Off-Biennále: kívül az állam pénzén

Tavasszal Off-Biennálét rendeznek Budapesten. A név becsaphat. Az Off-Biennále egyáltalán nem azért off és nem azért biennále, mert valami ellenakció akarna lenni az aktuális Velencei Biennále magyar kiállításával szemben. Mint tudjuk, decemberben művészbojkott volt a velencei részvétellel szemben. De ez más.

Az Off-Biennále név egyszerűen csak azt jelenti, hogy azok a fiatal művészetcsinálók, akik szervezik, nem akarnak állami támogatást igénybe venni, függetlenek akarnak maradni és a biennále műfaját ily módon szeretnék megújítani. Itthon! Azaz szeretnének egy évente ismétlődő, sok helyszínen megjelenő, saját szempontjaik („az aktivitás és a hitelesség") szerint válogató, nemzetközi kortárs művészeti szemlét, ez lenne az Off. Természetesen nem pénz nélkül, támogatást azért szereztek, a Nyílt Társadalom Alapítványtól és a Norvég Civil Támogatási Alaptól (mindkettő vörös posztó a jelenlegi hatalom szemében), valamint magántámogatóktól is.

Az Off ötletadója, Somogyi Hajnalka korábban a Ludwig Múzeumban és a Trafóban dolgozott kurátorként, s tanult egy ideig New Yorkban is. Mint lapunknak elmondta, most elég szerencsés adottságok vannak egy ilyen nemzetközi szemle felépítéséhez, vagyis elég sokan vannak fiatal, hazai művészetszervezők, akik tapasztalatokat szereztek a nyugati kortárs világban, jók a kapcsolataik ebben a szcénában, s arra várnak, hogy itthon hasznosíthassák tudásukat. Lényegében ilyenekből állt össze az Off Budapest kurátorcsapata is, akik szeretnék a magyar kortárs művészet szálait belegubancolni a világ képzőművészetébe. És persze a lila ködnek tűnő kortárs művészetet eljuttatni a szélesebb közönségig az Off Biennáléval.

Eddig száz magyar és ötven külföldi képzőművész jelezte, hogy részt venne az április 24. és május 31. között rendezendő alternatív biennálén. A külföldiek négy kontinens huszonegy országából érkeznek. Megvalósul például Sugár János régi álma, a Tűz a múzeumban című projekt, egy önkéntesek által táplált és a fesztivál ideje alatt folyton égő tábortűz, amit eddig még egyetlen múzeumban sem tudott megvalósítani. Aztán láthatjuk majd Pedro Reyes mexikói művész Szanatórium című köztéri projektjét, amelyben a városi életformával kapcsolatos tünetekre, szorongásokra alkalmazza a művészet gyógyító erejét. Elfogadta a meghívást a német Clemens von Wedemeyer, aki korábban a 2012-es kasseli Documentán szerepelt sikerrel, a lengyel Konrad Smolenski, aki 2013-ban hazája pavilonjában állított ki a Velencei Biennálén, és a román Dan Perjovschi is, aki 2007-ben a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMA) falára rajzolt többemeletes, karikatúraszerű falfestményt, most pedig a Hercegprímás utcai Higgs Field Galéria kirakatára fog. Ez a galéria lesz egyébként a fesztivál bázisa is.

Az Off-Biennále helyszínlistája azonban még alakulóban van: annyi biztos, hogy mindenképp civil helyszínek lesznek, főként magángalériák, de akár magánlakások is. Egy Berlinben élő művészházaspár például a lakatlan budapesti lakását ajánlotta fel egy migrációról szóló performanszhoz.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.