A történet a hetvenes években kezdődött, amikor még kultúrhivatalnok voltam, de már írtam, és nagyon szerettem volna fordítani is. Kéry Lászlónak, a PEN Klub főtitkárának a biztatására már meg is jelentem angol és amerikai novellákkal az általa szerkesztett Nagyvilág című folyóiratban. Régen volt. Aztán adott nekem egy könyvet, Ragtime, ez volt a címe. Nagy siker Amerikában – mondta Kéry.

Edgar Lawrence Doctorow, 1931–2015 Francesca Magnani

Egy éjszaka alatt elolvastam, csakugyan csodálatos regény volt, egy bizonyos Doctorow írta, akiről korábban semmit sem hallottam. De mindegy is volt, nem az ilyesmi számít. Felhívtam Osztovits Leventét, az Európa Kiadó igazgatóját, megbeszéljük, mondta, gyere be a szerkesztőségbe.

Jól ismertük egymást, nem voltunk barátságban, de mégis. Ez volt akkor az értelmiség. Tudtuk egymásról, hogy ki kicsoda.

– Az igazság az, hogy te jól lefordítanád – mondta Osztovits. – Csak már odaígértem valakinek, akinek most éppen nagy szüksége van pénzre. – És ő is kiváló fordító.

Hát ezt megbeszéltük. A titkárságon ült egy ősz férfi kockás ingben, mellette egy fekete szkáj aktatáska. Bemutatkoztunk egymásnak. Ő volt Göncz Árpád, és végül ő fordította a regényt magyarra.

Aztán Londonban találkoztunk újra, amikor Erzsébet királynő meghívására hivatalos látogatáson járt ott. Mint sajtótanácsos, aktív szerepet kaptam az utazás megszervezésében, szinte naponta tárgyaltunk a Buckingham-palota illetékeseivel. Göncz rendkívül humoros és szórakoztató tárgyalópartner, az angolok ezért is kedvelték. Egy alkalommal a királynő megdicsérte az angoltudását, mire ő így felelt: – Csak a szókincsem sajátos, mert a börtönben tanultam.

Szerencsém volt, mert volt időnk beszélgetni. Elmesélte, hogy 1990-ben, hivatalba lépésének harmadik napján fogadta Dianát és Károlyt a ferihegyi repülőtéren. Alig látott az izgalomtól, tartott attól, hogy mi lesz, ha áthágja a protokoll szabályait, de végül minden jól sikerült.

– Erről Diana is ír az önéletrajzában. Ő sem szerette a formalitásokat – mondtam Göncznek. Éppen Londonban voltunk városnézésen.

Göncz titka ebben állt. Bármikor készen állt egy jó beszélgetésre.

– Komolyan? – kérdezte vissza. – Persze – feleltem. – Benne van a könyvében. – Elküldöd nekem? – Természetesen – mondtam. – Mennyibe kerül? – Kérdezte, és a zsebébe nyúlt, előhúzott néhány gyűrött ötfontos bankót. – Fogalmam sincs, de majd elszámolunk.

Amikor a repülőtérre értünk, megölelt. – A Ragtime miatt, ugye, nincs harag? – kérdezte. – Ez a világ legjobb fordítása volt – mondtam, és úgy is gondoltam. Göncznek nem lehetett hízelegni. Valahogy nem lehetett. A könyvet elküldtem neki, ő pedig küldött egy újévi üdvözletet, azóta is őrzöm, a lényeg ez volt: Ölellek, Árpád.