galéria megtekintése

A magyar rap színe-java elfogadta a kihívást

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 12. számában
jelent meg.


Csider István Zoltán
Népszabadság

Hogy a magyarok mennyire szeretik a kihívásokat, s miképpen felelnek meg a folyamatos challenge-eknek, azt színesen zegzugos történelmünk mutatja. Ha a tatárjárás, az évszázadok alatt átélt rengeteg járvány, a forradalmakat követő megtorlások meg a többi habkönnyen abszolválható ugróiskola valahogy azért ment, miért éppen a kultúrkihívásokban véreznénk el?

A tavalyi év kihívása az interneten minden bizonnyal az Ice Bucket Challenge volt, amelynek lényege, hogy a kihívott fél kamera előtt önti le magát egy vödör jeges vízzel, és YouTube-os videója felhívja a figyelmet az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) nevű ritka betegséggel foglalkozó szervezetek támogatására.

Heti egy könyv

 

Nem jótékonysági, mégis fontos kihívást hirdetett a Szeretlek, Magyarország januárban. A portál arra kérte olvasóit, hogy 2015 legyen az 50 könyv éve: a résztvevők meghatározott kritériumrendszer – például romantikus, vicces, ijesztő, középiskolában játszódó, varázslatos, szépirodalmi, sőt rossz hírű – szerint összeválogatják olvasmányaikat, minden hétre egy könyv jut így. Ehhez kapcsolódóan nemrég elindult a Könyvkihívás oldal is, ahol a szerkesztők még a könyvek kiválasztásában is próbálnak segíteni, sőt elindították a 25-ös, vagyis körülbelül féléves, valamint a havi négy könyvből álló kihívást is.

Az eredetileg külföldi kezdeményezésen tovább alakított Péczely Dóra, a Tilos az Á könyvek főszerkesztője, aki létrehozta a „2015: az 52 könyv éve” csoportot a Facebookon. Péczely tavaly már alapított egy olvasókört a közösségi portálon, akkor a Háború és békét olvasták együtt sokan, meg-megbeszélve az izgalmasabb részeket. – Nagyon érdekes tapasztalat volt, hogy rajtam kívül sok olyan őrült van, aki képes ilyen játékot önfeledten élvezni – így a főszerkesztő. A szabályok menet közben is változnak. Az ötvenes listáról hiányzott a líra, az olvasók beemelték. Úgy intézték, hogy magyar szerzők művei mindenképpen bekerüljenek az évi 52-be. Viszont maradt az, hogy egy könyvet nem lehet több kategóriába besorolni. Igaz, könnyítésként egy trilógia három könyvnek számít.

Süveg Márk Saiid üzen, „a rapkarriered Quimby: most múlik pontosan...”
Süveg Márk Saiid üzen, „a rapkarriered Quimby: most múlik pontosan...”

Forró tizenhatos

A Hot 16 Challenge-nél azonban nincs könnyítés. A Lengyelországból hozzánk is átszivárgó kihívás lényege: a kihívott félnek 72 órája van, hogy megírjon, bármilyen eszközzel videóra vegyen, majd feltöltsön a YouTube-ra egy saját új, 32 soros, vagyis 16 rímpárból álló (innen az elnevezés) rapszöveget. Fontos kritérium még, hogy vágatlanul kell közölni a felvételt, vagyis nem lehet stúdiómunkával a szövegelés „élvezeti értékét” emelő eszközökhöz folyamodni. Nincsenek kötések, nincs mankósáv, nincs kontrasáv, nincs bindzsizés.

Závada Pétert, azaz Újonc P.-t a kihívás izgalma motiválta
Závada Pétert, azaz Újonc P.-t a kihívás izgalma motiválta

Csak rap van. A 32 sor végén a szokás szerint az MC (Master of Ceremonies, az előadó) négy további kollégáját hívja ki a Hot 16 Challenge-re, rájuk ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Az első magyar Hot 16-videót Nick Name tette fel a hálóra november 25-én, őt egy lengyel kollégája hívta ki.

Azóta a magyar rap színe-java elkészítette saját videóját. Százig számoltuk, aztán feladtuk. Olyan verseny ez, ahol nincs egyetlen győztes, illetve senki sem vesztes igazán. Beszólni azért lehet a többieknek: „a rapkarriered Quimby: most múlik pontosan...” – rappeli Süveg Márk Saiid, az Akkezdet Phiai trió egyik tagja.

A challenge az MC-ken kívül néhány „hétköznapi” felhasználót, jó pár vloggert (videobloggert) és néhány stand upost is elért, de az összefonódások miatt a slammerek és a költők sem maradhattak ki a sorból. Závada Péternek, azaz Újonc P.-nek, az Akkezdet Phiai másik tagjaként, költőként és slammerként éppen ez, a műfajokon átívelés tetszett meg a Hot 16-ben. Más kihívásokkal szemben ebben a kreativitás lehetőségét látta meg. Ez a fajta verseny, a játék frissen tartja a pszichét, ráadásul szórakoztató, hiszen nem vérre megy, nincs különösebb, kézzelfogható tétje, legfeljebb a szimbolikus győzelem.

