Szikszai Károly kiállítása a Godot Galériában

Amikor negyed évszázada a szocializmus összeomlott, az ország olyan kísérleti pálya lett, amely a legsúlyosabb kavarásokra lett alkalmas egy következmények nélküli világban. Akkor még nem gondolhattuk, az, hogy magunkat szabadoknak mondhassuk, egyben a pénz és a hülyeség teljes szabadságát is magával hozza majd. Legyintettünk, reménykedtünk, tetszettünk volna forradalmat csinálni, bár ma már egyesek úgy emlékeznek vissza, mintha meg is csinálták volna.

Szikszai Károly festménye

A forradalom végül egészen más lett, mint amit képzeltünk: az egyszerűség, az igénytelenség, a bugyutaság, a gagyi forradalma. A kommunista Kínában gyártott cuccok kapitalizmusa, s a Nyugatról bedőlő nyolcadosztályú médiatermékek agymosó szennyvize. A bulvár bulvárjának a bulvárja. És senki sem gondolta volna, hogy ez a gagyi eltörölheti, teljesen zárójelbe teheti a teljes kultúrát, sőt, hogy a gagyi polgárjogot nyerve a politika és a hatalom legnagyszerűbb eszközeként szüntetheti majd meg az értelmes, morális, szakmai, bármilyen értelemben is vett dialektikus párbeszédet.

Ráadásul sokszor a művészek voltak az elsők, akik kiszolgálták a politikát vagy a gagyit, ha még van egyáltalán a kettő között különbség, a komolytalan zenészek, a dizájnerekké sorvadt képzőművészek, a melankolikus epekedésbe vagy politikai házsártoskodásba süllyedt írók. De vannak kivételek. Majd negyed évszázada figyelek egy szigorú művészt és kritikusan gondolkodó embert, aki azóta is hitelesen nyilvánul meg rajzban, szóban, festményben.

Mert Szikszai Károly ugyanolyan következetes ma, mint megannyi éve, s ugyanolyan elfogulatlanul tud szólni bármiről. Sőt Szikszai idővel az útján egyre előrébb megy, ami leginkább a festészetében érhető nyomon, ott, ahol látszólag halk hanghordozásban mond, mutat, sejtet olyan dolgokat, amelyektől egyre jobban elképedünk, s amelyek folytán egyre nagyobb lesz iránta akarva-akaratlanul is a tiszteletünk.

Mert Szikszai úgy alkot, úgy lép előre, tovább és egyre magasabbra, hogy rombol, pusztít, akár egy rettenetes önkínzó gép, hogy azután mintegy újabb önleszámolását követően újabb szintre jusson, rombolva építkezve lépve egyre magasabbra. Szikszai az utóbbi években tudatosan dolgozott azon, hogy őszinte szerénységgel minél triviálisabbnak állítsa be saját alkotói érdemeit egyes inspirálóira, szellemi rokonaira irányítva maga helyett a rivaldafényt, legyen az Chaim Soutine, Arnulf Rainer vagy egyes art brut alkotók.

Ma már nem teszi ezt, s ez nem véletlenül van így. Legújabb, Repetitív című kiállításán szereplő alkotásaiban immár olyan festői nyelvet használ, amely közvetlenül tép fel sebeket, s már nem visel el semmilyen mentegetőzést. Mert ezek a képek olyan mély drámai lelki állapotok tükrei, amelyek már nem rokoníthatók senki máséval, olyannyira csupaszak, erőteljesek, nyersek, marók és szépek, hogy a viszonyítás eleve lehetetlennek, de legalábbis komolytalannak tűnne.

A Godot Galériában két-három festményből finoman komponált képegyütteseit láthatjuk, amelyek a legtitokzatosabb mély belső absztrakt hangulatoktól a minden porcikájukban izzó, lángoló, mozgó realitásközeli tájképszerűségekig terjednek. Mélysötét liláskékek alatt izzó fekete formák, jelek, emberalakok, akik mintha egy óceán mélyére tapadva várnák a feloldozásukat, s magas hőfokon izzó vörösek, az alattuk felfedezhető felületeket, rétegeket, tájakat elöntő lávák, tüzek, robbanások, amelyek már a végső megtisztulás tüzét hozzák és mutatják fel.

Gyönyörű sebek, mondhatnánk. S ami gyönyörű bennük, az nemcsak a színek, formák, lenyűgöző, rádöbbentő, katarzist hozó hangulatok, hanem az őszinteségük, amely által működnek, s amely ma oly ritka, mint a fehér holló. Ha valaki képes ma Jan Palachként festeni, úgy, mintha mi sem történt volna a gagyidömping és a kulturális önfelszámolás során, az már önmagában is szédületesen nagy dolog, amelyhez ha hozzáadjuk a képviselt, megszenvedett és felmutatott művészi értéket, akkor már olyan töltetet kapunk, amely kirobbantva a mocsárból jó magasra lő fel, hogy sosem látott magasságokba vigyen tovább. (A Repetitív című kiállítás a Godot Galériában július 14-ig tekinthető meg.)