galéria megtekintése

Még a testükkel is zenéltek Pécsen

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 30. számában
jelent meg.


Ungár Tamás
Népszabadság

„Színház az egész világ”, valljuk Shakespeare óta, aki viszont belehallgat az Europa Cantat műhelyeinek próbáiba, arra jut, hogy: minden hang zene. Háromévente rendezik meg a nemzetközi kórusfesztivált, amely körbejárja a kontinenst. Az idei házigazda ezen a héten Pécs.

Amint várható volt, fergeteges sikerük van az Európa Cantat esti koncertjeinek. Pécs belvárosában, a dzsámi és a bazilika előtti téren színpadra lépő kórusok énekét tomboló tapssal fogadja a közönség, a publikum gyakran együtt dalol az előadókkal, vagy táncra perdül.

Az is sűrűn előfordul, hogy a terekre vivő utcákon egy-egy kórus spontán dalra fakad, megállítva és közös énekbe rántva az arra járókat. A múlt szombattól e hét végéig tartó rendezvény – amelyen öt kontinens 41 országának négyezer dalosa ad egymásnak randevút – magával sodorja a pécsieket és a városba látogató turistákat.

Azért, hogy a koncertek összeálljanak, napközben kemény munka folyik. Félszáz mester kínált programot, az alkotóműhelyek témakínálata behálózza a zene egészét. Műhelye van a reneszánsz, a barokk és a romantikus muzsikának, Haydnnek és Rahmanyinovnak, Bartóknak és Kodálynak, a dzsessz, a rock és a pop megannyi műfajának, a zsoltároknak és a gyermekdaloknak, a musicaleknek és a filmzenéknek. A próbák legalább annyira izgalmasak, mint az előadások, a kóristák nyelvi nehézségeket nem ismerő egymásra találása felemelő.

 

Szerdán elkísértem Lakner Tamást, a rendezvény egyik művészeti vezetőjét műhelylátogató útjára. Lakner a pécsi egyetem művészeti karának dékánja, Liszt-díjas karnagy, nem mellesleg a Szélkiáltó együttes vezetője és az immár 22 éve szárnyaló Pécsi Bordalfesztivál irányítója. A 60 éves prof kíváncsi mindenre, ami zene, így nem lepődtem meg, hogy elsőként a kórusoktól harsogó Zsolnay negyed egyik termébe, a Benned ritmus van címmel meghirdetett kurzusra nyitott be.

Az osztrák Richard Filz a „Dunga dunga taka thing” szövegű dalt magyarázza a kóristáknak
Az osztrák Richard Filz a „Dunga dunga taka thing” szövegű dalt magyarázza a kóristáknak
Laufer László

Ott az osztrák Richard Filz, európai hírű dobos és zenetanár oktatta hetven tanítványát a Tha Thin Thin című műre. A Lisa Young által komponált, dzsesszes stílusú dal szövege hangutánzó szavakból állt össze, valahogy ekképp: dunga dunga taka, thing, thang, thang. Az énekeseknek a zenekar hangszereit kellett imitálniuk dalolásukkal, s pár perc alatt akkora fejlődésen ment át a tizen- és huszonévesekből verbuvált kar, hogy ha valaki az ajtó előtt hallgatózott, azt hihette, hogy odabent fúvósok, ütősök, bőgősök muzsikálnak.

Később az osztrák karvezető áttért a testmuzsikára, és akkortól a kórustagoknak – attól függően, hogy Filz az up, down, right vagy left vezényszavakat kurjantotta-e – tenyerükkel meg kellett ütniük a mellkasukat, a hasukat és a jobb vagy bal combjukat. Az ifjak gyorsan tanultak, s pár perc múlva tenyerük összesimításával, ujjuk csettintésével, sóhajtással, nyögéssel vagy kiáltással kellett egybehangzó hangot produkálniuk. A spanyol, litván és izraeli fiatalokból álló kórus tagjai mindezt mosolyogva csinálták, ám jókedvük nem zavarta őket a koncentrálásban, ezért fél óra elteltével úgy szólt a reggel alakult testzenekórus, mintha évek óta együtt muzsikált volna. Az osztrák karnagy tíz perc elteltével többszólamúvá tette a rögtönzéseiből születő művet, s a kar hibátlanul követte a mester ritmus- és dinamikaváltásokkal gazdagon tarkított utasításait. Mellesleg ez az alkalmi kórus a szombat esti zárókoncerten is kotta nélkül, vezetőjük improvizációs kedvét kiszolgálva muzsikál majd.

Lakner Tamás nagy élvezettel nézte a próbát, s megjegyezte, hogy az ilyen műre a fiatalok fogékonyak, idősebb kórustagokat nehezebb lenne belevinni az efféle zenei teátrumba.

Mindeközben meglepte a próbát a Cantat karmesteri iskolájának harminc résztvevője. Voltak közöttük szép számban középkorúak és idősebbek is. A kórus mögött felsorakozó karnagyoknak alig kellett pár perc, és már ők is Filz mozdulatait követve verték a mellüket, hasukat, combjukat, nyögtek, sóhajtottak, kiáltottak, csettintettek. Az idősebbek is. – Hiába, a zene fiatalon tart – állapítottuk meg Laknerrel.

Filz egy hatásos crescendóval és ritardandóval lezárta a testdalkavalkádot, mire a kórus felszabadultan ünnepelte magát. Kitört a szünet, a kórus kispriccelt a büfébe. Amikor faggattam a kóristákat, valamennyien eksztatikusan beszéltek: – Minden csodás – mondta egy Valenciából érkezett 19 éves tanuló, Laura. – A koncertek, a tanárok, a város, az emberek, a közösség. A közösség a legfontosabb.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.