Szerdán elkísértem Lakner Tamást, a rendezvény egyik művészeti vezetőjét műhelylátogató útjára. Lakner a pécsi egyetem művészeti karának dékánja, Liszt-díjas karnagy, nem mellesleg a Szélkiáltó együttes vezetője és az immár 22 éve szárnyaló Pécsi Bordalfesztivál irányítója. A 60 éves prof kíváncsi mindenre, ami zene, így nem lepődtem meg, hogy elsőként a kórusoktól harsogó Zsolnay negyed egyik termébe, a Benned ritmus van címmel meghirdetett kurzusra nyitott be.
|
Az osztrák Richard Filz a „Dunga dunga taka thing” szövegű dalt magyarázza a kóristáknak
Laufer László |
Ott az osztrák Richard Filz, európai hírű dobos és zenetanár oktatta hetven tanítványát a Tha Thin Thin című műre. A Lisa Young által komponált, dzsesszes stílusú dal szövege hangutánzó szavakból állt össze, valahogy ekképp: dunga dunga taka, thing, thang, thang. Az énekeseknek a zenekar hangszereit kellett imitálniuk dalolásukkal, s pár perc alatt akkora fejlődésen ment át a tizen- és huszonévesekből verbuvált kar, hogy ha valaki az ajtó előtt hallgatózott, azt hihette, hogy odabent fúvósok, ütősök, bőgősök muzsikálnak.
Később az osztrák karvezető áttért a testmuzsikára, és akkortól a kórustagoknak – attól függően, hogy Filz az up, down, right vagy left vezényszavakat kurjantotta-e – tenyerükkel meg kellett ütniük a mellkasukat, a hasukat és a jobb vagy bal combjukat. Az ifjak gyorsan tanultak, s pár perc múlva tenyerük összesimításával, ujjuk csettintésével, sóhajtással, nyögéssel vagy kiáltással kellett egybehangzó hangot produkálniuk. A spanyol, litván és izraeli fiatalokból álló kórus tagjai mindezt mosolyogva csinálták, ám jókedvük nem zavarta őket a koncentrálásban, ezért fél óra elteltével úgy szólt a reggel alakult testzenekórus, mintha évek óta együtt muzsikált volna. Az osztrák karnagy tíz perc elteltével többszólamúvá tette a rögtönzéseiből születő művet, s a kar hibátlanul követte a mester ritmus- és dinamikaváltásokkal gazdagon tarkított utasításait. Mellesleg ez az alkalmi kórus a szombat esti zárókoncerten is kotta nélkül, vezetőjük improvizációs kedvét kiszolgálva muzsikál majd.
Lakner Tamás nagy élvezettel nézte a próbát, s megjegyezte, hogy az ilyen műre a fiatalok fogékonyak, idősebb kórustagokat nehezebb lenne belevinni az efféle zenei teátrumba.
Mindeközben meglepte a próbát a Cantat karmesteri iskolájának harminc résztvevője. Voltak közöttük szép számban középkorúak és idősebbek is. A kórus mögött felsorakozó karnagyoknak alig kellett pár perc, és már ők is Filz mozdulatait követve verték a mellüket, hasukat, combjukat, nyögtek, sóhajtottak, kiáltottak, csettintettek. Az idősebbek is. – Hiába, a zene fiatalon tart – állapítottuk meg Laknerrel.
Filz egy hatásos crescendóval és ritardandóval lezárta a testdalkavalkádot, mire a kórus felszabadultan ünnepelte magát. Kitört a szünet, a kórus kispriccelt a büfébe. Amikor faggattam a kóristákat, valamennyien eksztatikusan beszéltek: – Minden csodás – mondta egy Valenciából érkezett 19 éves tanuló, Laura. – A koncertek, a tanárok, a város, az emberek, a közösség. A közösség a legfontosabb.
