A Barbacson született férfi tengerész akart lenni, de a szülei nem engedték, ezért villanyszerelő lett. Pár évig dolgozott Győrben, kotróhajóra kerülte, ahol felügyelnie kellett a hajó elektromos részét. Közben éjjel-nappal olvasott. Huszonkét éves volt amikor beválogatták egyik írását az Írószemmel antológiába. 1979-ben megjelent az ÉS-ben egy novellája, utána hívták újságírónak a Kisalföldhöz.
- Mivel én csak tárcaszerű szépprózai szövegeket tudtam írni, eldugtak a kulturális rovatba, aminek én nagyon örültem. Jártuk a falvakat, a helyi kocsmákban rengeteg anyagot gyűjtöttünk. A faluban nyolc-tíz órát barangolva az ember csodákat láthat. Én tudtam, mit kell nézni, hiszen falun nőttem föl. A megyei lapnál a silány kis szakközépiskolai érettségimmel rögtön munkatárs lettem, még gyakornoki időt sem kellett letöltenem. A kotróhajón 7000 forintért dolgoztam, onnan mentem el 2800 forintos fizetéssel újságírónak... Fél évvel később, 1980-ban vissza akartam menni a hajóra, de akkor már kezdett bedőlni az építőiparnak az az ága, befejeződött a veszprémi házgyári lakások építése is. Nem tudtam már visszafordulni – mesélte az interjúban a hajléktalanok költője.
|
Herceg Árpád
Fotó: Horváth Kriszta |
Három év után, 1983-ban Herceg felmondott a Kisalföldnél. Az akkori felesége miatt Budapestre ment, ahol előbb a Hungarokamion üzemi lapjánál, majd a ferencvárosi önkormányzat újságjánál dolgozott, ahonnan 2000-ben távozott, mert úgy érezte, hogy amit az újságírás túlságosan átpolitizálódott. Tíz éven át az építőiparban vállalt munkát – „aztán összeomlott az is, meg én is” – mígnem 2010-ben belecsöppent a Fedél Nélkül terjesztésébe, és aztán elkezdett verseket írni a lapba. – A Fedél Nélkül terjesztését átmeneti megoldásnak gondoltam, aztán szükséggé vált. Ma meg nagyon az – mondta erről.
Herceg az interjúban nyíltan vall az alkoholizmusáról is. – Elég öreg vagyok már ahhoz, hogy tudjam, másoknak nem lehet tanácsot adni. legfeljebb tapasztalatokat átadni. Ritka az a nap, amikor nem iszom meg egy vagy akár több sört. Tudom azonban, hogy ha sokat innék, bekerülnék a depresszióba, és akkor jön még egy pohár és még egy, és nem marad az embernek ccsak egy szűk mezsgyéje, amelyről azt hiszi, az a valóság, sőt, az igazság, és beszűkül nagyon. Ma már nem megyek bele ebbe a zsákutcába – mondta.
Herceg Árpád – polgári nevén Herczeg Árpád Alfonz – 2016. július 19-én hunyt el. Hamvait a Dunába szórták. A Fedél Nélkül a szeptember 8-i számában emlékezik rá.
VAKOTÁS EMLÉK
Ma nem mostam meg az arcomat.
Saját arcomat nem takarítottam el
a gyönyörű, vakotás tükörből.
Mert ennyi bizalomért hűséggel tartozom
hencegő lányoknak, vodkahőseimnek,
hiszen amikor a mindig-lopott időben
veronikás kendővel hozzámtántorodtak:
ég és föld összemosódott a zuhanásban.
Nem hagytak esélyt a szenvedésnek.
Gügyögős, gagyogós, dadogós emlék:
gyűretett, molyos hadműveleti térképek
kockakő-erdőbe rejtve, december-ágról
leforduló figyelem, kipróbált fegyelem.
A kórházi ágy is csapágyas mostanában.
Csak a Nevenincs Lovagrend ismeretlenjei
kérdezgetik zsolozsmás helyzetekben:
hát velünk most már mi lesz?
a rózsakertet eztán ki tartja rendben?
megkésett pattanásainkat ki söpri le?
mi is Vámház és Belgyógyászat leszünk?
Meglehet: kiváló táptalaja fekélynek, daganatnak:
szándékosan nem mostam meg a saját arcomat.
Ekkora józanság végképp hűségre kötelez.
Bársonyosan koppanást kér tőlem a föld.
