galéria megtekintése

Neki köszönhetik a sikert, de nem tudni, marad-e

0 komment


Vári György

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) vezetőjének mandátuma lejár, és elismert vezetője életkora miatt már nem tölthetne ki egy új ciklust. A posztra kiírt pályázat elvárásai (szakirányú végzettség, ötéves gyakorlat, vezetői rutin, szaktudományos publikációk) azt sejtetik, hogy szakmailag megalapozott döntésre készül az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A jelenlegi igazgató sikeres
A jelenlegi igazgató sikeres
Czimbal Gyula / MTI

E. Csorba Csilla főigazgató tevékenységével nem csak a munkatársai elégedettek, úgy tudjuk, a minisztériumnak sincs kifogása személye ellen. Az egyetlen problémát az jelenti, hogy újabb öt évre szóló megbízatása lejártakor már túl volna a vezetői pozíció betöltését lehetővé tévő életkoron. Az intézményt Prima Primissima díjra is jelölték.

E. Csorba majdnem 20 éve vesz részt a múzeum vezetésében, 2005-ig főigazgató-helyettesként, majd két cikluson keresztül az intézmény első embereként: a múzeumi élet dinamizálódása, az ötletes időszaki kiállítások vonzereje nem kis részben neki köszönhető. Legközelebb éppen a pályázati határidő lejártának napján, december 16-án nyílik egy újabb tárlat, Új szerzemények címmel, amely az elmúlt 10 évben beérkezett tárgyakat és a feldolgozásukra irányuló muzeológiai munkát mutatja be. A hagyatékként beérkező anyagok feldolgozása a legtöbb embert és szakértelmet igénylő múzeumi munka, a PIM egyik legfontosabb feladata.

 

Fel-felröppennek ellenjelölt nevek, de az érintettek határozottan cáfolják, hogy pályáznának.

Bár E. Csorba az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, hogy még nem döntötte el, indul-e ismét, valószínű, hogy sikerül olyan megoldást találni, amely lehetővé teszi, hogy a jelenlegi főigazgató a helyén maradjon, ha nem is egy egész cikluson keresztül, de néhány további évre az első számú magyar irodalmi közgyűjtemény élén. Azért mi végiggondoltuk a szerintük szóba jöhető, számunkra alkalmasnak tűnő jelölteket.

Ők például már bizonyítottak: alkalmas, tapasztalattal is bíró kulturális káderek:

Odavezető út
Odavezető út
Petőfi Irodalmi Múzeum

Gulyás Gábor Magyar–filozófia szakon végzett, filozófiából doktorált. 2006-tól a Modemet vezette. Innen érkezik 2011-ben a Műcsarnok élére, 2013-tól a kortárs magyar képzőművészet pozicionálásáért felelős miniszteri biztos. Egy darabig a Velencei Biennálé nemzeti biztosa. Aligha mozdulna szívesen, fél éve a Szent­endrei Ferenczy Múzeumot vezeti.

Kőrösi Orsolya Magyar–történelem–portugál szakon végzett, államigazgatási és kulturális intézményvezetői tapasztalatok állnak mögötte: a 90-es években a Nemzetközi Hungarológiai Központ igazgatója, 2000-től a NEKÖM művészeti és nemzetközi helyettes államtitkára, 2008-tól a Mai Manó Ház ügyvezetője, 2013 óta vezeti a Robert Capa Központot.

Rockenbauer Zoltán Magyar–művészettörténet szakon végzett, utóbbiból doktorált. A Fidesz országgyűlési képviselője volt négy cikluson át, az első Orbán-kormány kultuszminisztere. Az MTVA kulturális főszerkesztője volt, most a Műcsarnok munkatársa. Miniszterként át kellett látnia a kulturális közigazgatást, de intézményvezetői tapasztalata nincs.

Horkay Hörcher Ferenc Magyar–angol–esztétika szakon végzett, a politikai filozófia kutatója. 1998-tól osztályvezető a NEKÖM Külföldi Magyar Intézetek főosztályán. Kulturális intézményvezetői tapasztala nincs. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem esztétika tanszékét és az MTA Bölcsészettudományi Központjának Filozófiai Intézetét vezeti.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.