Ez úgy történhetett meg, hogy a Grace – Monaco csillaga reggeli sajtóvetítése után nem sokkal elkezdtek özönleni a kritikák a műről. Főleg az angolszász sajtó sújtott le a produkcióra, a Guardian kritikusa például nemes egyszerűséggel azzal summázta a véleményét, hogy „valaki képes volt a Dianánál is rosszabb életrajzi filmet csinálni". A Hollywood Reporter cikkírója írásában azon tűnődik el, hogy hogyan sikerült ennyire lapos és unalmas filmet készíteni, a The Telegraph pedig szimplán csak hihetetlenül bugyuta melodrámaként jellemzi Olivier Dahan művét. A francia sajtó legalább némileg elnézőbb, a Le Figaro legalább Nicole Kidman alakítását méltatta.
Nem fogunk vitába szállni a kollégákkal, a Grace tényleg hosszú idők óta a leggyengébb nyitófilm Cannes-ban. Önmagában ez nem lenne baj, de jelen esetben az sem segít, hogy a mozi cselekménye egyáltalán nem hű a történelmi tényekhez. Alfred Hitchcock sosem látogatta meg Kelly-t Monacóban, hogy rávegye arra: térjen vissza Hollywoodba a Marnie főszereplőjeként. Illetve az is biztos, hogy nem az egykori díva oldotta meg a Franciaország és Monaco közti válságot 1962-ben, és sosem tartott égbekiáltóan giccses beszédet De Gaulle-nak, aki erre csúnyán elszégyellte magát. Ezt ráadásul még egy Maria Callas (aki csodálatát így fejezi ki a hercegnő iránt) áriával igyekeznek megfejelni.
Nem vagyok sem életrajzíró, sem történész – reagált a „vádakra" Olivier Dahan rendező a sajtóvetítés utáni sajtótájékoztatón. Ez rendben is van – ha eltekintünk attól a ténytől, hogy a valóság talán érdekesebb lett volna a vásznon is – de a Grace többségi európai koprodukció ellenére dagályosabb és patetikusabb, mint a legrosszabb hollywoodi életrajzi mozik. A mondanivaló ennek megfelelően súlyos: Grace Kelly színésznői karrierje után megugorja az uralkodói szerepkört és élete legnagyobb alakítását nyújtja hercegnőként. Mindeközben olyan banális szappanoperai dialógusok röpködnek a jelenetekben, hogy a sajtóvetítésen sokszor hangos röhögéssel honorálták a látottakat.
|
Utolsó simítások
Eric Gaillard / Reuters |
Mindez persze nem zavarta meg a glamourt, a csillogást, a nagy felvonulást a vörös szőnyegen, hogy Kidman szinte lebegve, de mégis tartással „csinálta a fesztivált". Olyan mondatokkal vágta ki magát a villáminterjúkban, hogy „anyám is imádta Grace Kelly-t".
A gála moderátoraként a humorral próbálkozó Lambert Wilson franciás lezserséggel vezette le a nyitógálát. Elsütött egy poént azzal kapcsolatosan, hogy a franciák tényleg arrogánsak, majd egy váratlan pillanatban leugrott a nézőtérre és megrumbáztatta Kidmant. A seregszemlét végül Chiara Mastroianni színésznő, Catherine Deneuve és Marcello Mastrioanni lánya és Alfonso Cuaron, a Gravitáció film rendezéséért Oscar-díjat kapott mexikói rendező nyitotta meg. The Show Must Go On!
