Nyilas volt-e Páger Antal?

A készítők nehezen nyúltak a mintegy hat éve készülő anyaghoz. „Kicsit mintha udvarolni kellett volna a témának" – mondja Borsody István. Épp emiatt nem foglalkoznak szívesen mások sem vele.

„Rendszeresen előfordult, hogy miközben más témákhoz forgattunk, az interjúalany Págerről kezdett mesélni – meséli Lázs Sándor. – E részletek alkották az anyag alapját, s a stáb tagjai szorgalmasan gyűjtögették a továbbiakat: aki tudott, mindig forgatott egy keveset Páger-témában."

Kuriózum, hogy Péterfi Judit Argentínában felkutatta Hajnalné Kesserű Zsuzsát, aki visszaemlékezett az emigrációban élő Páger előadásaira, festészetére. Az emigráns családok gyermekei mind modellt álltak Págernek. De láthatjuk az eddig sehol sem látható festményeket és a helyi magyar újság hirdetését is: „Páger Antal portrékat vállal, akár részletre is." Lázs szerint ez is mutatja: a színész magyarországi életszínvonalához képest szinte nyomorgott,

a portréfestészet a megélhetése volt, nem passzió.

„Gondoljunk csak bele: azelőtt Páger állandóan fürdött a rivaldafényben, Argentínában meg havonta egyszer léphetett fel egy-egy műkedvelő előadásban fillérekért." A MaNDA két munkatársa, Kurutz Márton, a háború előtti film és zene szakértője, illetve Varga János, a Filmhíradó élő lexikona a többi között egy ritka fotót „ásott elő", amelyen Szeleczky Zita és Páger látható Argentínában.

A Férfihűség című, 1942-ben készült magyar filmben

Páger 1956 után tért vissza Magyarországra, második felesége, Komári Júlia és Julika lánya maradt, Judit lánya hazatért. A család kedves volt, segített a forgatás során, de – és ez a téma kényességét jelzi – nem akart szerepelni. A szerkesztőkben a forgatás végére sem alakult ki egységes, egyértelmű kép a színészről.

„Magyarországon élünk, min­dennek megvan a színe és fonákja – mondja Borsody. – A színésztársadalom már nem úgy emlegeti Págert, mint az öreg nyilast. Inkább a színészetéről beszél, ami vitathatatlanul lenyűgöző. És vannak, akik azt mondják: á, dehogy volt fasiszta, és nem veszik tudomásul, hogy akadt interjúja, szereplése, amelyből kiderült, miként gondolkodott."

Lázs példát is említ: „Amikor egy újságíró megemlíti, hogy sokan felrótták neki viselkedését a '39-es zsidótörvények idején, Páger azt feleli: nézze, nekem az a célom, hogy a zsidó tőkét kihasználjuk, a zsidó színészeket kiszorítsuk." Hetek óta gondolkozom, Páger nyilas volt-e vagy sem. Arra jutottam, hogy

a karrierje érdekében együttműködő, Mefisztó-alkat. Alkut kötött."

A kép azonban nem fekete vagy fehér. „Mi, szerkesztők azt gondoljuk – így Lázs –, függetlenek vagyunk. De egy színész, akinek megírják a szövegét, hogyan lehet független? Hogy mondhatja, hogy nem megy el fellépni, ha utána nem kap szerepet? Egy színész mindig kiszolgáltatottabb. Egy író írhat a fióknak, ám ahhoz, hogy egy filmrendező dolgozhasson, sok mindenre szükség van. Szerintem ez abszolút áll a színészekre is: az nem színész, aki a tükör előtt játszik otthon."

Borsody szerint Fábry Zoltán Utószezon című filmje tovább árnyalja a képet. „Ebben Páger karakterét baráti tréfából behívják a rendőrségre. Csakhogy ő bepánikol és kiszakad belőle, hogy 1944-ben feljelentett egy zsidó patikus házaspárt, így lett neki patikája. Azt gondolom, nem véletlen, hogy elvállalta ezt a szerepet."

Lázs nem hiszi, hogy Páger nyilas volt, ellenben, ahogy azt mondani szokás,

„szalonzsidózott".

A műsor másik kurió­zuma, hogy Molnár Gál Péter nem sokkal halála előtt beszélt a stábnak Págerről – többek között arról is, hogyan reagált a színész, amikor nézeteiről kérdezte. „Addig elegánsan ült és dohányzott, ekkor pedig lehet látni, hogy vonaglott az arca."

Páger hivatalosan sosem kért elnézést, és nem tisztázta a kérdést, ellenben feltűnően gyakran hozta szóba társaságban, mintha magyarázkodott volna. Mindez, persze, csupán feltételezés. A tényekről szó esik a műsorban.