Eastern a Romkertben
A kondás, kanász, gulyás, csikós évszázadokon át a Debrecen környéki térségek meghatározó életformái voltak. Debrecen városa szimbiózisban élt a pusztai társadalommal, használta és kihasználta annak termékeit és végső soron közmondásos gazdagságát is ennek köszönhette.
A hagyomány megkopott, a csikósból tschikós lett a gulyásból gulasch meg kommunizmus, vagy egyik sem. A debreceniek átvágtatnak a typische ungarische pusztán Budapest felé menet és vajmi keveset tudnak a természetes adottságokat varázslatosan integráló pusztai életmódról. A pusztáról alkotott kép kopott és hamis, de legalábbis árva.
A Romkert Neo Csikós kiállítása az élő-história, "a múlt kikerülhetetlen újra élése a jelenben", miközben amolyan nomád cross-cultural módra kitekintést ad a világ más, hasonló gyökerű kultúrái felé is.
A szombat délután nyíló (és november 11-ig látható) tárlat szellemi atyja, Tóth Dénes érdeklődésünkre elmondta: a látogatók sok egyéb mellett több mint száz régi – szász-százhúsz éves – csikós-gulyás-puszta-témájú képeslapot és egy sor hagyományos népi tárgyat találnak majd a hipermodern térben. Ami a célt és a szándékot illeti, így vallott: mi magyarok próbáljik magunktól eltaszítani ezt a hortobágyi toposzt, menekülni előle, pedig nem kellene, egyrészt, mert a vérünkben van, másrészt éppen itt az ideje, hogy minél közelebb kerüljünk eleink természetes életmódjához.
A kiállítást előadások, koncertek és rendhagyó beszélgetések színesítik, de lesznek interaktív gyerekprogramok, és meghirdetnek egy gyerekrajzversenyt is. A rajzokat a Romkert Kiállítóterem és Kávéházba lehet bevinni november végéig. A legtehetségesebbek ajándékot kapnak.
A projekt a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. és a házigazda „A Tea Útja” Közhasznú Egyesület összefogásával valósul meg.