Kilencvenhárom évesen baktatott fel a harmadik emeleti lakásunkba, a Damjanich utcából a Határőr útra. Tömegközlekedett és gyalog járt. Arcpirítóan fiatal és friss volt.

Nyírő Lajos (1921–2014)

Ő a teakeverékeivel és a jógával magyarázta titkát, de nyilván kellett még hozzá a bányászmúltjával megszerzett fizikai erőnlét, a franciaországi emigrációban eltanult nyitottsága az újra és az orosz kultúrából lepárolt ellenálló képesség. Oroszlánrésze volt a magyar irodalomtudomány hatvanas és hetvenes évekbeli küzdelmeiben, az elmélet rangjának elismertetésében, az orosz formalisták és a XX. századi poétikai iskolák nálunk merőben ismeretlen felfedezéseinek közvetítésében, a módszerek pluralitásának elfogadtatásában.

Az Akadémia Irodalomtudományi Intézetének osztályvezetőjeként, az itt indított és szerkesztett Kritika című folyóirat és az intézményi kereteken kívül megalakult úgynevezett Szemiotikai Klub körében fejtette ki a ma már történeti jelentőségűnek nevezhető tudományszervező tevékenységét.

Szerkesztette a nevezetes 1970-es tanulmánykötetet, amelynek már a címe, az Irodalomtudomány is kihívónak számított akkoriban, és amely – több évtizedes lemaradást próbálva pótolni – elsőként vállalkozott a szakmai hagyományok elfogulatlan megítélésére.