– Gyerekkorunkban mindannyian színeztünk: ez a nosztalgia is hozzájárul a sikerhez, tudniillik amikor legutoljára ilyesmit csináltunk, még nem kellett hitelt fizetni, nem ült a nyakunkon a főnök
– említett a Népszabadságnak Johanna Basford a könyvei népszerűségét firtató kérdésre. – Mindenki azokat a pillanatokat keresi színezés közben, amikor újra gyermekien gondtalan lehet. Nyugdíjasok, befektetési bankárok, öregek, fiatalok, nők, férfiak: valamennyiükben ugyanaz a vágyódás él.
Részéről is megvan az érzelmi kötődés és a nosztalgia a gyerekkor – s persze a színezés – iránt. Nagyapja az Arran szigeti Brodick-kastély főkertésze volt. Első két könyve a nagyszüleinél töltött nyarakat idézi. A tavaly megjelent Kincses óceánt pedig tengerbiológus szülei ihlették, akik haltelepet is üzemeltettek.
Textiltervező szakon diplomázott, s munkáit eleinte kényszerből készítette fekete-fehérben. Olcsóbb volt így, mert a szitanyomást színenként kellett fizetni. A színek hiányát rengeteg részlettel pótolta, ami hosszú távon kifizetődött, védjegyévé vált a stílus.
Az egyetem után hat hétig lakott Londonban, de a 2005-ös terrortámadás után összecsomagolt, felszállt az első buszra és hazautazott. – Amúgy sem lehet virágokat, pillangókat és madarakat rajzolni, amikor betonnal és aszfalttal vagy körülvéve – mutat rá. Azóta, ha csak teheti, nem mozdul ki a skóciai Aberdeenből.
Hazaköltözését követően – egy eladói és egy pincérnői félállás mellett – kézzel készített egyedi tapétákat gyártott a műhelyében, luxus-szállodáknak és felkapott butikoknak adta el őket tekercsenként 400 fontért. A hitelválság után azonban senki nem vásárolt ilyesmiket, ezért rajzolásra adta a fejét. Jellegzetes rajzai számos márka termékein szerepeltek az Absolut vodka üvegei-től Susan Boyle lemezborítóján át a Brewdog kézműves sörmanufaktúra (a férje cége) címkéjéig. Dolgozott többek között a Body Shopnak, a Nike-nak és a Tate Modernnek.
Amikor egy kiadó azzal kereste meg, hogy rajzoljon neki gyerekeknek szóló kifestőkönyvet, azt felelte: felnőtteknek szeretne színezőket készíteni. – Amikor aláírtam a szerződést az első könyvre, a színezés nem volt ennyire felkapott. Igaz, a klienseim azelőtt is sokat vicceltek vele, hogy legszívesebben kiszíneznék a munkáimat – meséli nevetve.
A Titkos kert egymillió példánya óta a skót művész nevét imáikba foglalják a könyvkiadók: színezői lendületet adtak a régóta temetett nyomtatott könyveknek. Basford sztár a maga műfajában. Nemcsak az eddig megjelent négy kötet, de az augusztusban debütáló ötödik is ott tanyázik az Amazon bestsellerlistáján.
A kifestőket rehabilitációs intézményekben és elvonókon terápiás eszközként is használják. Hívei szerint a színezés stresszoldó, szorongáscsökkentő tevékenység, ami alkalmat ad „lekapcsolódni” a netről. Basford is analóg művészként jellemzi magát. Ragaszkodik a tollhoz és a papírhoz, csak az utómunkát végzi számítógéppel.
– Szabad kézzel rajzolok, és csak a végén digitalizálom, hogy kijavítsam a hibákat, eltüntessem a teafoltokat és a csokinyomokat – mondja Basford, aki a legtöbb művésszel ellentétben nem kényes művei sértetlenségére. – A színezést együttműködésnek veszem. Nagyon élvezem, amikor a színezők feltöltik a netre, s elküldik nekem a kész munkáikat. Nincs két egyforma kép, mindenkinek megvan a stílusa, a kedvenc színei, technikája. A színezésben nincs helyes megoldás, nem lehet elrontani a választ. (Ahogy a kétféleképen kiszínezett pávákon látszik – a szerk.)
Munkásságáért 2016-ban a Brit Birodalmi Rend tiszti címével tüntették ki. Jellemző, hogy az eseményen a királyi pálmaház növényei nyűgözték le a leginkább. A munkái alapján elvarázsolt művészléleknek tűnő Basford nagyon is reálisan gondolkodik a karrierjéről; nincsenek illúziói a színezők jövőjéről: – Ez is lecseng majd, én pedig ismét rajzolhatom a tapétáimat…
