galéria megtekintése

Ne olvasd el, mert titok

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 13. számában
jelent meg.

Ötvös Zoltán
Népszabadság

„Nagy úr leszek, ha egyébképpen nem is, farkam után” – írta egyik titkosírással készült levelében Balassi Bálint. A magyar nyelvű irodalom első kiemelkedő művelőjének kriptográfiai munkásságára is kitér Láng Benedek Titkosírás a kora újkori Magyarországon című, napokban – éppen a Balassi Kiadónál – megjelent kötetében.

A legkorábbi történeti forrásokban találni utalásokat arra, hogy ókori népek, politikai centrumok is alkalmaztak titkosírásokat, kódokat. Hérodotosz írt egy alkalommal arról, hogy az üzenetvivőnek leborotválták a haját, a koponyájára írták a titkot, majd csak a haj kinövése után engedték útra. Nem tűnik praktikus megoldásnak.

A legrejtélyesebb talány, a mindmáig megfejthetetlen Voynich-kézirat
A legrejtélyesebb talány, a mindmáig megfejthetetlen Voynich-kézirat
Forrás: Wikipedia

Julius Caesarnak, Nagy Károlynak is volt saját titkosírása, de jelentősebb középkori városok is előálltak saját kóddal, amelyeket azonban könnyedén, olykor szinte ránézéssel meg lehetett fejteni. Európában az 1400 előtti titkosírások megfejtése nem jelentett nagy szellemi bravúrt. „Az igazán fontos üzeneteket nem titkosírással továbbították, hanem elrejtették, vagy szóban adták át” – tudtuk meg Láng Benedektől, a Műegyetem filozófia és tudománytörténet tanszék professzorától.

 

Az arab világ azonban már a IX. század környékén komoly titkosítási eljárásokat mutat fel, de ezek nem jutnak el Európába. Először az egymással rivalizáló olasz városok állnak elő komolyabb titkosítási eljárásokkal. Izgalmas kérdés, hogy az itáliai városok arab forrásból vagy saját kútfőből dolgoztak-e.

Úgy tűnik, hogy az európaiak újra feltalálták a meleg vizet, és nem tudtak a konstantinápolyi levéltárak mélyén megbújó, arab titkosírással foglalkozó kötetekről.

Valószínű, hogy a titkosírók a korábbi komolytalan módszereket bonyolították, s ezzel tették az üzeneteket védettebbé.

Először grafikus jelekkel, maguk kreálta ábrákkal dolgoztak. (Az üzenet küldője a kódolótáblán titkosította az üzenetet, amit a fogadó fél a dekódolótáblája segítségével visszaalakított.) Hatékonyabbnak bizonyult a betűk és a számok alkalmazása. A kódfeltörést nehezítette, ha egy betűnek több jelet feleltettek meg, illetve ha a szóhatárokat sem jelölték. Az 1400-as évek nagy találmányaként minden betűnek több jelet feleltettek meg, illetve úgynevezett kódjeleket is bevezettek. A titkosírás a világi és az egyházi vonalon egyformán erős volt, mindkét fél előszeretettel alkalmazta.

A pápai titkosírás-szolgálat például az egyik legerősebb volt a XV–XVI. században, ugyanakkor a velencei, milánói titkosírók is a szakma élvonalát jelentették. A ránk maradt titkosírások jelentős része olvasható, aminek az a magyarázata, hogy az egykori címzett a titkos szöveg fölé írta a megoldást. A levéltárakban őrzött anyagok kilencven százalékát megfejtették. A titok leggyakrabban diplomáciai, katonai információkat tartalmazott – merre mozogtak a hadak, mit akartak megtámadni, ki kivel kötött szövetséget, honnan indítottak kereskedelmi járatokat.

A történészek jórészt ismerik a titkos dokumentumokból utóbb kiolvasható titkokat. Tudják, hogy ki volt áruló egy bizonyos korban, hogyan zajlott le egy adott csata. Az alkalmazott módszer fejlettsége mutatja, hogy a profi kódfejtő vagy csupán a tanulatlan rokon elől titkolták-e az üzenetet.

