galéria megtekintése

Nincsen két Magyarország

4 komment


Kácsor Zsolt

Az Év Könyve sorozatunk jövő heti Gulliver-jelentésének szerzője Nagy Gabriella író, szerkesztő, a Litera irodalmi portál főszerkesztője, lapunk volt tárcaírója, akinek eddig három könyve jelent meg, köztük az Üvegház című kötete, amely jórészt az Élet és Irodalomban megjelent tárcanovelláiból állt össze. Jelenleg a negyedik könyvén dolgozik, amely éppen az Üvegház egyik helyszínén – Rákos vidékén – játszódik, az első magyar sorozatgyilkos rémtettei körül forog a története, amelyből az írót alapvetően­ a gyilkos és az áldozatok lélektana és motivációi érdeklik. Kérdésemre, hogy köteteinek kis száma tudatos döntés eredménye-e, Nagy Gabriella azt válaszolta, hogy sok anyaga halmozódik az asztalfiókban, de ezekből csak alibikönyvek születhetnének, kevés időt tud az írásra fordítani. Mint fogalmazott, neki „a megélhetési írás sosem ment”, és nehezen ad ki a kezéből addig kéziratot, amíg elégedetlen vele. A legtöbbször elégedetlen. Ezzel kapcsolatban azt mondta:

– Nincs megjelenési mániám, ha úgy tetszik, túl sok „mondanivalóm” a világnak, és lassú is vagyok e téren, kuka alapvetően. Ráadásnak sosem volt elég hit bennem, hogy feladjam a munkáim, és beleugorjak a semmibe, hogy csak az írásra tudjak koncentrálni. Ahhoz szenvedélyesen hinni kell abban, hogy van olyan dolog, amit csak én tudok megírni, és csak úgy. De miért pont én, és mi van, ha nem... Középszert művelni minek? Mindent egybevéve úgy vagyok ezzel, hogy aminek meg kell lennie, az meglesz. Idő, ha van és/vagy lesz.

Mivel Nagy Gabriella a Litera főszerkesztőjeként jól ismeri a kulturális-irodalmi-szellemi életet, megkérdeztem tőle, hogy mit gondol, létezik-e olyasmi, mint egy „társadalom jobbik, nemesebbik, kulturáltabb énje”. Ha az embert a munkája az irodalomhoz köti, akkor a magyar világ másik – okosabbik, érthetőbb, érzékenyebb – arcával találkozik-e? Erre a főszerkesztő Esterházy Péter mondatával válaszolt:

 

„Az értelmiség mégis arra való volna, hogy elemezzen, rájöjjön dolgokra.” Vagy ahogy ő tette – fűzte hozzá –, hogy széljegyzetelje a világot. Mert tudás van a birtokában, tágabb perspektívából lát rá a történésekre, mint az, akinek nem adatott meg ez a tudás. Szerinte nincs két Magyarország, egy társadalom van, a jóérzésű emberben pedig normálisan működnek az ösztönök, szolidaritást érez a másik iránt, szabadságra és jólétre vágyik, csak akkor fordul a másik ellen, ha veszélyeztetve érzi a saját életét.

– Mindenkinek önmagában van jobbik, nemesebbik énje, kulturáltabb pedig akkor lesz, ha a tudás értékként jelenik meg előtte. De kétségtelennek látszik, hogy nem a szellemi emberé ez a világ...

Nagy Gabriellának nincs megjelenési mániája
Nagy Gabriellának nincs megjelenési mániája
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Ha már az „utazó ügynök” kapcsán beszélgettünk, Nagy Gabriella elárulta, hogy ő maga nem rendszeres utazó, bár – mint fogalmazott – „jó lenne annak lenni, nem turistaként, hanem ahogy a régiek tették, valódi utazóként, és hosszú időket tölteni egy-egy helyen”. S hogy elutazna-e egy olyan „társadalmi nyomozásra”, amelyet Az Év Könyve sorozatban Gulliver hajt végre? Erre azt felelte: „a társadalmi nyomozás csak annyiban érdekel, amennyiben annak tárgya az emberek élete, szokásaik, vágyaik, a történelmük, az épített környezetük, az életterük”.

Az általa elképzelt Gulliver nem mindentlátó és nem mindentudó, az ő képe Magyarországról csak akkor lehet pontos, ha egyben látja a világban végbemenő folyamatokat. Mint mondta, Swift Gulliverje ítél, de ő igyekezett megtartani abban a pozícióban, hogy „csak lát és leír”, mert bírálni hatalmi pozíció, azt feltételezi, hogy valaki jobban tud valamit.

– Mondhatnám, hogy Gulliver abszurd világba csöppent, de azt nem ő, vagyis a távolról érkező utazó gondolná, hanem én, aki része vagyok annak, amit lát és leír – tette hozzá. – Mindennél nehezebb dolga van ma egy Gullivernek. Egy pillanatról pillanatra változó, hiperérzékeny, pulzáló valamit kell rögzítenie. Úgyhogy csak ezt érzékelheti, hogy fent és lent meglódult valami, és visz, nagyon visz az ár.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.