Péterfy Bori: Nem mindenki őrült meg

Persze, rögtön. Hogy az utóbbi években nem nagyon vállaltam színházi munkát, annak egyrészt a kisfiam születése az oka, másrészt pedig az, hogy a zenekar embertelenül sok időt igényel. Az engem érdeklő feladatok általában a nyári időszakokban készültek, az pedig főszezon a zenekarnak. Mundruczó Kornéllal például ezért nem sikerül együtt dolgoznom már évek óta.

Ratched nővér igazán kegyetlen karakter. Hogyan készül? Van valami kíméletlenítő trenírmódszere?

Mildred Ratched kegyetlenségében az a különös, hogy kedvesség mögé bújtatja. Speciális, direkt erre a karakterre érvényes módszerem nincs, úgy csinálom, ahogyan mindig: figyelem saját magam, keresem a párhuzamokat a szereppel. A színházon kívül is kérdezik sokan, hogy „mi van, készülsz a szerepre, azért szólogatsz be mindig?” Lehet, hogy a férjemmel is érdemes volna ebben az ügyben interjúzni.

Amikor kiderült, hogy az Alföldi-féle Nemzeti Színháznak vége, egyértelművé tette, hogy nem marad a társulat tagja. Járt ott azóta?

Egyszer bementem pisilni, mikor arrafelé sétáltunk a gyerekkel.

Milos Forman filmjében Louise Fletcher játszotta Ratched nővér szerepét. Péterfy Bori boldogan vállalta a színpadon Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Elvből? Vagy mert nem volt előadás, amire szívesen beült volna?

Dehogynem volt! A Brandot például szívesen megnézném, Zsótér Sándor rendezésében játsszák. A kisfiam születése óta kevesebbet tudok színházba járni. Szerencsére azért dolgozom színészként. Életem legnagyobb és legizgalmasabb szerepét játszhattam el a Terápia című HBO-sorozat második évadában, és játszottam több kisfilmben is, az egyik ilyenért, a Vénusz átvonulásért nemrég a legjobb női alakítás díját nyertem egy szentpétervári fesztiválon. Közben a zenekar tényleg kitölti az életem. Készülünk egy novemberi nagy koncertre a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával. A zeneszerző-producerünk, Tövisházi Ambrus ötletei alapján Subicz Gábor barátunk hangszereli át a számokat, úgyhogy ez nekem is nagyon sok melóval jár, lényegében újra kell tanulnom az évek óta játszott, rögzült dalokat. Készül az új lemez is, sok munkát igényel, tőlem főleg a szövegírás terén. Néha rendesen szorongok, nehogy éppen most hívjanak fel egy olyan szerepajánlattal, amibe belepusztulnék, ha nem tudnám elvállalni.

A dalszövegeken nyomot hagynak az éppen játszott karakterek?

Amikor a Három nővért próbáltam, sokat gondolkodtam egy, a testvérek, különösen a lánytestvérek furcsa kapcsolatát feldolgozó szövegen, de végül nem írtam meg. Az embert átalakítja egy-egy szerep, ez a változás valamelyest nyilván érezhető. Most például, azt hiszem, meglátszik a szövegeken, hogy kicsit agresszívabb, feszültebb vagyok. Bár manapság annyi minden miatt lehet agresszív, feszült vagy éppen szomorú az ember ebben az országban, hogy ezt a hatást egyáltalán nem kenném csak Ratchedre.

A Facebookon külön csoport alakult a zenészekből, akik a menekült gyerekeken, családokon próbálnak segíteni. Mit gondol erről?

Ennek a problémának a megoldásában a zenészek is ugyanolyan érző lényként vesznek részt, mint a többi civil, de persze egy kicsit több figyelmet kapnak. Egyébként még a legapróbb pillanatok is meglepő dolgokat hozhatnak elő...

Mire gondol?

A leginkább elkeserítő állapotok idején fordult elő, hogy egy koncerten, az utolsó számok előtt megkértem az embereket: amikor nemsoká hazamennek a biztonságos és kényelmes otthonukba, gondoljanak egy pillanatra azokra az emberekre, gyerekekre, családokra, akik mindenüket hátrahagyták, és akik most az út szélén, táborokban, tereken kénytelenek aludni. A koncert után kaptam egy nagyon szomorú levelet. Vagyis én lettem nagyon szomorú tőle. A levélíró nagyon kedvesen, nagyon kulturált hangvételben azt rótta fel, hogy ő bizony nem azért fizeti ki a koncertjegyet, hogy még ott is ezt hallgassa... És hogy amúgy mennyire szeret, milyen jó volt a buli, meg minden, de miért kell még a művészeknek is azt sulykolni, ami a világsajtóból amúgy is ömlik ránk? Ez sokkal jobban fájt, mint az egyértelműen gyalázkodó, gusztustalan kommentek – azért fájt jobban, mert az derült ki belőle, hogy ez az egész aljasság, amit odafönn kiterveltek, azoknál is működik, azokra is hat, akik egyébként valószínűleg nem gyűlölködnének.

Egy újabb szép, magyar megosztó téma.

Újabb szétesés, igen. Nagyon kemény időszak ez. Sokan csak kapkodjuk a fejünket, hogy az ismerőseink némelyike miket gondol, miket mond. Az én ismeretségi körömben is voltak néhányan, akik meglepetést okoztak. De szerintem azokról a legfontosabb beszélni, akik azon dolgoznak, hogy a menekültek enni kapjanak, legyen meleg takarójuk, kicsit jobban érezzék magukat. Én a Bérkocsis utcai központban láttam, hogy a civilek, a legfiatalabbaktól az egészen idősekig, milyen fantasztikus gyorsasággal, profizmussal, nyugalommal és hatékonysággal dolgoznak. És jólesett látni, hogy nem mindenki őrült meg.

KEN KESEY: SZÁLL A KAKUKK FÉSZKÉRE, AZ AZONOS CÍMŰ REGÉNYBŐL Belvárosi Színház, Orlai Produkció, Bemutató: október 7.