Balassinál a hírvivő volt ez a személy. Robert Boyle, a híres angol fizikus-vegyész alkímiai levelezését segédei, tanítványai elől titkosította. Balassi titkosírását egyébként nagyon könnyű feltörni – ő az ábécé első betűit az ábécé második felének betűivel feleltette meg.

A költő a magánéleti konfliktusait titkosította levelezésében, ráadásul eléggé szabad szájú módon. Egyik ilyen titkosított üzenete: „nagy úr leszek, ha egyébképpen nem is, farkam után”. Azaz meglehetősen tehetős hölgyet vesz el, remélte – utólag viszont már tudjuk, hogy ez nem jött össze.

Hogy Balassi miért titkosított? Láng szerint valószínűleg azért, hogy a hírvivő, a postás ne értse a sokak által utált, konfliktusokat kereső költő üzenetét. A költő titkát tehát ismerjük, de van, amire a mai napig nincs megoldás! Ilyen a Vasálarcos legendája. A romantikus sztori eredetileg Voltaire-től származik, majd Alexandre Dumas örökítette meg egy regényében, végül több modern film is született róla. XIV. Lajos parancsa értelmében állítólag egy arcát elfedő, vasból készült maszkot viselő fiatal férfit szállítottak a legnagyobb titokban a Földközi-tengeren található Szent Margit-szigetre.

A parancs úgy szólt, hogy ha arcát felfedi, meg kell ölni.

Senki nem láthatta, még a 1703-ban bekövetkezett halálakor sem. Hogy ki volt valójában a Vasálarcos, azt egy titkosírásból megtudhatnánk, de eddig senkinek sem sikerült feltörni. A magyar történelem is szolgál megoldatlan írással. Zrínyi Miklós költő és hadvezér több, II. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek írott levelében is használt titkosírást. Az úgynevezett nádori leveléről komoly viták folynak.

Hogy a hírvivő ne értse
Hogy a hírvivő ne értse
Teknős Miklós / Népszabadság

A közelmúltban elhunyt R. Várkonyi Ágnes történész kimutatta, ez a levél olyan részleteket tartalmaz, és úgy van megírva, ami nem jellemző Zrínyire. A szöveg szerkezete zavaros, átgondolatlan, a titkosírásos részletek lényegtelen információk elrejtésére szolgálnak, míg a rázós részek szabadon olvashatók. Ezt a levelet Thaly Kálmán találta, csak az ő szövegközlését ismerjük. A levélben olyan kódszámok is feltűnnek, amelyek a többi kódolt levélben nem, így a 445-ös szám, amely a korszak egy fontos politikai szereplőjére vonatkozhat, mert Zrínyi őt javasolta a nádori pozíció egyetlen érdemes jelöltjeként. A történészek régóta vitatkoznak arról, ki lehet a rejtélyes 445-ös. Közben növekszik a gyanú, és Láng is ezen a véleményen van, hogy a szöveg több különböző Zrínyi-szövegből lett „összefércelve”, talán éppen Thaly által. Lehet, hogy nincs is semmilyen titok, az egészet Thaly találta ki.

A hazai titkosírás terén talán II. Rákóczi Ferenc levéltára a leggazdagabb. Közel száz kódolótáblája került elő – az egyik tábla nem politikai szavakat tartalmaz, hanem egy szerelmes férfi érzelemdús kifejezéseit.

Ma már tudjuk, hogy a franciául írt titkos levelek címzettje egy lengyel hölgy volt, akit a fejedelem szeretőjeként azonosítottak.

(Feleségével ellenben német nyelven levelezett kódolt formában – ezek a kifejezések unalmasak, érzelemmentesek. De nem kell félteni a fejedelemasszonyt, ő is tartott szeretőt, akitől gyermeke is született.)

A titkosírások megfejtésével általában nem jutunk nagy titkokhoz – inkább a titkosításnak a mindennapos folyamatáról kapni új adatokat. Megérthető, hogy miként lett egyre bonyolultabb ez a módszer, hogy mikor jelentek meg ebben a folyamatban a tudósok. A matematikatörténet több termékeny alakja, a francia Viete vagy a svájci származású Euler például komoly kódfejtőnek számított. A legjobb kódfejtők gyakran maguk is könyvszerzők voltak, de publikált írásaikból a legkorszerűbb módszereiket szándékosan kihagyták. Ahogy a britek is évtizedeken át hallgattak arról, hogy megfejtették a németek titkosítási rendszerét, az Enigmát.