Jakab Andrásé, vagyis AZA-é a legnézettebb magyar Hot 16-videó
Jakab Andrásé, vagyis AZA-é a legnézettebb magyar Hot 16-videó

Már az ókorban is versengtek egymással a drámaköltők, a középkorban a minnesängerek, mára csak a fórumok, a pályák változtak. Felidézi: a hiphopkultúra hajnalán a saját DJ-i ket reklámozó MC-k vívtak meg egymással, legtöbben ezt a párbajkultúrát talán az Eminem-féle 8 mérföld című filmből ismerhetik. De annak sem idegen az ilyesmi, aki megfordult a Merlinben anno megrendezett Dalnokversenyeken. A büszkeség, a méltóság és a kihívás izgalma: Závadának ezek súgták belülről, hogy vállalnia kell a challenge-et. Videóját eddig 106 ezren nézték meg a YouTube-on, ezzel a legnézettebb magyar Hot 16-ek között találjuk a Nem YOLO-ra tettél című etűdöt.

Coelho helyett rap

Még ennél is többször, 253 ezerszer töltötték le AZA, vagyis Jakab András házi barkácsklipjét. A Killakikitt rapduó egyik tagja mégsem gondolja, hogy ő lenne a legjobb magyar MC. Úgy látja, a játék célja, hogy a kihívottak bebizonyítsák, rövid időn belül képesek valami újat, egyedit kiadni magukból különösebb segítség nélkül. – Sokkal értékesebbnek tartom, ha az emberek nem hülye idézeteket irkálnak a Facebookra, hanem rappelve mondják el, mit gondolnak – mondja Jakab, majd hozzáteszi: ha úgyis egész nap a gép előtt ülnek a srácok, legalább olyasmivel is foglalkozhatnak, ami a zenéhez, a magyar rapkultúrához köthető.

– A Hot 16 nekem játék volt, a saját határaim próbálgatása. Arra azért nem számítottam, hogy ezt az én kis, szilveszter éjszakáján sok-sok pezsgő után felvett videómat majd ennyien megnézik – mondja Kemény Zsófi slammer-költő-prózaíró. Több mint hatvanezer megtekintést generált az ő Hot 16-je. Azt mondja, nem tudta, hogy darázsfészekbe nyúl.

Kemény Zsófi nem tudta, hogy darázsfészekbe nyúl
Kemény Zsófi nem tudta, hogy darázsfészekbe nyúl

– A negatív kommentek nagy része arról szól, hogy egy kívülálló hogy veheti a bátorságot, hogy belekontárkodjon a rapbe. Én ezt slammerként másképp látom: a slam poetry egyik lényege, hogy bárki vehet a kezébe mikrofont és kaphat hárompercnyi figyelmet a közönségtől. Sőt az a jó, ha mindenki, aki úgy érzi, van mit mondania a világnak, elkéri azt a mikrofont.

Kemény Zsófi szerint egyébként teljesen természetes vágy, hogy az amúgy egymáshoz közel álló műfajok, a költészet, a slam poetry, a spoken word és a rap dedikált művelői kipróbálják magukat a másik zsánerben is, úgyhogy már csak ezért is örült, amikor Dunajcsik Mátyás költő-szerkesztő kihívta. Egészen elképesztőnek látja egyébként, ahogy ez a játék végigsöpört a magyar interneten, s azt is, mennyire komolyan veszik a netezők és a szövegírók egyaránt.

– Részese akartam lenni, mert valahogy az jött le, hogy ez tényleg fontos – mondja. – Fontos, hogy mit teszel le. És fontos a műfaj, fontos a magyar nyelv.

Amit meg kell nézni

Rengeteg a resztli, nagy a minőségi szórás, úgyhogy segítünk. Nick Name videóját már csak azért is nézze meg, mert tőle indult ez az egész Magyarországon (36 ezer). Ő mások mellett Mikee Mykanicnek adta tovább a stafétát – az egyik legeredetibb magyar MC-t, a hat szótagos rímek mesterét is mindenképpen látnia kell (211 ezer). Akkezdet Phia Saiid, vagyis Süveg Márk videóját sem hagynánk ki az ön helyében (85 ezer), de az NKS-es srácok, Zenk (80 ezer) és Nos’ Chez (43 ezer) rapjei mellett sem érdemes elmenni. Ketioz viccre vette – mint mindent; nézze meg (92 ezer). A Killakikitt másik tagja, Tirpa is odatette magát (121 ezer), ahogy a free style MC-ként induló, manapság inkább slamben utazó Indiana sem megy a szomszédba frankó rímekért (10 ezer). Kálo Bone is pörget egy isteneset (143 ezer). És bár a Hot 16 Challenge elsősorban mégiscsak szöveges kihívás, ne hagyja ki a Punnany Massif DJ-je, R-Nold kisvideóját (7000), melyben a szkreccsé a főszerep.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.