galéria megtekintése

Operaház: nincs kollektív szerződésük a közalkalmazottaknak

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 11. számában
jelent meg.


Vári György
Népszabadság

Továbbra sincs – immár lassan három éve – kollektív szerződésük az operaházi közalkalmazottaknak – számolt be lapunknak Bárány Balázs, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének (OFDSZ) vezetője.

AZ OFDSZ 2009-ben alakult körülbelül 30 fős taglétszámmal, olyan, többségében énekkari tagok hozták létre, akik úgy érezték, a meglévő két érdekképviselet nem lép fel hatékonyan az érdekükben. Mára már több mint 170 tagja van a szervezetnek, vagyis jelentős erővé vált a mintegy ezer főt foglalkoztató operaházban.

A tagok tavaly, június 1-jén fél órán át sztrájkoltak, majd az ősszel, amikor úgy tűnt, csökkenhetnek az általuk képviselt közalkalmazottak juttatásai, sztrájkfelhívást adtak ki.

 

Az utolsó kollektív szerződés 2011 nyarán járt le, nem sokkal Ókovács Szilveszter érkezése előtt. – Mivel a kollektív munkaügyi vita folyamatosan zajlik, ha a társulati tagok úgy döntenek, bármikor jogszerűen sztrájkolhatnak – mondja Bárány, azonban reméli, hogy erre nem lesz szükség.

Ókovács Szilveszter
Ókovács Szilveszter
Teknős Miklós / Népszabadság

A hírek szerint a ház vezetése a múlt héten átadott egy az ODFSZ javaslatait is részben figyelembe vevő részszerződés-tervezetet, amely nem teljes, de egyeztetés alatt áll, a részleteket ismerve azonban úgy tűnik, eléggé messze a megállapodás.

További súlyos problémákat vet fel, teszi hozzá Bárány, hogy az Opera törvénysértően foglalkoztatja a statisztaszemélyzetet megbízási szerződéssel. Valójában rendes munkaviszony állt fenn a felek között, folyamatosan foglalkoztatták a statisztákat, fel kellett volna venni őket.

Először a budapesti kormányhivatal, másodfokon a Nemzeti Munkaügyi Hivatal állapította meg a jogsértést tavaly nyáron, és a szabálytalanság megszüntetésére kötelezte a munkáltatót, de Bárány tájékoztatása szerint a helyzet azóta is változatlan.

Sikerült viszont elérni, hogy a vezetőség decemberben megállapodással is megerősített ígéretet tett: megszünteti az egyenlő bánásmód elvével ütköző gyakorlatát, nem fizet kevesebb bért az operaház művészeinek annál, amennyit az újra megnyílt Erkel Színházba frissen fölvettek kapnak azonos munkakörben.

Januárra ígérte Ókovács a helyzet rendezését, Bárány reméli, hogy hamarosan meg is teszi. Gond van az énekkari és a zenekari felvételt megelőző próbajátékok körül is.

A lefolytatásuk mikéntjét, az értékelés szempontjait stb. szabályozó rendeletet Bárány szerint évek óta nem alkotta meg a minisztérium, az Opera az Erkel Színház nyári megnyitásakor kénytelen volt saját hatáskörben létrehozni egy ideiglenes, egyszerűsített próbajáték-szabályzatot, de akiket ennek alapján vettek fel, azok kénytelenek lesznek legkésőbb ennek az évadnak a végén rendes próbajátékon is bizonyítani, addigra tehát az állandó szabályozásnak is meg kellene születnie valahogy.

A bő két évvel ezelőtti csoportos létszámleépítésről a szakszervezeti vezető úgy vélekedett: ha bizonyos esetekben szükségesek lehettek is az elbocsátások, 170 ember elküldését semmi sem indokolta, és ha akkor a társulati tagok erőt mutatnak, sokak állását megmenthették volna.

– Kétségtelen, hogy az akkori elbocsátottak az Erkel megnyitásakor valóban előnyt élveztek a többi jelentkezővel szemben, bár sokukat alacsonyabb bérrel vették vissza ugyanabba a munkakörbe. Az Erkel felújítására sem jutott végül elég forrás, sok tervezett műszaki fejlesztés elmaradt – sorolja Bárány.

A fő-zeneigazgató és a főigazgató-helyettes kinevezését hónapok óta nem írják alá a minisztériumban, ez sem segíti a munkavégzést. Hogy ezt valóban a Balog Zoltán miniszter és Ókovács Szilveszter közötti feszültségek magyarázzák-e, ahogy az operaházi pletyka tartja, arra Bárány nem tudott válaszolni.

Ókovács: Egyeztetünk!

Ókovács Szilveszter főigazgató szerint van szerződés a munkavállalók és a munkáltató között. A 2012 őszén aláírt, majd 2013 őszén megerősített, a szakszervezetek és a közalkalmazotti tanács által is jegyzett okirat – amely kollektív szerződésnek minősül– a dolgozói pluszilletményekről is rendelkezik. A munka törvénykönyve,az előadó-művészeti törvény és több más releváns jogszabály változása után a múlt héten kapták meg az érdekképviseletek a munkáltató által összeállított szabályzattervezetet.

Tehát egyeztetnek az érdekvédelmi szervezetekkel. Hogy a dalszínházban állandó munkával megbízott statisztákat miért foglalkoztatja jogsértően, megbízási szerződéssel az Opera, a főigazgató azt válaszolta: a kormányhivatal elsőfokú döntését a jogsértésről a másodfok nem fogadta el.

Ha a bíróság úgy ítél, hogy a statisztákat státuszba kell vennie az Operának, aligha tudnának több tucat új státuszt létrehozni, és előfordulna, hogy hetekig nem lenne munkája egy-egy közalkalmazottnak. Információink szerint a munkaügyi hivatal a megismételt eljárásban igenis elfogadta a kormányhivatal döntését, jogszerűtlennek mondta ki a statiszták foglalkoztatásának jelenlegi módját, a döntés miatt indított pernek nincs halasztó hatálya.

 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.