Hogy mi értelme volt ennek a második világháború után? Láng szerint a britek abban a hitben hagyták a világot, hogy ilyen típusú titkosírás megfelelő védelmet nyújt. A szigetországiak így óvták a zseniális matematikusnak, Alan Turingnak köszönhető – hiszen ő törte fel a német kódot – versenyelőnyüket.

A történelem talán legrejtélyesebb talánya a Voynich-kézirat. Wilfrid Michael Voynich lengyel antikvárius és könyvkereskedő a XX. század tízes éveiben olasz jezsuitáktól vásárolta azt a kötetet, amelyben

különös botanikai, csillagászati és fürdőző meztelen nőket ábrázoló rajzok mellett egy teljesen érthetetlen struktúrájú írásrendszer volt. Az amatőrök csoportjain kívül számos történész és filológus is megvizsgálta, kódrendszerét a második világháború legjobb kódfejtői – köztük a japán katonai kódokat tucatszám feltörő William Friedman – próbálták azonosítani. Sikertelenül.

Nem tudni, hogy mi lehet a tudományosnak tűnő rajzok melletti szöveg. Az is rejtély, hogy titkosírással, kódokkal, mesterséges vagy valódi, de ismeretlen nyelven megírt könyvről van-e szó. Láng szerint olyan kódrendszerre kell gondolni, amelyben a teljes szavaknak felelnek meg kódcsoportok, azaz inkább valamiféle mesterséges nyelvtervezetről lehet szó.

Hamar felmerült a gyanú, hogy blöffel vagy hamisítvánnyal állunk szemben. A XVI. századi alkimista Edward Kellytől kezdve Wilfrid Voynichig számos történelmi szereplő neve felmerült, mint a kódex lehetséges hamisítója. Indíték is elképzelhető, amiért érdemes létrehozni egy izgalmas és titokzatos könyvet, amely jó pénzért eladható. Ez érdekében állhatott például Kellynek, aki hol az angol matematikus-mágus, John Dee hiszékenységéből, hol a nagy II. Rudolf császár nagyvonalúságából élt. De érdekében állhatott a könyvügynök Voynichnak is, aki a vásárlók lelkesedéséből tartotta fenn magát.

Láng szerint kevés dolognak van nagyobb jövője, mint a titkosításnak
Láng szerint kevés dolognak van nagyobb jövője, mint a titkosításnak
Teknős Miklós / Népszabadság

Az biztos ugyanakkor, hogy bármennyire is komoly izgalmakat keltett a kódex, Voynichnak nem sikerült eladnia, végül az örököse ráhagyta egy könyvtárra. „Nem normális, hogy egy ilyen régi irat ne adja meg magát, ennyire ellenálljon a megfejtésnek” – üzeni Láng.

A mai briliáns kódfejtők könnyedén feltörik a mai kódokat, de nehezen boldogulnak az évszázadokkal korábban született titkosírásokkal – mert rengeteg történeti és nyelvészeti ismeret kell az egykori szövegek dekódolásához.

A modern titkosítási eljárások egy részét az interneten bárki elérheti.

Egyetlen gombnyomás a számítógépen, és (szinte) csak a célszemély olvashatja gondolatainkat – a legnagyobb nemzetbiztonsági szolgálatoknak is több időbe kerül a feltörés, mint amennyi értelme lenne a dolognak. A mai kódfejtők egyébként azt is nézik, hogy ki kivel kommunikál. Egy ártatlan történész titkosítási hóbortja nem érdekes, de terroristagyanús emberek titkos levelezése könnyen felhívja magára a figyelmet.

Láng szerint kevés dolognak van nagyobb jövője, mint a titkosításnak. Az információáramlásból kizárni vagy abba bevenni valakit a hatalomgyakorlás egyik legfontosabb módja. A „nem megosztásnak” a jövőben is meglesznek az eszközei.

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.