk közel az ország vezetőihez. Nem jó a politikához színészként túl közel merészkedni.
- Azért ezt ön is kipróbálta, mikor a Milla-tüntetéseken többször is szerepelt.
- Lehet, hogy túlságosan naiv vagyok, de én azt civil megmozdulásnak tartottam. Nem is értem, hogy a Milla miért erodálódott, mitől folyt szét.
"Egyre jobban fáraszt a munka, de gyógyíthatatlan az igazságérzetem."
- Csalódott?
- A Milláért kár, kéne egy jó civil mozgalom. Az tarthatatlan, hogy nincs egy fórum, ahol ki lehet mondani az elégedetlenséget, az egyet nem értést. Nincsenek szakszervezetek, független fórumok. Szerintem itt már rég nem beszélhetünk bal- vagy jobboldalról. A vélemény szabadságáról, az állampolgár jogairól, kötelességeiről van szó. Miért kell ellenségnek tekinteni, aki kimondja a véleményét?
- Ki korlátozná, hogy véleményt nyilvánítson?
- Nem korlátoznak, inkább rosszallják. Beálltak, nem mozdul semmi sehova, csak nézzük tátott szájjal, hogy mi történik velünk.
- Hogy reagál a szakmája megosztottságára?
- Szerencsére olyan közegekben dolgozom, olyan rendezőkkel, akikkel egy ízlést képviselünk, egyformán gondolkodunk a világról. Nagyon ritkán politizálunk, annál százszor többre tartom a színházat. Ott nincs helye az aktuálpolitikának.
- A Katona József Színház-beli vitának a múlt hétfőn a politikai színház volt a fő témája. Ön ezt hogyan értelmezi?
- Nem hívom politikainak, de a színháznak az a dolga, amit a Hamletben is olvasni lehet: „...tükröt tartson mintegy a természetnek, hogy felmutassa az erénynek önábrázatát, a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát." A többi néma csend... Mert ha nem beszél arról, ami van, akkor miről szóljon? Boldogan megnézek egy musicalt vagy más minőségi szórakoztatóipari terméket, de azért alapvetően azért jönnek hozzánk a nézők nyolc óra munka után, hogy katarzissal, megtisztulva és a kérdéseikre talán választ kapva távozzanak.
- A választás előtt kampányszínházakról cikkeztek; meglepte, hogy például a Katona A nép ellensége című előadása nem került bele a felsorolásba?
- Nem került bele? Meglepő... Szerintem azt a darabot fontos eljátszani, hiszen olyan szépen szól a demokrácia és a liberalizmus csődjéről. Már az 1860-as években is a demokrácia mibenlétének alapvető kérdései foglalkoztatták Ibsent. Mit jelent maga a liberalizmus, a gondolkodás; érdemes-e, kell-e szélmalomharcot vállalni? Nagyon jókor mutattuk be.
- Szélmalomharcot vívna?
- Ha valami messze áll tőlem, az a harc. Alapvetően ugyanis lusta ember vagyok. Egyre jobban fáraszt a munka, de gyógyíthatatlan az igazságérzetem. Valószínűleg a szüleimtől örököltem. Sok mindent nem értek, a Kerényi-féle megnyilatkozástól az egyes egyházak ellehetetlenítéséig. Én választ szeretnék kapni, hogy ez miért történik. Hiszek a kommunikációban, a párbeszédben, abban, hogy meghallgathatóak egymás érvei. Onnan juthatunk valahova. De hogy mindenki a magáét fújja? Ehhez azért nagyon rövid az élet.
