Majdnem kilencven szerepet játszott színházban, és nem is akármilyen sikerei voltak, mégis biztos vagyok benne, hogy halálhírére minden olvasónk azzal kapta föl a fejét, hogy ő volt Angi Vera.
Mondhatnánk, nem érhet nagyobb szerencse fiatal színésznőt, mint ha a kor egyik emblematikus filmjében ő játszhatja el az alkatára szabott főszerepet, pláne, ha a film leginkább attól a plusztól lett emblematikus, amivel az ő játéka megemelte.
Figyelemre méltó volt a Vészi Endre-regény, a rendező Gábor Pál mögött is volt már egy-két sikeresebb film (Utazás Jakabbal, A járvány), de a szocializmus politikai és erkölcsi világának hazug voltával szembesülő lány azért maradt meg a nézők emlékezetében, mert Pap Vera teljesen azonos volt vele.
A tartása, a mozdulatai, a hallgatása és megszólalása olyan együttérzést váltott ki a nézőkből, hogy nem tudták kivonni magukat a hatása alól.
